Úgy látom, nagy a felháborodás Parragh Lászlónak, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökének az országos szakképzési tanévnyitó-ünnepségen elmondott beszéde miatt. A bensőséges és rendkívül jó hangulatú évnyitón az elnök úr az alábbiaknak adott hangot a tanulóifjúság okulására:

„Azt már nehezen viselem, amikor mondjuk a 9 éves kisfiamat a tanár úgy segíti fel a létrán vagy a kötélen, hogy egyébként tudom róla, hogy a fiúkhoz vonzódik.”

Becsüljük meg, amikor valamely embertársunk a saját életéből vett ismeretekkel és az ismeretekből nyert jártassággal igyekszik gazdagítani a jövő nemzedékét. Évtizedes emlékek és reminiszcenciák köszönnek vissza az elnök úr mondatából: a fiúkhoz vonzódó tanár úgy segíti föl a kötélen vagy a létrán a 9 éves tanulót, hogy közben szétfeszíti a szexuális vágy: legszívesebben ott helyben tépné le a kisfiúról az összes ruhadarabot, de hatalmas az önmérséklet és a mértéktartás, elvégre józanul zabolázott, szolidan fegyelmezett tanárember ő, neveléssel és tanítással bíbelődő paidagógosz, nem egy vérnősző barom, tudja, hogy ezt most aligha teheti meg, légy fegyelmezett – súgja magának elfojtott hangon, ám már az első közös táborozás jár az eszében, amikor az éj leple alatt beosonhat végre a 9 éves kisfiú sátrába.

Parragh elnök úr nyilvánvalóan tudja mit beszél, elvégre a legszemélyesebb élményeit adja tovább. Hiszen amikor megnyitotta a (jókora hitelállománnyal bebukott, rekordidő alatt csődöt mondott) fürdőszoba berendezéseket áruló boltját, valószínűleg maga is rendre megtapasztalhatta a fent említett hevítő, izzó, tüzes vágyat minden alkalommal, amikor egy egyedülálló hölgy tévedt a boltjába, megállt a fürdőkád mellett, majd lehajolt, hogy közelebbről szemügyre vegye a kínált portékát. Humanizált ösztönök ide meg oda, Parragh úr ilyenkor legszívesebben sliccből, ambulanter tette volna magáévá a fürdőkád előtt magányos cédrusként hajlongó hölgyet. Mindet, kivétel nélkül, mert Parragh úr a lányokhoz vonzódik. Hát azért!

És igaz, ahogy a fiúkhoz vonzódó tanár legfőképp a 9 évesektől jött lázba, Parragh is – mi tagadás – bizonyára azt szerethette leginkább, ha az anyukák előre küldték a kilencéves kislányukat a boltba nézelődni, amíg ők a sarki zöldségesnél – Parragh albatroszként szárnyaló fantáziája szerint – megvették a sárgarépát.

Parragh az évnyitón, a diáksereg előtt szemérmetesen szabadkozva ezt mondta: „erős vívódás volt bennem a hétvégén, hogy ezt szóba hozzam-e, nehogy elrontsam az ünnep hangulatát”, de hála Istennek, az összegyűlt tapasztalatok ihletett megosztásának belső parancsa, ami a pedagógust pedagógussá teszi, két vállra fektette benne a szemérmesen ódzkodó férfiembert, s picurka elméjének izgató pornográfiáját megosztotta a NER-ben cseperedő tanulóifjúsággal.

És felesleges volt az aggodalom, dehogy rontotta el az „ünnep hangulatát”, épp ellenkezőleg: projekciós eszmefuttatásához önfeledten tapsikolt az első sorban ülő innovációs és technológiai miniszter, a Magyar Honvédség parancsnoka, néhány országgyűlési képviselő, államtitkár, helyettes államtitkár és pár kormánymegbízott.

A szocialista embertípust felváltó NER embertípusa boldogan díjazta Parragh pervertált konjunktúra-eszmefuttatását.

A megbocsáthatalan bűn nem Parraghot terheli

(Szerző: Békesi László / https://wp.me/p9oT1r-j6U) Olvasom sok jó érzésű ember elementáris felháborodását, amit Parragh László aljas, sunyi szövege keltett. Parragh gyalázatos mondatai, talpnyaló szervilizmusa valóban vérlázító, megérdemli a megbélyegzést, a megszégyenülést.

Az igazi, az alapvető és megbocsáthatatlan bűn nem Parraghot terheli. Az ő személyisége, jelleme ilyen, ha haszna származhat belőle, minden aljasságra képes. Sokan vannak hozzá hasonlók. Az eredendő bűnt azok követték el, akik helyzetbe hozták ezt a figurát, akik megbízták azzal, hogy egy országos tanévnyitón képviselje, a kormányt, a hatalmat, a rezsimet, ott szerepet kapjon és azt kihasználva mondja el gyalázatos szövegét.

Egyáltalán hogy lehetséges az, hogy Parragh bármiféle szerephez jusson a magyar közoktatásban?! Hogy lehetséges az, hogy abszolút alkalmatlansága ellenére egyik formálója, ötletadója, meghatározója lehet a magyar közoktatás – benne a szakképzés, a középfokú oktatás, sőt néhány területen a felsőoktatás(!) – átalakításának, lebutításának, tönkre tételének?! Ki bízta meg ezzel a feladattal?! Kik azok, akik a véleményére számítanak, azt figyelembe veszik?! Kik azok, akik feladatot, funkciót adnak, szerepet szánnak neki, akiknek tetszik, hogy kiszolgálja a legaljasabb törekvéseiket is, akik hálásak a talpnyaló szervilizmusért, a lihegő túlbuzgóságáért?!

Ők az igazi bűnösök, hisz a Parraghoz hasonló gerinctelen karrieristákat szép számmal találhat minden hatalmat gyakorló nemtelen rezsim. Ez az igazi botrány! Ahhoz, hogy Parragh ne okozhasson több kárt ebben az országban, nem őt kell elhallgattatni, hanem az őt megbízó és helyzetbe hozó rezsimet kell eltávolítani a hatalomból!