A Transparency International elkészítette a Fekete Könyv II. részét. A kötet a hazai korrupciós helyzetről – a jogállami rombolásról, a korrupciónak a gazdasági fejlődésre gyakorolt hatásáról, a közbeszerzési rendszer és az uniós pénzosztó gépezet rendszerszintű visszaéléseiről, továbbá a média politikai érdekek mentén történt gyarmatosításáról – közöl átfogó tanulmányokat. Alább egy részlet a Fekete Könyv II.-ből. (A nyitó kép: pillantás a Ramassetter Látogatóközpontba.)

Hiába kormánypárti vezetésű Sümeg, önkormányzata olyan súlyos szabálytalanságokat követett el közbeszerzési eljárásai során, hogy két beruházás esetében a teljes összeg visszafizetésére kötelezte a várost a Pénzügyminisztérium.

A Közbeszerzési Döntőbizottság 2020 májusa és szeptembere között négy alkalommal marasztalta el a sümegi önkormányzatot, összesen 11 millió forintos bírságot szabva ki különféle uniós támogatások szabálytalan felhasználása miatt. Először a Ramassetter Látogatóközpont kialakítása | 356,

utána a belvárosi piac és a kézműves piac felújítása | 357,

 majd a bölcsőde fejlesztése | 358,

végül a kézműves piac második üteme és szerződésmódosítása | 359

miatt sújtott le a hatóság.

Végh László fideszes polgármester nem nyugodott bele az elmarasztalásokba, bíróságon támadta meg a határozatokat, amihez nem kért felhatalmazást a képviselő-testülettől. | 360

A Fővárosi Törvényszék szerint az önkormányzat súlyos törvénysértéseket követett el, mivel a közbeszerzési eljárás során nem biztosította a közpénzek pártatlan, befolyástól mentes felhasználását. Ezzel helybenhagyta a Közbeszerzési Döntőbizottság határozatait, amelyek egyebek mellett azt kifogásolták, hogy az önkormányzat cége, a Sümegi Közszolgáltató Kft. nyerte a közbeszerzéseket.

De itt még nem ért véget a sümegi önkormányzat vesszőfutása: a Pénzügyminisztérium teljes visszafizetési kötelezettséget írt elő két beruházás esetében. | 361

Ez a kézműves piacot illetően 70 millió forintot, a Ramassetter Látogatóközpont tekintetében pedig 52 millió forintot jelentett. Az indoklás szerint az önkormányzat „súlyos jogsértést valósított meg azzal, hogy a közbeszerzési eljárás során nem biztosította a pártatlan, független, tárgyilagos, befolyástól mentes döntés, a verseny tisztasága mellett lefolytatott eljárás feltételeit”, illetve a látogatóközpontnál az eljárás eredményét befolyásoló összeférhetetlenség volt megállapítható.

A fideszes polgármesternek volt egyéb visszás ügye is 2021 áprilisában – derült ki, hogy élettársát hamis érettségi bizonyítvánnyal nevezte ki fontos pozíciókba: a város járóbeteg-szakellátási központjának az igazgatójává, továbbá a sümegi egészségügyi fejlesztési iroda vezetőjévé, összesen havi kétmillió forintos fizetésért. | 362

356 | D.117-13-2020. Határozat, Közbeszerzési Hatóság ()

357 | D.233-12-2020. Határozat, Közbeszerzési Hatóság ()

358 | D.166-7-2020. Határozat, Közbeszerzési Hatóság ()

359 | D.236/10/2020. Határozat, Közbeszerzési Hatóság ()

360 | Bod Tamás (magyarnarancs.hu): Szabálytalan pénzköltés miatt terhelheti visszafizetési kötelezett[1]ség Sümeget ()

361 | Spirk József (24.hu): Kormánypárti várost büntetett 100 százalékos visszafizetési kötelezettséggel a Pénzügyminisztérium ()

362 | Zsilák Szilvia (Átlátszó.hu): Rendőrség: hamis a polgármester élettársának, a Szakellátó Központ vezetőjének érettségije ()