(Szerző: M. Lengyel László) A magyar média teljes érdektelensége mellett tartotta meg a kongresszusát az elmúlt héten Budapesten az Európai Közlekedési Dolgozók Szövetsége (ETF). A vasúttól a közúti szállításon, tömegközlekedésen, légi forgalmon át, a folyami és tengeri hajózásig, kikötői szolgáltatásokig terjedő ágazatok dolgozóinak tömegét hatszáznál több küldött képviselte szerte Európából. (A nyitó képen: kirándul a kongresszus.)

A magyar tájékoztatásban nem volt említésre érdemes, hogy tüntetést tartottak az Országháza előtt, mások mellett a WizzAir és annak első számú vezetője, Váradi József ellen a társaságnál uralkodó, a dolgozókat teljes kiszolgáltatottságba taszító állapotok ellen. De a tiltakozás tárgya volt a magyar munkajogi helyzet, a munka törvénykönyvének elerőtlenítése, a szrájkjog megtépázása, a rabszolgatörvény. Minderről a magyar tagszervezetek külön prezentációban számoltak be a kongresszusnak.

A tájékoztatás teljes elmaradása jól jelzi a médiának a szakszervezetek, általában a szakszervezeti mozgalom iránti közömbös hozzáállását, pedig itt az egyik legerősebb európai szakszervezeti tömörülés tartotta az ötévenkénti legrangosabb fórumát. Ráadásul csupa olyan témáról volt szó, ami kivétel nélkül minden egyes embert érint. Közéjük tartozik a szociális meg a közlekedésbiztonság, a klímavédelem, a megbízható áruellátás, az utasforgalom kényelme és zavartalansága – sok más mellett. Bátor, eltökélt, határozott volt a felszólalók hangneme, és ez megjelenik az elfogadott dokumentumokban is.

Ha lett volna a helyszínen magyar újságíró, bizonyára meglepődött volna, hogy a felszólalásokban gyakrabban hangzott el a kizsákmányolás szó, mint ahányszor egységnyi idő alatt Marx Tőkéjének olvasásakor találkozhatnánk vele. Csakhogy itt nem az „értéktöbblet” értelmében használták a szót, hanem a munkaerő kizsigerelése, a pihenőidők megkurtítása, a szociális juttatások elszegényítése, a bérezés megkurtítása és hasonlók szerepeltek a kapitalista rendszer bűneinek felsorolásakor. A felszólalók nem féltek kimondani, hogy a piaci erők ellenük, ez érdekeik ellen vannak. Olyan konkrétumokra is rámutattak, mint az például, hogy a klímavédelem, a széndioxid-kibocsátás csökkentése nem ronthatja a dolgozók fizetését, juttatásait és más körülményeit. Márpedig egy korszerű, szinte zéró kibocsátású kamion ára többszöröse a hagyományos motorral szereltnek. A részvényeseket nem lehet a munkaerő kárára kompenzálni.

Az Európai Unión kívüli, ukrán, belarusz, azeri, kazah vagy éppen fülöp-szigeteki munkavállalókról sem úgy beszéltek, mint akik leszorítják az európai béreket és ezért nehezítik az EU-n belül az érdekérvényesítést, hanem úgy, hogy nekik is ugyanazok a juttatások járnak, mint európai kollégáiknak, mindazok a vívmányok, amiket Európában kiharcoltak, rájuk is érvényesek kell hogy legyenek. Elvégre nem EU-tagállamból érkezett 240 sofőr járja a kontinens útjait.

A küldöttek nem féltek a politikai állásfoglalásoktól sem. Hangsúlyozták, hogy a szélsőjobb és a populizmus a legfőbb politikai ellenfelük, de a túlhajtott liberalizmus, az erőltetett privatizáció szintén az érdekeik ellen hat. Mint mondták: a politikával, annak képviselőivel konzultálni kell, de mindig nemet mondva a megalapozott javaslataik, jogos követeléseik elutasítására. Az egyes országokból érkezett küldöttek bemutatták a náluk uralkodó politikai viszonyokat, és ehhez mérten számoltak be harcaikról, eredményeikről, kudarcaikról.

Maguknak a szakszervezeteknek, még a közlekedés és a szállítmányozás hatalmas dolgozói tömeget átfogó szakszervezeteknek a legszerencsésebb nyugati országokban is megvannak a maguk gondjai, problémái. A teherautók, autóbuszok, mozdonyok, hajók és repülőgépek vezetőfülkéiben magányosak az alkalmazottak, sok a megoldandó feladatuk és nagy a felelősségük. Rájuk is hatnak a társadalomban mindenütt megmutatkozó individualizálódás folyamatai. A szakszervezetek, néhol és általában az európai szinten felmutatható jelentős, a kollektív alkuk és kollektív szerződések, a jogalkotás, a biztonság és a szociális vívmányok területén felmutatható eredményeik ellenére a taglétszám fogyásával, a tagság elöregedésével, a szervezettség erodálódásával küzdenek. A kongresszus egy teljes napot szentelt a fiatalok problémáinak, rámutatva, hogy mind szervezeti, mind anyagi értelemben ők a jövő. Toborzásuk, beléptetésük azonban nem egyszerű feladat.

Mint hangsúlyozták, minden esetben egy hangon kell beszélni, a szektorok közötti állandó konzultáció elengedhetetlen. Külön foglalkoztak a nők körülményeivel, az egyenlő és tisztességes bérezéstől egészen a fizikai és szexuális bántalmazásukig. Nem kerülte el a figyelmüket az olyan speciális helyzet sem, mint amilyet a világjárvány okozott. A vasúti jegyvizsgálók elleni atrocitások például megszaporodtak a megnövekedett feladataik miatt. Az covid-igazolványok, dokumentumok ellenőrzése vagy a maszkviselés szabályainak megtartatása nem mindig talált megértésre az utazóközönség részéről. A munkabiztonság kérdése általában is nagy hangsúllyal szerepelt a tanácskozáson.

A felszólalásokból kiderült: bármilyen magasztosak legyenek is a célok, tagság, szervezettség nélkül nincs esély a sikerre. Magának a társadalomnak kell újra ráébrednie, hogy csak összefogással juthat előre a legfontosabb céljai, az egyenlőség, a méltó emberi élet- és munkakörülmények megteremtése felé. Mondhatják a vezetők akárhányszor, hogy a szervezetek munkája során a tagok álljanak az első helyen, ha a tagság, illetve a potenciális tagok nem ismerik fel, hogy ez így is van.

A kongresszus további öt évre újraválasztotta Frank Moreels elnököt és megerősítette posztján Livia Spera főtitkárt, aki eddig megbízással látta el a teendőit.