Húsz évvel ezelőtt készítette cikkünk szerzője az alábbi interjút a sepsiszentgyörgyi városházán. Az első Orbán-kormány bukása, a Medgyessy Péter vezette szocialista-szabaddemokrata kabinet megalakulása csalódást, de legalábbis aggodalmat keltett az erdélyi magyarság köreiben. Két évtized után is tanulságos olvasni, hogy mik voltak ezen érzelmek indítékai, mozgatói – amik ma is rendre felbukkannak a közéletben, határon innen és túl. A cikk a Népszabadságban, a legnagyobb példányszámú napilap 2002. május 13-i számában jelent meg. (A nyitó kép forrása: szekhelyek.szek-helyek.ro.)

«A magyarországi választások második fordulója után, az eredmények ismeretében megcsappant a forgalom abban a sepsiszentgyörgyi irodában, ahol magyarigazolványért folyamodnak a helybeliek. Az emberek mintha kétkedni kezdtek volna, hogy van-e jövője, egyáltalán értelme a szentkoronás dokumentum beszerzésének. Miből táplálkozik a rossz hangulat, honnan gyűjtik információikat a székelyföldiek az anyaországbeli fejleményekről? – erről kérdeztük a kovásznai megyeszékhely polgármesterét, Albert Álmost, aki egyben az alsó-háromszéki RMDSZ (=Romániai Magyar Demokrata Szövetség)-szervezet vezetője is.

– A helyi magyarság zöme folyamatosan figyelemmel kíséri, mi is történik Magyarországon. Nem volt ez másképpen az áprilisi választások előtt és alatt sem. Az első számú információforrás számunkra egyértelműen a Duna Televízió. Ez a műholdas adás indulásától fogható Erdély keleti szögletében is, a falvakban szinte minden házról parabolaantenna tekint az égre. Később a műholdról vehető programok közé „besorolt” a Magyar 2-es, a nagyobb településeken kábelről fogható már az ATV és a Satelit műsora, ám a Duna mindeddig megőrizte vezető szerepét, legyen szó az anyaországban történtekről, vagy a Kárpát-medence egyéb eseményeiről. Bejön a Kossuth rádió, s ha magyarországi napilapokat nem is, de hetilapokat, színes újságokat nálunk is árulnak. Úgyhogy aki érdeklődik, eléggé szerteágazó információs rendszerre támaszkodva alakíthatja ki véleményét. Természetesen a helyi sajtó, a Háromszék című napilap is rendszeresen foglalkozott a magyar parlamenti választásokkal.

– Ami a hazai közszolgálati adókat illeti, egyoldalú, kormánypárti beállítottságuk miatt elég sok bírálatot kaptak. De – írásai alapján – az itteni lap vezető publicistája sem vádolható baloldali elfogultsággal. Ilyen médiakörnyezetben a helyiek nyilván az Orbán-kormány továbbélésére számítottak, s az ellenkező előjelű eredmény magyarázhatja körükben a csalódott hangulatot.

– A tájékoztatással kapcsolatban nekem is adódtak fenntartásaim, legyen szó az objektivitás hiányáról vagy az informálás egyoldalúságáról. Mindenesetre az a meggyőződésem, hogy a határon túli magyarságnak – erdélyieknek, felvidékieknek, vajdaságiaknak egyaránt – kötelessége elfogadni a választás eredményeként Magyarországon megszülető kormányt és egyéb vezető testületeket. Ezt természetesen abban bízva tesszük, hogy rólunk egyikük sem feledkezik meg. Ám szerintem ilyesmi szóba sem kerülhet, hiszen immár olyan törvényi mechanizmusok léteznek, amelyek pártoktól, azok politikai beállítottságától függetlenül működnek. A mindenkori magyar kormánynak folyamatosan szem előtt kell tartania, hogy a határokon túl is élnek magyarok, akikhez nem viszonyulhat másképpen, mint azt hivatalbeli elődeik tették.

– Egyértelmű, hogy a határon túli magyarság örömmel fogadta a státustörvényt, amelyet – ez itt mintha nem kapna elég hangsúlyt – a szocialisták is megszavaztak. De hogyan értékelik önök az Orbán–Nastase-megállapodást, ami a munkavállalás románokra történt kiterjesztésével, illetve a hozzátartozói igazolvány letiltásával szinte kilúgozta a jogszabály lényegét? Nem okozott ez csalódást?

– Végső soron nem. Ami a munkavállalást illeti, embereink abban bíznak, hogy a magyarországi munkáltató mégiscsak az igazolvánnyal rendelkező, az ő nyelvét értő és beszélő személyt választja, azonos mesterségbeli tudás mellett ezek pluszpontot jelenthetnek a mieink számára. A kialakult helyzetet jó magam úgy értelmezem, hogy munkavállalás szempontjából az igazolvánnyal rendelkező határon túli magyar az anyaországbélivel azonos mércével mérendő. Vagyis, hogy ne kelljen neki nagykövetségen, konzuli hivatalon keresztül előzetes engedélyért folyamodnia. Mert ha ugyanazt a procedúrát, vagy nyersebb megfogalmazással tortúrát kell végigjárnia, mint a román munkavállalónak, akkor ez az igazolvány valójában nem oldott meg semmit, legalábbis ebben a vonatkozásban nem.

– És mi a helyzet a hozzátartozói igazolvány kiadásának tilalmával? Egyáltalán: milyen gyakori errefelé a vegyes házasság?

– Előfordul, ha olyan gyakran nem is, mint a szórványmagyarság által lakott területeken. Én még nem hallottam panaszt ez ügyben. Igaz, az igénylőlap beadásához az is elég, ha például az illető nyilvántartott tagja az RMDSZ-nek. Márpedig szövetségünk politikai párt, ahová nemcsak magyar nemzetiségűek jelentkezhetnek. De hiszen az igénylőlapokkal kapcsolatos tájékoztató és egyéb tevékenységet is az RMDSZ vállalta fel, a román kormánypárttal történt megegyezésünk értelmében. A kész igazolványt viszont csak az anyaországban lehet átvenni, de élelmes vállalkozók már – némi térítés ellenében – az elkészült iratot áthozzák a tulajdonosnak.

– Mit várnak még önök az új magyar kormánytól amellett, hogy a magyar igazolványt és általában a kedvezménytörvényt őrizze meg?

– Azt, hogy az eddig elért eredményektől ne lépjen vissza. A magyar politika a jövőben is annak tudatában működjék, hogy él még pár millió magyar a határon kívül, s hogy az ország és a nemzet határa nem esik egybe. Ezt az ellentmondást nem az államhatárok kérdésének feszegetésével kell megpróbálni feloldani a mai „európaiasodó” világban. Ennél sokkal konkrétabb teendőink akadnak. Vegyük például a Sapientia Egyetemet, ami – különösen most, működésének elején – rá van utalva az anyaország támogatására. De meg is érdemli azt, hiszen elősegíti a felsőoktatás helyben történő megvalósulását, egyúttal fiatal értelmiségünk itt maradását. Hasonlóan fontos a magyar gazdasági jelenlét erősítése, a privatizációba történő minél átfogóbb bekapcsolódás, általában a befektetések növelése, ami munkahelyeket teremt, s itt tartja az embereket. El tudnám képzelni, hogy a magyar kormány kedvezményeket biztosítson Magyarországon azoknak, akik ebbe bekapcsolódnak.

– Tud arról ön, hogy a szocialisták miniszterelnök-jelöltjének ez szinte szó szerint így szerepel a programjában?

– Nem, sajnos nem ismerem azt az anyagot, nem jutott el hozzánk. De ha így van, örülök neki. Még egy ok arra, hogy óvatos optimizmussal tekintsek a várható fejlemények elé.»

(„Az újságíró archívumából” rovatunkban közölt írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)