Sok szempontból volt rendkívüli a csütörtöki brit parlamenti választás. Nemcsak szervezését és lebonyolítását tekintve, de az eredmény rácáfolt a közvélemény-kutatásokra is, amelyek szoros eredményt prognosztizáltak. Ehhez képest Borisz Johnson pártja rég nem látott kormányzati többség megszerzésével bebiztosította a Brexit felgyorsítását. Ez azonban nem lesz feltétlenül olyan gyors, mint ahogy azt tervezik – nyilatkozta a Klubrádiónak a Brookings Intézet brit szakértője, Amada Sloat. Szerinte a brit gyarmati birodalom utáni nosztalgia is nyomott a latban, amikor az urnákhoz járultak a szavazók
Nem panaszkodhatunk, volt nagy meglepetés! Ahhoz képest, hogy szoros eredményre számítottunk és a Munkáspárt az utóbbi napokban percről percre erősödött. Ön is rendkívülinek tartja a választást a brexit-okozta politikai drámákat követően?
– Igen, határozottan azt gondolom, hogy az Egyesült Királyság modernkori történelmének egyik legfontosabb választása ez – tekintve, mekkora tét forgott kockán. A két legnagyobb politikai párt világszemlélete között óriási volt a különbség. De nemcsak a brexit kérdésében vallottak homlokegyenest ellenkező álláspontot – kimondva vagy kimondatlanul – társadalmi-gazdasági modelljük is gyökeresen különbözött egymástól. És ezzel együtt az Európai Unió sorsa is kockán forog attól függően, végül milyen forgatókönyv szerint válik ki a szigetország. Tulajdonképpen csak mostantól lesz igazán izgalmas, hogy az eredmény mit von maga után. A közvélemény-kutatások szerinti szoros eredményből azt olvashattuk ki, hogy nem feltétlenül a brexit ügye dönti el a választás kimenetelét, hanem a hagyományos pártvonalak mentén döntenek az emberek. Boris Johnson minden mondatát átitatta ugyan a távozás szükségessége, hisz’ üzenete egyszerű volt, tegyük a brexitet megtörténtté.
A választás alapvető kérdése lett, hogy a brit voksolók döntését ezúttal nem az határozza meg, hogy hagyományosan balra vagy jobbra szavaznak-e. A brexit lett az eldöntendő kérdés: távozzanak vagy maradjanak és siránkozzanak. Végeredményben nem pártpolitikai szempontok határozták meg a szavazók választását. Boris Johnson győzelmével minden bizonnyal január 31-ével távozik az ország az Európai Unióból, míg ellenkező esetben, Jeremy Corbynék megerősödésével meglett volna az esélye a jövő nyári 2. referendumnak a brexitről.
A brexit-patthelyzet megoldódott akkor a parlamentben?
Feltehetően igen, de ezzel együtt azért elképzelhető, hogy a patthelyzet folytatódik, ami az előző parlamenti szavazásokból egyenesen kikövetkezhető. A többségi kormányzás birtokában a januári határidő tartható. Nagy kihívás, hogy az eredmény a korábbiak teljes lezárása lesz-e és egy új kezdet is egyben? A jövő év, 2020 végig az Európai Unió és a britek várható kapcsolatának a kialakításáról, az egyeztetésekről fog szólni. Noha Boris Johnson valóban azzal kampányolt, hogy tegyük megtörténtté a brexitet, ezzel együtt azt gondolom, hogy képtelen lesz a folyamatot pár hét alatt végigvinni. Sokan még azt is megkérdőjelezik, hogy képes lesz-e egy év átmeneti időszak alatt kialkudni a maga pozícióját. Egyre többen gondolják azt, hogy 2020. december 31-i határidőt is ki kell még tolni a mindenki számára elfogadható uniós–brit kapcsolat véglegesítéséhez.
Ha ez igaz, amit állít, hogy kizárólag a brexit szabta meg a választás irányát, akkor azt is kijelenthetjük, hogy az embereket nem érdekelte az egészségügy, az életkörülmények javítása vagy az oktatás?
Igen, nagyon nehéz helyzet elé állította a szavazókat a mostani választás. Mert két fontos kérdésre akartak választ kapni a kampányban, és a voksok sorsát is ez döntötte el. Az első kérdés, hogy akarod-e a brexitet. Ha akarod, akkor úgy akarod-e, ahogy azt Boris Johnson elképzelte. A másik kérdés, ha nem akarod a brexitet, akkor milyen opcióid vannak. Akkor miképp tudod megakadályozni a kilépést. Erre a második referendumon kívül más lehetőség nem kínálkozott. Szintén súlyosbító tényező volt, hogy a két meghatározó jelölt gazdaságpolitikája közti különbség is túl nagy volt. Nekem az volt a benyomásom, hogy még ha nem akarták is a brexitet és nem tetszett nekik Boris Johnson figurája, még akkor is inkább rá szavaztak az emberek, mint Jeremy Corbynra, mert reálisabb gazdaságpolitikát mutatott fel, ha egyáltalán kitért rá.
Tudjuk elég pontosan, hogy a szavazók hány százaléka támogatja a második referendumot a kilépés-bennmaradás kérdésében? Mert mindvégig azt hallottuk a kampányban, de még az unos-untalan ismétlődő előző parlamenti szavazások is azt sejtették, hogy inkább a bennmaradás javára billent el icipicit a mérleg nyelve?
A választások adnak erre választ. Azt láttuk, hogy számos tiltakozás és petíció demonstrálta az uniópártiak erősségét. De azért attól tartok, hogy csak azokat tarthatjuk brexit-ellenesnek, akik nem szavaztak a konzervatívokra. Az kétségtelen, hogy közvetlenül a választások előtt is azt mutatták a közvélemény-kutatások, hogy többen vannak az EU-ban maradni akarók, mint a brexit-pártiak. Azonban a választás eredménye mégiscsak arra utal, hogy nem volt olyan nagy a különbség a két tábor között, mint ahogy azt feltételezték a felmérések alapján.
Jeremy Corbyn zsákbamacskát árult, nem vallott egyenesen színt arról, brexitet akar-e vagy sem, mert a felmérések szerint a pártja az úgynevezett vörös fal mentén Walestől a déli yokrshire-i részekig nagyon is megosztott volt a brexit vonatkozásában. Akkor ez mégsem bizonyult okos taktikának, nemde?
Igen. Jeremy Corbyn rendkívüli bonyolult álláspontot képviselt. Pedig hát a Munkáspárt szavazói ugyancsak uniópártiak. A Labour vezetője a kezdetektől fogva EU-szkeptikus, minden egyes uniós egyezmény, megállapodás alkalmával ellene szavazott, tehát nem titok, ő személyesen brexitpárti. Végig azt hangoztatta, hogy ha ő nyerné meg a választásokat, akkor újratárgyalná az eddig ismert fejezeteket, mert ő a „lágy brexit” híve, mindenképpen ragaszkodott volna a vámunióban maradáshoz. Sőt, ezek szerint az sem győzte meg az embereket, hogy beígérte a második referendumot, ahol az emberek dönthettek volna a kilépés új feltétel-rendszeréről. Azt mondta, erről a népnek és nem neki kell döntenie. Az is hibaként róható fel, hogy konkrétumokat nem fogalmazott meg a referendumról, nem volt világos az embereknek, miről is szavazhatnának. Hogy akár az EU-ban bennmaradásról is…
Ha a brexitet mostantól készpénznek is vehetjük, miként hat ez a világpolitika átrendeződésére?
A következő egy–két évben csak Nagy-Britannia sorsát fogja átrendezni, mert egyértelmű brexit-forgatókönyv híján ebben a pillanatban a tárgyalások kimenetele nem sejthető, nem látjuk a várható változások irányát. Nyilván tárgyal velünk, az Egyesült Államokkal és a további, meghatározó nagyhatalmakkal, mert világos, hogy mind katonai, mind gazdasági értelemben óriási törés következik be az ország életében.
A brexitre szavazók között nem kis arányban győzött a gyarmati birodalom iránti nosztalgia. Ők ezek után joggal reménykedhetnek a múlt felélesztésében?
Valóban, nagyon sokan, leginkább persze Angliában – még mindig romantikus érzelmeket táplálnak az egykori brit birodalom iránt. Tudvalevő, hogy az uniós csatlakozást is ez késleltette, és általában a közös ügyekből való kimaradást szintén ez indokolta – lásd közös valuta. Mind a mai napig él az idősekben ez a nosztalgia, ami nem csekély mértékben határozza meg a brit fejlődés irányát. Pedig hát tudomásul kellene venni, hogy azóta nagyot fordult a világ, az Egyesült Királyság birodalmi szerepe és általában véve a világpolitikai befolyása korántsem akkora, mint ahogy azt dédelgetik még sokan magukban. Ugyanakkor prognosztizálható, hogy a várható kétoldalú kereskedelmi tárgyalások elsősorban azokra az országokra fognak koncentrálni, amelyekkel gyarmati viszonyban állt egykoron a királyság. A gazdasági kapcsolatok kétoldalú felélesztése pedig bizonyos mértékben akár a politikai befolyásszerzés eszköze is lehet a jövőben.
A korábbinál akár még nagyobb előnyre, befolyásra is szert tehetnek?
Valóban, a brexit-indítványozók abban reménykedtek és azzal érveltek már a kezdet kezdetén, hogy a kereskedelmi kapcsolatok újjáépítésével a mostaninál csak jobban járhat a szigetország. A dolgok hátulütője ugyebár az, hogy jelenleg az Európai Unió országaival van a legintenzívebb kereskedelmi és gazdasági, valamit politikai kapcsolata, tehát az a kérdés: ezt inkább feláldozza a másokkal való kapcsolatteremtés oltárán? A jelen pillanatban tehát egészen biztosan szűk keretek közé van beszorítva. A másik probléma, hogy a piachoz jutás egyik feltétele lesz nyilván a szigetországba jutás, a betelepedés is, aminek következtében épp ugyanazok a bevándorlási gondok jönnek majd elő, mint amiket a brexittel akartak lezárni és megoldani. Ha ugyebár az unióval folytatja továbbra is a legélénkebb szabadkereskedelmet, akkor ugyanúgy áramlanak majd a kelet- és közép-európaiak, mint eddig. Ha ázsiai országokra terjesztené ki kapcsolatait, akkor is hasonló jelenséggel fog előbb-utóbb szembesülni London. Mindenki be akar majd jutni az angol munkaerő-piacra.
Hogyan fog beégni ez a döntés a fiatalabb nemzedék emlékezetébe?
A fiatalok részvétele a választásokon az egyik legizgalmasabb kérdés. Akik még 2016-ban nem szavazhattak, most megtették, és elég nyilvánvalóan úgy értékelik majd a történteket, hogy azoktól a lehetőségektől fosztják meg őket, amelyekből még kijutott az előző nemzedéknek. Például a munkaerő szabad vándorlásának korlátozásával nem fognak tudni egyszerűen külföldön munkát vállalni. Ettől szenvedni fognak és megkeseríti az életüket, mert nem ezt látták szüleik, nagyszüleik életében.
Miután ön amerikai, nagyon kíváncsi vagyok, mennyire számít, számít-e egyáltalán a brexit az Egyesült Államokban?
Igen, kifejezetten. Tényleg szorosan figyelmemmel követték itt is az emberek a választás kimenetelét. Nem beszélve arról, hogy az Európai Unión belül Nagy-Britannia volt a Fehér Ház számára az első számú kötődési pont, történelmi gyökereinél fogva, és mint NATO-szövetséges is. Amióta a brexit-saga zajlik, lazultak a kapcsolatok, mert London magával volt elfoglalva. Másrészt a politikusok Észak-Írországra is árgus szemekkel néznek, mert a brexit-vámügyi és határkérdési megoldások könnyen szélsőséges intézkedésekhez vezetnek, és veszélyeztethetik a megkötött békét. A Kongresszusunk erre nemegyszer figyelmeztetett is.
Nem említette az elnöküket: Trump lelkes rajongója Boris Johnsonnak, Nigel Farage-nak és a brexitnek.
Trump elnök tényleg szókimondó volt, amikor Boris Johnsonról vagy a brexitről kérdezték. Valóban mindannyiuk lelkes rajongója, de azért látni kell, hogy a britek és ő sok mindenben nem értenek egyet egymással – mondta Amanda Sloat, a Brooking Intézet brit elemzője, hogy a kongresszus komolyan aggódik az észak-ír békét veszélyeztető helyzet miatt, amiről az elnök nem tett említést eddig.