Alighanem napjainkban már csak néhányunk gondolkodik el azon, hogy miért olyan meredek a budai Széll Kálmán tér („lánykori nevén” Moszkva tér) fala a Vár felőli oldalán, meg hogy miért kaptak Pesterzsébet Dunához közeli utcái a téglagyártáshoz köthető neveket. Pedig Budapest történetét meghatározták a téglavetők, vagyis azok az üzemek, ahol eleinte kézzel, később pedig gépek segítségével készítették a város tégláit.

Ezen a helyen már a török időktől kezdve működtek téglagyárak, az építőanyagot fürdőkhöz és erődítményekhez használták fel. A 18. századtól kezdve pedig már a város számos pontján voltak ilyen üzemek, emléküket ma már csak az utcanevek és a történeti feljegyzések őrzik.

Alois Miesbach az 1820-as években vált a bécsi téglagyártás emlékezetes alakjává. Az 1838. évi nagy pesti árvizet követően a város tanácsa hívta meg, hogy a Pest-Kőbányán rendelkezésére bocsájtandó területen téglagyárat létesítsen a város újjáépítéséhez. Az általa alapított kőbányai téglavető az 1830-as években kezdte meg működését és nagy szerepet játszott a város építőiparában. Miesbach tetemes ipari tőkét hozott Pest-Budára (értsd: Kőbányára), ahol már a törökkortól kezdve működtek téglavetők. A mai Széll Kálmán téri és Gubacsi téglagyárak története különösen izgalmas, és talán kiemelkedik a többi közül.

Agyagbányából jégpálya, majd közlekedési csomópont

A XVIII. században a Budai Városi Tanács úgy vélte, a sörfőzés mellett téglaégetéssel növelheti saját forrásait és tekintélyét. Ezért úgy döntöttek, hogy megszerzik legalább a Budán, a Bécsi kapu alatt magánkézben működő téglavetők egyikét. Ezzel egyidőben, 1714 körül vetődött fel a budai vár (a török idők utáni) helyreállításának terve is, amihez a budai várparancsnok szintén szerette volna megszerezni az egyik téglavetőt. Ez a terv annyira nem sikerült, hogy még 1768-ban is az eredeti tulajdonosánál, a katonai kincstár birtokában volt. Ennek ellenére valószínűsíthetően mégis ott készültek azok a téglák, melyek a budavári palota újjáépítéséhez kellettek. A Bécsi-kapu alatti téglagyár következő, mintegy 40 évének történéseiről sajnos, nem maradtak fent iratok.

Széll Kálmán tér 1837

Az ezt követő évszázadok során a mai Vérmező út és Várfok utca közötti térnegyedet lényegében kibányászták, és egyre mélyebbre vájtak a talajba. Így a 19. század végére már 8-10 méter mély gödör tátongott a mai Széll Kálmán tér helyén. A téglavető üzem egészen 1892-ig működött, majd idővel feltöltődött talajvízzel, telente kiváló korcsolyázási lehetőséget kínált a környékbelieknek. A téglagyár szép lassan megszűnt, 1898-ra a bányagödröt teljesen feltöltötték. Az így keletkezett – továbbra is névtelen – terület legnagyobb részét akkor leginkább

Széll Kálmán téri teniszpálya (a kép forrása: Fortepan)

a sportolni vágyók használták, hiszen a fővárostól bérbe vette a Budapesti-Budai Torna Egylet (BBTE) és tenisz-, korcsolya- és atlétikai pályákat alakított ki, sőt klubházat is építtetett oda. Egészen 1929-ig az ikonikus helyszínt csak „Gödör” néven emlegették, emlékeztetvén az egykori agyagbányára. Ugyanebben az évben kapta meg a Széll Kálmán nevet a tér, aminek forgalmi csomóponttá alakítását 1938-ban csak kezdték meg.

Szénbánya helyett téglagyár

Az Alois Miesbach által a Kőbánya-Óhegyen alapított téglaipari vállalkozáshoz később kapcsolódtak a Széll Kálmán téren és a Pasaréti út elején működő téglavetők is. Miesbach örökségét unokaöccse, Heinrich Drasche vitte tovább, aki 1828-tól először társként, majd később igazgatóként vette át az irányítást. Az ő nevéhez fűződik a magyar szénbányászat megreformálása is. Egy évvel a „Kőszénbánya ’s Téglagyár Társulat” megalakulása után, 1869-ben Drasche ausztriai vállalataiból jött létre a ma is ismert „Wienerberger” részvénytársaság, a világ legnagyobb téglagyártója.

A Wienerberger Magyarország a nemzetközi Wienerberger csoport tagja. Az anyavállalatot Bécsben alapították jó kétszáz esztendővel ezelőtt, 1819-ben és mára a világ legnagyobb téglagyártója. Első a homlokzatburkoló téglák gyártásában, és vezető pozíciót foglal el földrészünkön a kerámia tetőcserép gyártásában. Főként európai országokban, valamint a Indiában, az USA-ban, Kanadában van jelen a társaság – 27 gyártóegységgel, ahol 19 ezernél több alkalmazottat foglalkoztat. A Wienerberger magyarországi leányvállalatát 1990-ben azzal a szándékkal alapította, hogy technológiai rendszereit és termékeit egész Kelet-Közép-Európában helyi gyártás révén honosítsa meg. Mára a társaság a magyar építőanyag-piac kiemelkedő szereplőjévé vált. A magyarországi csoport termelése jelenleg nyolc helyszínen zajlik, a hazai foglalkoztatottak száma a cégcsoporthoz tartozó Pipelife-fal együtt pedig már meghaladja a 800 főt. 

A gubacsi területen – Pesterzsébet duna-parti részén – is elsősorban szén után kutattak, de végül hatalmas agyaglelőhelyre bukkantak. A téglagyár az 1800-as évek végén kezdte meg működését és a maga korában a gépesítés és az innováció jelképe lett. A 43 ezer négyzetméteres telepen már a kézi téglavetésre is olyan modern technológiákat alkalmaztak, mint az agyagszállító hidak és szárítók.  A gyár termelése a kiegyezés évében, 1867-ben 30 millió tégla és cserép volt.

A mintegy 110 éves működés és kitermelés után visszamaradt agyagmedencék idővel tavakká alakultak. A víz megjelenése és a Duna közelsége a környéken élőket is strand kialakítására sarkallta: 1914-ben nyílt meg a fedett uszoda, melyet a 20-as években alakítottak fürdővé. Azokban az években fedezték fel a talajban rejlő különleges jódos-sós vizet, amire a pesterzsébeti gyógyfürdőt építették. Az egykori téglagyár helyén ma már lakóépületek állnak, az üzem emlékét csakis az utcanevek – Téglagyártó út, Téglaégető út, Téglagyár köz – őrzik.

Budapest egykori téglavetői nem csupán az ipari forradalom és a technológiai fejlődés szimbólumai voltak, hanem fontos szerepet játszottak a város építészeti örökségének kialakításában is. A város fejlődésével, ezek az üzemek mára teljesen eltűntek, a kőbányai téglagyár helyén ipari- és lakóövezetek emelkednek, a hűvösvölgyi téglavető helyén a Vasas Sporttelep áll.

Bár Budapesten ma már nem üzemelnek téglagyárak, de Miesbach Alajos öröksége velünk él a Wienerberger solymári, tiszavasvári, balatonszentgyörgyi és békéscsabai téglagyáraiban.