(Írta: Léderer Pál) Az alábbi írást (ami eredetileg a Népszabadság 2001. június 30-i számában jelent meg) nemcsak azért választottam az Infovilágban való újraközlésre, mert a magyar sajtóban annak idején elsőként mutathattuk be Albert Göring szinte hihetetlen történetét, hanem azért is, mert így is szeretném leróni kegyeletemet Cserépfalvi Katalin emléke előtt. A legendás antifasiszta könyvkiadó, Cserépfalvi Imre lánya 1956-ban hagyta el Magyarországot, az Egyesült Államokban lett történész, és az elsők között dolgozta fel Albert Göring kalandos történetét, amelynek, mint később feltárta, érdekes magyar szálai is voltak. Szüleinket, amíg éltek, szoros barátság kötötte össze, amit örökül hagytak ránk. Kitüntetés volt számomra, hogy először nekem mesélte el, a Népszabadság hasábjain való közlés szándékával, ahogy mondta, Albert sztoriját. Később részt vehettem saját kalandos háborús évei történetét feldolgozó könyve, a Mimikokó illegális élete megszerkesztésében, és azzal is megtisztelt, hogy engem kért fel, mondjak rövid beszédet a Papa, Cserépfalvi Imre emléktáblájának avatásán. Utána is sokáig szoros kapcsolatban voltunk, rendszeresen hívtuk egymást, leveleztünk. Utolsó levélváltásunk 2020. szeptember végén történt: az unokáiról küldött fényképeket. Utána síri csend. Hívásaimra nem válaszolt, mailjeimre sem. Filmrendező fiával és családjával sem sikerült felvennem a kapcsolatot. Internetes kutatásom sikertelennek bizonyult. Aztán tavaly nyáron jött a hír egy cserépfalui blogból, amelynek szerzője megtudta: Kati 2020. október 17-én családja körében, csendben eltávozott. 86 éves volt. Legyen neki könnyű a föld. Az újraközlés alkalmat ad arra, hogy egy az eredeti cikkben szereplő hibát kijavítsak. Cserépfalvi Kati beszámolójában szó van a római Szabad Magyar Szövetségről, illetve arról, hogy annak egyik alapítója egy bizonyos Lénárt doktor volt. Természetesen a magyar mellett további öt nyelven publikáló magyar orvos, művelődéstörténész, író, költő, műfordító Lénárd Sándorról volt szó. (A nyitó képen: Albert Göring egyetemi felvételi lapja.)

„Köpök Hitlerre, köpök a fivéremre, köpök az egész náci rezsimre.” Ez a mondat valamikor a harmincas évek végén egy elegáns római villában hangzott el. Aki mondta, a náci rezsim második számú vezetőjének, Hermann Göringnek a testvére, Albert Göring mérnök volt. Aki – nem kis meghökkenéssel – hallgatta, dr. Kovács László, magyar származású zsidó orvos volt.

A történet fél évszázadon át hevert Londonban a Special Operations Executive (SOE), a második világháborúban Winston Churchill által az ellenség hátországában végrehajtandó különleges feladatokra létrehozott titkos szervezet aktáiban.

A teljes történetet Kovács doktor mondta jegyzőkönyvbe a SOE egyik ezredesének Rómában 1944. július 5-én, nem sokkal azután, hogy a szövetségesek felszabadították az Örök Várost a nácik uralma alól. A „sztori” arról szól, hogy a Harmadik Birodalom marsalljának és gazdasági főfelelősének, a Luftwaffe főparancsnokának, az első koncentrációs tábor megépíttetőjének és az Endlösung, a „zsidókérdés végső megoldása” megrendelőjének, majd a nürnbergi per fővádlottjának, Hermann Göringnek volt egy testvére, aki szinte mindenben az ő ellentéte volt.

Albert Göring (1895. március 9.– 1966. december 20.)

Zsigerből utálta a nácikat, amivel még kérkedett is, segítette a német megszállókkal szembeszegülő csehszlovák ellenállókat, a híres-hírhedt családnevet, illetve fivéréhez fűződő kapcsolatát pedig arra használta fel, hogy emberek tucatjainak, magyar, cseh, német, osztrák, román zsidóknak segítsen elmenekülni üldözői elől. Máig nem tudni, hogy pontosan hányan köszönhették megmenekülésüket Albert Göringnek.

Egy „igaz ember” ezzel a névvel?

A SOE-kapcsolat

Albert Göring szinte hihetetlen történetét Katalin Galligan, a legendás könyvkiadó, Cserépfalvi Imre Amerikában élő történész lánya tárta fel brit és amerikai archívumokban, illetve számos érintett felkutatásával, meginterjúvolásával. Az „Albert Göring-sztorit” a nagyközönség előtt azonban nem ő, hanem egy Angliában született, szintén magyar származású újságíró-történész hozta nyilvánosságra a brit Channel 4 televízióban 1998-ban bemutatott háromrészes dokumentumfilmjével, illetve a londoni Sunday Timesban megjelent írásával. Adam LeBor bár konzultált Cserépfalvi Katalinnal, cikkében „elfelejtette” őt megemlíteni, a dokumentumfilm készítői viszont örömmel tüntették fel az alkotói listán.

Cserépfalvi Katalin nem Albert Göring történetét kutatta, amikor belebotlott a témába. Édesapja második világháborús SOE-kapcsolatainak részleteit akarta megismerni. Eközben egy sor elfeledett magyar antifasiszta történetével is megismerkedett, s rábukkant a római Szabad Magyar Szövetség aktáira. Ezt a pártoktól, mozgalmaktól, politikai szervezetektől független szövetséget 1944 nyarán alakították Rómában élő magyarok, a többi között Apor Gábor vatikáni magyar nagykövet, Aradi Zsolt vatikáni sajtóattasé, egy Lénárt nevű orvos, a később Amerigo Totként világhírűvé lett Tóth Imre szobrász és dr. Kovács László orvos. A társaság egyik célja az volt, hogy felvegye a kapcsolatot a szövetségesekkel, és elősegítse Magyarország felszabadítását. Így került kapcsolatba néhány nappal a csoport megalakulása után Kovács László a SOE-vel… Albert Göring születését és származását mindmáig némi bizonytalanság lengi körül. A biztos pont: édesanyja, Franziska (Fanny) Tiefenbrunn 1885- ben 19 évesen – másállapotban – Londonban ment férjhez a nála 26 évvel idősebb, öt gyermekét egyedül nevelő özvegy dr. Heinrich Ernst Göringhez, a német konzuli szolgálat főtisztviselőjéhez, akinek további öt gyermeket szült, köztük Hermannt és Albertet. Albert Göring édesapja azonban valószínűleg nem Heinrich Ernst Göring volt, hanem a család orvosa, legjobb barátja és jótevője, vitéz dr. Hermann von Epenstein, aki a majdani náci fajelmélet szerint félzsidónak számított. Ő volt egyébként mind Hermann, mind Albert keresztapja is, és a két fiú gyermekévei nagy részét is von Epenstein birtokán töltötte. A család, hogy ne lehessen dokumentált alapja a pletykáknak, a Németországban született Albert számára olyan anyakönyvi papírt állíttatott ki, amely születési évét 1895-re datálja, tehát egy olyan évre, amikor a család még Haitiban élt. Arra a meglehetősen kézenfekvő kérdésre, vajon miként fedezhette az Endlösungon buzgólkodó Hermann nem éppen árja öccsét, elegendő arra az elhíresült esetre utalni, amikor a birodalmi marsall ellenlábasai szóvá tették neki: a birodalmi légügyi minisztériumban zsidókat is foglalkoztatnak. Hermann Göring az egykori bécsi polgármesternek, a híres antiszemita Kari Lügernek a nácik körében szállóigévé vált cinikus kijelentésével válaszolt: „Hogy ki a zsidó, azt én határozom meg”.

Minden beszámoló arra utal, hogy Albertet, akiről az általunk ismert német lexikonokban egyetlen szó sem található, a Göring család fekete bárányának tartották. Nemcsak azért, mert küllemre különbözött bátyjától és másik nyolc testvérétől. Hermann és Albert világnézete is homlokegyenest eltérő volt. Hermann csodálta a porosz katonai hagyományokat, Albertet viszont a mondén élet vonzotta. Az első politikai jellegű „konfliktust” a két fiú között 1923-ból őrizte meg emlékezetében a család. Hermann egy családi összejövetelén nagy lelkesedéssel számolt be Hitlerről, amire Albert szelíden megkérdezte: – Hogy állhatsz szóba egy ilyen szemét társasággal? Hermann kifakadt erre, mondván: te nem érted, miről van szó. lé egy politikai idióta vagy.

Albert Göring politikailag valóban képzetlen volt, de eszébe sem jutott, hogy miközben a németek özönlöttek oda, belépjen a náci pártba. Mérnöki pályafutását a Junkers gázkészülék- és repülőgép-gyártónál kezdi, mint kereskedelmi képviselő, aki sokszor megfordul Bécsben és Budapesten is. Magyarországi ténykedését homály fedi. Amikor a nácik mindent maguk alá gyűrnek, otthagyja Németországot, s 1933-ban a bécsi Tobis-Sascha filmgyár műszaki igazgatója lesz. Osztrák állampolgárságért folyamodik, és úton-útfélen hangoztatja, hogy ő nem német.

Hermann-nal ekkortól inkább csak családi alkalmakkor találkozik, s naivságára vall: azt gondolja, Bécsben nem is tudják, hogy kinek a testvére. Egyik legjobb barátjának arról beszél, hogy van egy náci fivére, aki, ha így folytatja, rosszul fogja végezni… Barátai és ismerősei között sok az osztrák és más nemzetiségű zsidó, akik közül a helyzet elmérgesedésével mind többen ismerik fel: a Göring név jól jöhet, ha menekülni kell. Erre nem is kell sokáig várni.

1938-ban a németek bevonulnak Ausztriába, megkezdődik a tisztogatás. Az Anschluss utáni napokban a Gestapo letartóztatja Oskar Pilzert, a Tobis-Sascha zsidó tulajdonosát. A család – mint Pilzer fia, a Párizsban élő George később elmeséli – riasztja Albert Göringet. Bár a tulajdonos és a műszaki igazgató viszonya a fiú szerint nem túl szoros, inkább csak korrekt, Albert Göring azonnal a színre lép, kiszabadítja Pilzert a dachaui koncentrációs táborból. Később papírokat és valutát szerez neki és családtagjainak, Pilzer egyik unokatestvérét pedig szintén kimenti Dachauból.

Albert Göring a háború után az amerikai fogságban emlékezetből listát készít a legfontosabb személyekről, akiknek valamilyen módon segített a menekülésben a nácik üldözése elől. A listán harmincnégy bejegyzés szerepel. A többi között a megsegített személyek nevét, foglalkozását, lakhelyét, állampolgárságát, „faját” (zsidó vagy árja) és a segítség formáját is feltüntető feljegyzésen ott találjuk a Tobis Sascha több alkalmazottját.

Az egyik „legérdekesebb” név Kurt von Schuschniggé, Ausztria volt szövetségi kancellárjáé. Őt Albert Göring – jegyzete szerint – a Gestapo bécsi fogdájából szabadította ki. De ott van a listán József Ferdinánd, a Habsburg-ház főhercege is, akit a dachaui koncentrációs táborból menekített ki.

Több olyan személyt, illetve családot is találunk a listán, akiről, illetve amelyről Albert Göring úgy tudta, magyar volt. Ezek: dr. Alsegg filmrendező, az Intergloria cég munkatársa, akit valutával és közbenjárásokkal segített. Georg Kantor (vélhetően Kántor György), a Skoda gyár prágai központjának megbízottja. Számára állást szerzett a Skodánál, majd „pénzt és csomagokat” küldött neki a buchenwaldi koncentrációs táborba. A már említett dr. L. (László) Kovács belgyógyász, akinek Rómában az olasz kormánynál kijárta tartózkodási és munkavállalási engedélye meghosszabbítását. Dr. Székely Vilmos filmproducernek kiutazását segítette, devizát juttatott neki és ingóságait biztonságba helyezte. Egy további, szintén magyar csengésű név – dr. Medvey – bécsi belgyógyász tulajdonosát osztrák állampolgárságúként tünteti fel Albert Göring. Neki vízumot szerzett. A felsoroltak a jegyzetek szerint valamennyien zsidók voltak.

Magyar szempontból különösen érdekes történet Lehár Ferenc, a bécsi operettszínház magyar származású vezetője és osztrák zsidó feleségének (a képen balra az első) megmentése.

Lehár és Albert Göring jó barátok voltak. Amikor Joseph Goebbels, Hitler „népfelvilágosítási” és propagandaügyi minisztere tilalmi listáját a zsidó származású művészek és műveik után a nem árja személyekkel házasságban élő alkotókra is kiterjesztette, személyesen Lehárt is megfenyegette: betiltatja műveit, ha nem válik el zsidó feleségétől. Az ifjabb Göring azonnal Berlinbe sietett, fivére közbenjárását kérte. Hermann Göring állítólag dühbe gurult, s megzsarolta Goebbelst. Utóbbi a művészeti élet korlátlan ura volt, de az Állami Operaház nem az ő, hanem a birodalmi marsall hitbizományához tartozott. Hermann Göring közölte Goebbelsszel: ha betiltja Lehárt, az Állami Operaház fogja játszani a Führer kedvenc darabját, A víg özvegyet. Ez hatott.

Albert Göring Bécsben azzal is kitűnt, hogy többször tüntetőleg fellépett a zsidók nyilvános megalázása ellen.

Az osztrák fővárosban már a nácik bevonulása előtt is előfordult, az Anschluss után pedig népi divat lett a sárga csillaggal megbélyegzett zsidó „polgártársak” nyilvános megszégyenítése, például az, hogy az amúgy jól öltözött csőcselék zajos tetszésnyilvánítása közepette a járdák felmosására kényszerítették őket. Szemtanúk szerint Albert Göring egy ilyen náci köztéri színjáték – egy idős zsidó asszony bántalmazása – láttán közbelépett: néhány jól irányzott ökölcsapással a földre terített két SA-legényt. Őrizetbe vették, de amikor az igazoltatásnál kiderült, hogy Hermann Göring öccse, elengedték, ám figyelmeztették: a jövőben tartózkodjék az ilyen „igazságszolgáltatástól”, mert nem fogják eltűrni.

Egy idő után aztán elege lett a fojtogató levegőjű Bécsből, ezért Rómába tette át székhelyét, a Tobis-Sascha ottani leányvállalatánál kapott munkát. Vélhetően ott ismerkedett meg Székely Vilmos producerrel, és az ő révén került kapcsolatba dr. Kovács Lászlóval.

„Köpök a fivéremre!”

Az 1908-as, pápai születésű Kovács László 1934-ben telepedik le Rómában, magánpraxist nyit, páciensei főleg az ottani magyarok köréből kerülnek ki.

Kovács doktor 1939-ben egy barátja (valószínűleg Székely Vilmos) unszolására vállalja el, hogy kezelni fogja Albert Göring beteg feleségét. A két férfi első találkozásakor Kovács közli: képtelen ellátni az asszonyt, mert a háziúr annak az embernek az öccse, aki felelős a német zsidóság szenvedéseiért és a náci rendszer következményeiért. Albert Göring győzködi, elmondja, hogy őt nem érdekli a politika, majd elkeseredett hangú mocskolódás tör ki belőle testvére, Hitler és az NSDAP ellen. Ekkor hangzanak el szájából az SOE jegyzőkönyvéből már idézett szavak: „Köpök Hitlerre, köpök a fivéremre, köpök az egész náci rezsimre.”

Kovács, ha lassan is, de megenyhül, mert megbizonyosodik Albert őszinteségéről, kijár a Göring-villába, ellátja a beteg asszonyt, s a két férfi, majd a két család között is fokozatosan szoros barátság alakul ki.

Egy alkalommal Albert Göring megkéri Kovácsot, segítsen neki szerényebb lakást találni, túl nagy a villa rezsije, nem engedheti meg magának ezt a luxust. Kovács segít. Pár hónappal később újabb meglepetés: Albert Göring közli Kovács doktorral, hogy a filmgyártól húzott havi 25 ezer lírás fizetése több, mint amennyire szüksége van. Azzal átad neki egy nagyobb összeget, s megkéri: fordítsa zsidók és más menekültek segítésére. Elismervényt nem kér, és arra sem kíváncsi, hogy Kovács kinek és hogyan segít.

Később – már Prágából – Albert számlát nyittat a Bank Orellinél Bernben, s felhatalmazza Kovácsot, hogy a kontón lévő pénzt zsidók mentésére használja. Ezzel segíthet a menekülteknek, hogy Lisszabon érintésével elhagyják a nácik hatalmi érdekszféráját.

Amikor 1943 szeptemberében a nácik Itáliát is megszállják, Albert Göring Rómába siet, és menlevelet állít ki Kovács számára. A címzett a Gestapo. A szöveg: ne molesztálják Kovács doktort, Herr Göring személyi orvosát. Egy másik irattal, amely azt tanúsítja, hogy Kovács minden ingósága az ő tulajdonát képezi, barátja vagyonát is megmenti.

Kovács egyszer megkérdezte Albert Göringet, miért segít a zsidókon és más üldözötteken. A magát akkor már osztráknak valló német válasza: őt nem érdekli a politika, ám megveti a zsarnokság minden formáját, s a maga szerény módján minden tőle telhetőt megtesz, hogy enyhítsen mindazon a szenvedésen, amit a fivére és a náci hatalom gonoszsága okoz.

Dunlop ezredes beszámolója ezekkel a szavakkal végződik: „Alaposan ki kell vizsgálni ezt az ügyet. Nagy benyomást tett ránk dr. Kovács nyilvánvaló őszintesége, amellyel előadta ezt a történetet, de nem zárhatjuk ki, hogy valamilyen hátsó szándék vezette.”

Nincs semmi nyoma annak, hogy a SOE emberei vagy mások utánanéztek volna valaha is, miért mesélte el dr. Kovács László Albert Göring történetét Rómában Dunlop ezredesnek.

Albert Göring 1939 júniusában Rómából Prágába települ. A Skoda Művek Dél-Európáért felelős kereskedelmi igazgatója lesz. A német mérnököt egy kalandos életű régi osztrák barátja, Bruno Seletzky javasolta a fontos pozícióra. Az ország német megszállása után a vállalat cseh vezetői kezdtek aggódni, hogy Berlinből helytartókat és náci szimpatizánsokat ültetnek a nyakukba, kirugdossák a „gyanús” embereket, és a céget teljesen hadiüzemmé profilírozzák át, esetleg leszerelik egyes berendezéseit és máshová szállítják azokat. Seletzky, aki a harmincas években a Skoda bukaresti képviselője volt, s ott ismerkedett össze Albert Göringgel, azzal ajánlotta az igazgatótanács cseh tagjainak figyelmébe a birodalmi marsall öccsét, hogy ő az ideális ember, aki majd megvédi a németek nyomulásától a cseh alkalmazottakat. A kinevezés nem ment könnyen. Az igazgatótanács náci tagjai ellene szavaztak. Albert Göring a fivéréhez fordult segítségért, de persze arról nem tájékoztatta, hogy jövetele épp a németeknek nincs ínyükre. A Hermann Göring nevével aláírt megbízással azután senki sem mert szembehelyezkedni.

Albert Göring közvetlen beosztottai előtt mondott első beszédében megígérte: mindent megtesz, hogy megvédje a cseh alkalmazottakat. Ígéretét be is váltotta. Emellett szinte sportot űzött abból, hogy borsot törjön német kollégái orra alá. Amikor azok lecseréltették a cseh feliratokat, ő visszaállíttatta, irodájában nem volt hajlandó kiakasztani a „birodalmi” intézményekben kötelező Hitler-portét, soha senkinek nem viszonozta a Hitler-köszöntést. Megemelte akalapját, vagy csak köznapi osztrák üdvözléssel annyit mondott: Grüss Gott. (Adjisten.) És persze segített, amikor kellett.

Listáján mintegy tucat olyan személy neve szerepel, akit a Gestapo prágai börtönéből vagy valamelyik koncentrációs táborból szabadított ki. Többségük „árjának” számított, „gazdasági” vagy politikai okokból volt a nácik útjában.

A Skoda a nácik elleni szabotázs- és ellenállási akciók kiindulópontjává vált, s jó okunk van feltételezni, hogy Albert Göringnek tudomása volt bizonyos „felforgató” tevékenységekről. Személyével is összefüggésbe hozzák, hogy a vállalatnál egy időben döcögött a fegyvergyártás, illetve, hogy a Skoda, nem sokkal azelőtt, hogy Hitler megtámadta a Szovjetuniót, még teljesítette Moszkva egy hadfelszerelési megrendelését. A Skoda plzeni archívumában megtalálható az a jegyzőkönyv, amely Modryt, az akkori igazgatók egyikét a többi között e szavakkal idézi: „(Albert) Göring gyakran figyelmeztetett bennünket bizonyos németekre, akiket a Skodához becsempésztek, s akik közül néhányan többszörösen büntetett előéletűek voltak.” Szintén ő mondta jegyzőkönyvbe, hogy Albert Göring „ismétlődően, teljesen nyíltan és óvatoskodás nélkül bírálta a nemzetiszocialisták eljárását – magáét Hitlerét is.”

Kalandos körülmények között mentette meg Albert Göring a nácik karmai közül Jan Moraveket, a Skoda egyik cseh igazgatóját. Vele még prágai kinevezése előtt került baráti viszonyba. A férfi lakásán tiltott valutaügylet gyanújának ürügyén házkutatást tartott a Gestapo. Valójában szimatot fogtak, hogy Moraveknek köze volt egy új fegyver terveinek a szövetségesekhez való eljuttatásában. Azt remélték, hogy bizonyítékokat találnak a cseh ellenállók leleplezéséhez. Moravek éppen külföldön tartózkodott. Albert Göring tudomást szerezve a Gestapo akciójáról, formálisan visszarendelte az igazgatót Prágába, de közben kinevezte a bukaresti Skoda-képviselet élére, így gyakorlatilag a Gestapo orra előtt juttatta biztonságba. Jan Moravek és családja 1940 nyarától a szovjet csapatok 1945-i bevonulásáig ki tudta húzni Romániában. Albert Göring gyakran meglátogatta. Feltehető, hogy Seletzky és Moravek révén került kapcsolatba romániai zsidókkal, akiknek szintén segített a menekülésben.

Hitetlen kihallgatók

A Moravek-szöktetés sikerén felbuzdulva Albert Göring még merészebbé vált. 1941 őszén a Gestapo letartóztatta a Skoda egyik külkereskedelmi partnercége, az Omnipol öt vezető alkalmazottját. Modry, a már említett Skoda-igazgató Albert Göringhez fordult segítségért. Albert a testvére, Hermann közbenjárását kérte, de Reinhard Heydrich, Prága, illetve Bohémia és Morvaország hírhedt birodalmi helytartója megmakacsolta magát. Albert ekkor fivére adjutánsához, a légierők tábornokához, Karl Bodenschatzhoz fordult. 1942 januárjában együtt keresték fel Heydrichet. Modry szerint követelték, hogy teljesítse a birodalmi marsall parancsát, különben Berlinben hoznak döntést az ügyben. A trükk bevált: Heydrich némi késlekedéssel elengedte az öt cseh férfit.

Csak feltételezni lehet, milyen szemmel nézték az intrikáktól átjárt náci hatalmi elit köreiben Albert Göring mind kihívóbb fellépését, illetve azt, hogy mindehhez fivére részben még asszisztált is. Az tény, hogy Albert Göring egyre nagyobb szálka lett a Gestapo vezetőinek szemében, s a titkosszolgák néhány alkalommal le is tartóztatták. Nyilván meg akarták leckéztetni, egyben borsot törtek Hermann Göring orra alá, s tesztelték, mennyire szilárd a pozíciója.

Nemcsak Bécsben, Prágában is többször meggyűlt a baja a Gestapóval, amikor kiszimatolták, hogy zsidókat ment. „Meddig tűrhető még, hogy ez a közönséges bűnöző folytassa tevékenységét?” – kérdezte egy titkosszolgálati feljegyzés szerint Prága a berlini központtól. Bukarestben egyszer azért vették őrizetbe, mert nyilvánosan becsmérelte, a világ legnagyobb bűnözőjének nevezte Hitlert, 1944-ben pedig azért, mert gyilkosnak nevezte Manfred von Killinger német nagykövetet. A diplomatának 1921-ben a Freicorps tagjaként köze volt Matthias Erzberger, a német Centrumpárt politikusának meggyilkolásához. Albert Göring tudta ezt, s ezért rendre visszautasította a nagykövet meghívásait. A nürnbergi kihallgatási jegyzőkönyvek szerint egyik német követségi alkalmazott kérdésére kijelentette: szívesebben tölti szabad idejét egy taxisofőrrel, mint egy gyilkossal. Heinrich Müller, a Gestapo főnöke Hermann Göring közbenjárására elengedte a renitenskedő mérnököt, de 1945-ben, nem sokkal a németek kapitulációja előtt már a fejét követelte.

Nagy fába vágja a fejszéjét, aki megpróbálja Hermann és Albert Göring viszonyát rekonstruálni, s választ keres rá, hogy vajon mi motiválta a birodalmi marsallt abban, hogy fedezze a nyájtól elkódorgó „fekete bárányt”. Lehet, hogy a családi kötelék bizonyos helyzetekben még a felsőbb, birodalmi szempontoknál is fontosabbnak bizonyulhatott Hermann Göring számára.

Hermann Göring – a többi között öccse szerint – nem tartozott a meggyőződéses, elvakult nácik, a fanatikus antiszemiták közé: cinikus karrierista volt, akit csak a hatalom és a pénz érdekelt – bár egy karrierista esetében ez sem tipikus, talán ezért fedezte Albert ténykedését.

Albert Göring egy zsidó barátja fiának elmondta: elszomorítja, hogy fivére sokkal nagyobb bűnt követett el a zsidókkal szemben, mint a többi náci nagyság, mert ő nem volt meggyőződéses antiszemita. Jellemző, hogy amikor Albert Göringet feljelentették Berlinben, mert Triesztben, kerülve minden óvatosságot, nyilvánosan pénzt adott szegény zsidó menekülteknek, Hermann megdorgálta: ha annyira idióta, hogy elherdálja vagyonát, legalább legyen diszkrétebb, mert ő sem segíthet mindig. Valószínű egyébként, hogy Albert Göring később ezért is lett egy kicsit óvatosabb, adta oda felesleges pénzét Kovács doktornak és nyitott számlát a javára Svájcban.

Amikor a második világháború a végéhez közeledik, a Göring család az ausztriai Mautendorfban, Von Epenstein bárótól örökölt kastélyban húzódik meg. Ott van Hermann is, egyedül Albert hiányzik a sorból, aki félig-meddig bujkál Salzburgban. Tudja, hogy a Gestapo letartóztatási parancsot adott ki ellene.

Két nappal a németek kapitulációja után, 1945. május 9-én Albert Göring önként jelentkezik Salzburg közelében az amerikai hadsereg főhadiszállásán. Felszabadultan, már-már jókedvűen adja fel magát. Arra gondol, gyorsan tisztázza magát, hogy azután mielőbb új életet kezdhessen újdonsült, sorrendben harmadik feleségével, a nála jóval fiatalabb, cseh származású szépséggel, Miladával és újszülött kislányukkal, Elisával. Nyilván nem hiszi, hogy hőssé nyilvánítják, de azt sem, hogy miközben a náci rezsim irányítói, haszonélvezői, hű- és készséges kiszolgálói és társutasai óriási számban mossák tisztára magukat és egymást úgy, hogy a hajuk szála sem görbül meg – ő ezzel a lépésével elindul a kálvárián, amely majd csak 1966-ban ér véget, amikor – távol leányától – egy müncheni sírkertben szülei mellett eltemetik.

Salzburgban B. F. Egelberger, az ügyeletes tiszt felveszi adatait (született: 1898. március 9., Berlin), majd ráírja az adatlapra: „Javasolt, hogy Albert Göringet vigyék további kihallgatás és megfelelő intézkedés céljából a 7. hadsereg főhadiszállása CIC-részlegébe (Civilian Internment Camp, polgári internálótábor). Nevezett vélhetően különféle fontos információval rendelkezik, amelyek érdekelhetik a megfelelő felsőbb hatóságokat.” Albert Göringet áthelyezik, kezdetben előzékenyen bánnak vele, de május 13-án hivatalosan is letartóztatják és átszállítják Augsburgba a 7. hadsereg kihallgatási központjába (Seventh Army Interrogation Center). A vád: „Hermann Göring fivére”.

Hermann Göring a szövetségesek által készített fényképen; háborús bűncselekményekért Nürnbergben halálra ítélték. Ő azonban 1946 októberében öngyilkossággal megúszta a kivégzést. (Foto AP)

Albert szorgalmasan jegyzetel, hogy megkönnyítse maga és az amerikaiak dolgát. A többi között ezeket írja: „Soha, semmilyen formában nem voltam párttag. Ebben a háborúban nem teljesítettem katonai szolgálatot. Kezdettől fogva (1923!) a leghatározottabban és a legaktívabban szembeszegültem a nemzetiszocializmussal. Egyetlen zsidót sem üldöztem vagy bántalmaztam, hanem ellenkezőleg: zsidók tucatjainak segítettem. Annak a 34 legfontosabb embernek a listája, akiket saját életemet és egzisztenciámat veszélyeztetve megmentettem, akiket Dachauból és más koncentrációs táborokból kiszabadítottam, fellelhető az itt tőlem elvett aktákban.”

Paul Kubala őrnagy 1945. június 28-i előzetes kihallgatási jegyzőkönyvében nyíltnak, bőbeszédűnek és rendkívül kooperatívnak minősíti Albert Göringet. Mindazonáltal egy szavát sem hiszi el. Fivére szerepéről, illetve arról faggatják, hogy hova rejtették a nácik a háború során összerabolt kincseket. Egy alkalommal az augsburgi börtön udvarán kettesben hagyják őket – ekkor látják utoljára egymást –, de a fivérek főleg családi dolgokról beszélgetnek. Hermann leveri, megkéri Albertet, nézzen majd kislánya, Edda után. Később mindkettőjük Nürnbergbe kerül, néhány cellányira egymástól.

A prágai bíróság előtt

Albert Göring augsburgi jegyzetei eltűnnek (máig nem kerültek elő), de a kihallgatásait összegző végleges jelentésre Paul Kubala őrnagy 1945. szeptember 19-én a következőket írja: „Albert Göring, a birodalmi marsall Hermann Göring testvére kihallgatásának eredménye az egyik legeklatánsabb példája az önigazolásnak és a szépítgetésnek, amellyel a SAIC valaha is találkozott. Albert Göring valóságidegenségének mértékét már csak hájas testvérének testmérete szárnyalja felül.” Kubala őrnagy megvetése határtalan. Albert Göring – írja Kubala – azt állítja, hogy élete a Gestapóval folytatott szakadatlan harcból állt. Mintha a birodalmi marsallnak nem lett volna fontosabb dolga annál, hogy testvérét újra és újra kihúzza a csávából, amikor az zsidó polgároknak segített, amikor becsmérlő megjegyzéseket tett a pártról, amikor megtagadta, hogy viszonozza a Hitler-köszöntést.” Közben néhányan azok közül, akiket megmentett, igazolják, de Albert Göringen mindez mit sem segít. Kubala „szubjektív” ítélete, amit nyilván befolyásol, hogy a kezei közé került háborús bűnösök zöme valóban összevissza hazudozik, mentegeti magát, végigkíséri Albert Göringet az amerikai fogságban. Történetét légből kapottnak tartják, meggyőződésük, hogy sokkal többet tud fivére szerepéről, mint állítja. Szerencsétlenségére még Hermann amerikai tolmácsa, Richard Sonnenfeld is ellene fordul, pedig a német zsidó származású fiatalemberre – visszaemlékezései szerint – a birodalmi marsall nagy hatással volt. Kihallgatói vélhetően el sem tudták képzelni, hogy Albert Göring puszta emberségből, minden anyagi ellenszolgáltatás nélkül segített ismerős és ismeretlen elesetteken.

A megpróbáltatások összetörik a rabot, egészségi állapota meggyengül, májzsugorodásra, sárgaságra, szívritmuszavarokra, a testét elborító furunkulusokra panaszkodik. Elkeseredett hangú leveleket fogalmaz fogva tartóihoz. „Milyen bűnt követtem el? Mi az oka letartóztatásomnak? Teljesen ártatlanul tartanak fogva, és nem tudom, miért, miközben testileg és lelkileg tönkremegyek. Mert csak a tény, hogy Hermann Göring testvére vagyok, mégsem lehet büntetendő.”

Leveleit Andrus ezredes, a nürnbergi börtön igazgatója továbbítja ugyan a feletteseinek, de azokra soha nem jön válasz. Nem változtat sorsán az sem, hogy a nürnbergi nemzetközi bíróság minden alkalommal pozitív választ ad az amerikai külügyminisztérium 1945. októberi, majd 1946 februárjában két ízben megismételt leiratára, amelyben azt tudakolják, kiadható-e Albert Göring a csehszlovák hatóságoknak. Utóbbiak azért akarják felelősségre vonni, mert állítólag rosszul bánt a Skoda-gyár dolgozóival. Nürnbergben tehát már 1945 őszén tudják, hogy Albert Göringnek semmi hasznát sem vehetik a háborús főbűnösök perében, mégsem engedik szabadon. Nem emelnek vádat ellene, iratain mindvégig az szerepel egyetlen „bűneként”, hogy Hermann Göring testvére. Amikor véget ér a nürnbergi per, őt táborról táborra küldözgetik tovább. Egyre rosszabbul bánnak vele, egyszer a fogait is kiverik. 1946-ban, teljesen megtörten, Darmstadtba kerül. Itt végre fordul a kocka.

Victor Parker, a darmstadti 91. számú polgári internálótábor katonai hírszerzőtisztje unottan lapozgatja a katonai biztonsági felülvizsgálati testülethez benyújtott kérelmeket. Amikor megakad a szeme Albert Göring 34 nevet tartalmazó listájának egyik bejegyzésén: Franz Lehár. Parker a fogolyhoz megy, kihallgatja, majd levelet ír feljebbvalóihoz: „Nevezettet Hermann Göring fivéreként tartóztatták le. Nevezett soha nem volt a (náci) párt vagy bármely társszervezetének tagja, és szerte Németországban és főleg Ausztriában antifasisztaként ismerték…

Göring listája

Albert Göring listájának egy része; összesen 34 embert sorolt föl, akit megmentett a náci üldöztetéstől: A betűrendes táblázat tartalmazza a nevüket, foglalkozásukat, szülővárosukat, állampolgárságukat és azt a helyet, ahol utoljára látta őket. Ez volt az alapja William Hastings Burke ausztrál szerző „Harmincnégy” című könyvének, amely 2012 május végén jelent meg németül.

Ausztria megszállása után nevezett fivérére gyakorolt befolyását felhasználva különböző, a csatolt listán említett embereknek segített. Legtöbbjük tanúként szükség esetén könnyen elérhető lenne. A fenti történet megfelelhet a valóságnak, mert jelen kihallgatónak személyes tudomása van róla, hogy nevezett segített Franz Lehárnak, aki jelen kihallgató nagybátyja. Nevezett szabadlábra helyezése javasolt.”

Valaki végre elhitte Albert történetét. Az amerikai katonai igazságszolgáltatás malmai azonban lassan őrölnek. Albert Göringet 1946. október 7-én újabb kihallgatásra viszik. A Skoda-gyárban folytatott tevékenységéről faggatják. A jegyzőkönyvben a nevét sem írják helyesen, Albert helyett Alfrédnek nevezik, amit ő, mielőtt aláírná a papírokat, saját kezűleg kijavít. Kézírása elárulja, hogy elképesztő állapotban van.

Október végén azután végre elhagyhatja a darmstadti börtönt, de még mindig nem szabad. Kiadják a cseheknek, és Prágába szállítják, ahol bíróság elé állítják. A vád rosszul bánt a Skoda Művek dolgozóival. Cseh munkatársai közül senki sem hajlandó ellene tanúskodni, azok pedig, akiknek segített, s akik ismerték az igazságot, kinyilvánítják Albert Göring iránti hálájukat, így azután 1947 áprilisában, hét hónap börtön és bírósági tárgyalás után elejtik a vádat. Albert Göring csaknem két évvel a háború befejeződése után visszanyeri szabadságát.

A prágai osztrák követségen kap munkát, ott is lakik (vélhetően saját biztonsága érdekében), kálváriája azonban nem ér véget. Az amerikaiak többször utánanyúlnak. A CIA – a hírszerző szervezet saját dokumentumai szerint – 1947-ben el akarja raboltatni Prágából, de hivatalos helyről nem járulnak hozzá az akcióhoz. Rejtély, hogy mit akarhattak tőle, miként az is, hogy később, Salzburgban miért zaklatta folyton az amerikai katonai rendőrség.

Talány az is, miért bomlott fel családja. Életszínvonaluk mélyrepülésbe megy. Milada rajongva szereti, de féltékeny rá. Fülébe jut, hogy a jóképű bonviván megcsalja. Albertnek a háború alatt sok barátnője volt, akik közül néhányan Salzburgban is felkeresik, hogy segítsenek enyhíteni nehéz helyzetén. Milada nem tudja rávenni férjét, hogy megváltoztassa családnevét, amely szerinte életük normalizálódásának útjában áll. Albert attól tart, ellenségei még majd a névváltoztatást is ellene fordítják. 1947-ben megegyeznek, hogy elválnak, ingóságaik az asszonyé lesznek, aki a hároméves Elisával Peruba települ. Albert Göring a válóper során mindent megpróbál, hogy a gyereket neki ítéljék, svájci iskoláztatás lehetőségével érvel, de nem jár sikerrel.

Elismerés nélkül

Elisabeth Göring ma 56 éves, Limában él, és bár alig vannak személyes emlékei apjáról, mivel másoktól csak jót hallott, neki is jó a véleménye róla. A Channel Four tévécsatornának adott interjújában elárulta, hogy édesanyja haláláig szerelmes maradt apjába, őt pedig sokáig arra ösztökélte, levelezzen vele. Elisabeth eleget is tett az anyai óhajnak, de mert választ soha nem kapott, tízéves korában felhagyott az egyoldalú levelezgetéssel. Halála előtt anyja arra kérte, égessen el minden iratot, a szerelmesleveleket és apja háborús levelezését is, amit magukkal vittek Peruba.

Albert Göring bizonyára sokat vívódhatott, mielőtt elhatározta, hogy megszakít minden kapcsolatot feleségével és egyetlen gyermekével, döntése azonban egyáltalán nem érthetetlen. A férfit az amerikai börtönökben elszenvedett megaláztatások egy életre megtaníthatták: neve mostantól átokként ül rajta. Fivére tetteit elítélte, de még akkor sem tagadta meg, amikor Nürnbergben azzal kecsegtették, ezen a téren megkímélheti magát a további kellemetlenségektől. Szeretteit azonban minden bizonnyal meg akarta óvni a Göringnévbe kódolt átoktól.

Albert Göring igen szerény körülmények között, nagyrészt Münchenben élt a válás után. Kezdetben nehezen talált munkát: az akkori Németországban könnyebben csinált karriert az, aki náci volt, de akit tisztára mostak, mint az, aki szembefordult az árral. Az exnácik szemében Albert Göring nem lehetett más, mint zsidó fattyú, a birodalom elitjének takargatni való szégyenfoltja. Albert tehát meghúzta magát, csendes magánéletet élt, nem sokkal 1966-ban bekövetkezett halála előtt negyedszer is megnősült.

Többen azok közül, akiket megmentett vagy akiken segített, a háború után is tartották vele a kapcsolatot, időnként vendégül látták, csomagokat küldtek neki, ám a jelek szerint arra senki sem gondolt, hogy a nagy nyilvánosság elé tárja mindazt, amit Albert Göring tett.

Adam LeBor említett filmjében és a Sunday Times hasábjain egy „másik Schindlerként” állítja be Albert Göringet, ám a párhuzam erősen sántít. Mindketten zsidókat mentettek meg, de itt be is fejeződik a párhuzam. Oskar Schindler egy minden hájjal megkent, alapvetően züllött üzletember, a náci párt tagja volt, aki a koncentrációs táborokba hurcolt zsidók rabszolgamunkájából gazdagodott meg, és azért bánt jól velük, hogy még többet termeljenek neki, ő pedig még nagyobb vagyonra tehessen szert. Látva a borzalmakat, megszólalt a lelkiismerete, s ennek köszönheti, hogy még életében hőssé válhatott. Mindez azonban mit sem változtat a tényen: Oskar Schindler – Steven Spielbergnek hála „a jó német” és „a jó náci” szimbóluma lett.

Albert Göring viszont alighanem tényleg kezdettől fogva „egy igaz ember” volt, jóllehet hivatalosan ezt az elismerést mindmáig nem kapta meg… mintha az ő esetében valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva nem lenne érvényes a Schindler-történetből elhíresült talmudi mondat: „Aki egyetlen életet megment, az egész világot menti meg.”