A budapesti amerikai ügyvivő éket akar verni Orbánék és Kína közé

Hollywood egyelőre megvonja a vállát, amikor hozzánk jön forgatni, a most megszavazott 15. alkotmánymódosítás dacára. A stúdiókon és egyéb költségeken realizálható 20–30%-os kedvezmény, amit a magyar kormány nyújt a filmiparnak, még mindig megéri nekik szemet hunyni azon, hogy Orbánék diszkriminálják a kisebbségeket és betiltják az LMBTQ-közösségek nyilvános szerepléseit – írja a hollywoodi Variety magazin. A cikkíró is rácsodálkozik arra a törvényre, ami a gyermekek védelmére hivatkozik a tiltás indoklásaként. Sőt, ugyebár az arcfelismerő kamerákkal történő azonosításra is felhívja a figyelmet, és arra, hogy a tilalom megszegése akár 546 UDS-ba, 200 ezer Ft-ba is kerülhet.

Négy éve, 2021-ben a fóliázásra még idegesen reagált az HBO is, most azonban Trump megválasztásával megcsömörlöttek vagy belefásultak az emberek abba, ami körülveszi őket – az abortusztörvénytől kezdve az amerikai média egy részének kapitulációjáig. Az egyik stúdióvezető szerint komparatív előnyök miatt feltehetően csak akkor mondják vissza a forgatásokat Magyarországon, ha egy A-kategóriás művész véleményét publikussá téve lemondja a forgatást. Az év második felében kezdődik a Dűne 3. forgatása, vajon a sztároknak lesz-e kifogásuk országunk ellen?

Káel Csaba filmügyi biztos mindenesetre a Variety olvasóit megnyugtatta, hogy akik esetleg a stábból vagy a színészek közül érintettek a kisebbségek magyarországi diszkriminációjában, azoknak azért nem kell aggódniuk, mert a törvény a gyermekeket védi, a forgatások elé semmilyen akadályt sem állítanak. Miképpen senkit semmilyen módon nem korlátoznak majd a munkájukban. De persze az alkotmány adott passzusának értelmezésére ő nem hivatott – magyarázkodott Káel.

A cikk, mintegy csattanóként, Döbrentey Dániel polgárjogi ügyvéd szavaival zárul: a törvénynek természetesen semmi köze a gyermekek megvédéséhez.

A kínai Global Times, amit egyébként bulvárlapként aposztrofálnak, de a Kínai Kommunista Párt (KKP) erre is ráveti vigyázó tekintetét, rögtön kihallotta a magyarországi amerikai diplomáciai képviselet új vezetője, Robert Palladino beszédéből a kritikus részeket. A budapesti közép-európai csúcstalálkozónak nevezett kormányzati fórumon úgy fogalmazott az ügyvivő, hogy legyen körültekintő a kormány, amikor kínai befektetéseket akar az országba hozni, mert Kína „stratégiai kihívást jelent az Egyesült Államok és összes szövetségese számára.” Csak a vak nem látja, hogy Washington össze akarja ugrasztani Kínát és Magyarországot, de ez nem fog menni. A cikk címe is nagyon beszédes: az Egyesült Államok ún. „enyhe nyomásgyakorlása” biztos nem fog célba érni.

A beszéd bizonyos elemei alapján a KKP képmutatónak nevezi az ügyvivőt, rajta keresztül az államokat. Rögtön példaként Szijjártó adatait hívta segítségül az írás, amik szerint az EU-ba irányuló kínai befektetések 44%-a Magyarországra érkezett. A cikkben megszólaltatott kínai szakértő Trump vámháborújáról azt mondta, vissza fog ez ütni Amerikára, mert hiába akarja Kínát ezzel elszigetelni, végül saját magát fogja. Trump ugyanis attól tart, hogy a kínai–magyar üzleti kapcsolatok modellként szolgálnak majd az EU számára. Most, hogy átalakul a globális geopolitikai rend, senki sem lesz a nagyhatalmak bábja…

Süketek párbeszédének nevezte Sophie Wilmes a magyar kormánnyal folytatott azokat a tárgyalásokat, amiknek ő is részese volt az ötfős delegáció tagjaként, s amiket az EP jogállami tényfeltáró útjának keretében szerveztek meg – idézi az egykori belga kormányfőt a Belga News Agencya budapesti záró sajtótájékoztatója alapján.

Belgium első női miniszterelnökét meglepte a kormány és a hatóságok részéről tanúsított ellenséges fogadtatás. Sophie Wilmes úgy fogalmazott, hogy soha életében nem volt része ilyen kellemetlen és nehéz tárgyalásoknak, mint amilyeneket Budapesten kellett átélnie. Még arra a kérdésükre is, hogy mi újság, támadólag válaszoltak az Orbán-kormány tagjai. A delegáció egyébként felszólította az Európai Bizottságot, hogy tegye meg a szükséges lépéseket ahhoz, hogy meg lehessen tartani a kitűzött időpontban az Orbánék által betiltott Budapest Pride-ot.

Rogánnak az amerikai szankcióktól való „föloldozása” még mindig téma a nemzetközi sajtóban – brit The Guardiantől a brüsszeli Politicón át egészen a francia Le Monde-ig. Egyik médium se hagyta ki a rendkívüli magyarázatot, ami szerint az Orbán jobbkezének számító Rogán elleni szankciók összeegyeztethetetlenekké váltak a Trump-kormány külpolitikai érdekeivel.

Az írások a Rogán által tagadott korrupciós sémát is leírják, miként nyertek a hozzá, illetve a kormányhoz hű haverok közbeszerzési és egyéb uniós pályázatokat.