A Pisztrángötös ad kapaszkodót A jogász című film jegyzetéhez. 1817-ben Franz Schubert – a legenda szerint szekszárdi bort kortyolgatva – ujjgyakorlatként komponálta meg klasszikus Pisztrángötöst.
Kétszáz esztendővel Schubert után egy másik formátumos alkotó: Ridley Scott rendező plusz öt világsztár színész hozott össze egy tanmesét jogviselt ember mohó botlásánal lavinájáról. A hálóban vergődő négy meg egy fő(kolompos): Michael Fassbender, Brad Pitt, Javier Bardem, Penélopoe Cruz és Cameron Diaz.
Töredék a Pisztrángötös alap-sztorijából: „A horgász cselre készül, mert unja már…Jaj, miért, hogy mindig jól jár és célhoz ér, ki csal?..Rút álnok lesben állva egy férfi nézte őt…”
Férfi vagy nő; végeredményben mindegy?!Maffiadráma e mozi veleje; nincs esély, nincs bocsánat annak számára, akit behálóznak.
Sok év után, névtelen módon megoszthatok egy párhuzamos hazai esetet. Egy csúcsszintű igazgatási vezető unta az idióták parancsolgatását, kevéske állami fizetésért. Alámerült a jogélet bugyraiba; elfogadta honi maffiózók táskányi pénzét. Hamar bedarálták; bűntárssá tették mocskos és gyilkos kimenetelű ügyekben. Majd értésére adták: nincs vészkijárat, pénz-visszafizetési garancia sem; ellenben a családja is megbánja, ha kiszállni próbálkoznék. Csoda, hogy ma is él.
Szakbarbár filmrajongóként lenne alibim a filmbéli sötét drámát érdemein felül dicsérni. Merthogy: az IMDb-én a mű 5,3 ponttal szerepel. Méltatlanul alacsony minősítés ez; nálam 7,5 lenne a megfelelő besorolás.
Ridley Scottnak vannak feltétlen hívei és elvakult lekezelői is. Művészi teljesítménye valóban hullámzó: a középszerű 1492 A Paradicsom meghódítása című alkotását több remekmű követte; így pl. a Gladiátor avagy a Sólyom leszáll című briliáns eposz. A jogász átlag feletti jó mozinak tekinthető.
Lássuk, mik az értékelés főbb tételei!
1. A sztori nem túl eredeti. Pénzügyi zavarba került, a partnerének és önmagának is nagystílű életre vágyakozó, de azt tisztességes úton elérni képtelen ember fatális vesszőfutása a főmenü. A szerelem egy tiszta nő iránt elragad(tat)ja a férfit a gyémánt, a drog, a nagy nyereség és velük a kiszolgáltatottság mezejére.
2. A haverok luxusa csábító, a csajok versengése is spannol; de a csillogó felszín alatti (al)világ kockázata egy kvalifikált embernek sokáig mégsem tűnik vállalhatatlannak. Hiába jönne az intő szó, sőt a megsemmisülés szemmel látható jele: már késő.
3. A R. Scottra jellemző lassú, látványos meseszövés 117 perce ezt körülményesen dolgozza fel. Ez okból közhelyszerű a bukás erkölcsi példája és tanulsága; ami így nem ad katarzist; hiába tragikus a befejezés.
4. Szerintem mégsem unalmasak a képkockák. Végtelenül színes a háttér; rendkívüliek a filmben nem csak szimbolikusan jelen lévő vadállatok. Sokszor tempótlanok viszont a jelenetek, s az akciók; didaktikusak a dialógusok. Van pár brutális mozzanat; ám ettől krimi, dráma és thriller az alkotás.
5. Nem kiporciózható az öt világsztár színész játéka. Mindannyian élvezik a miliőt és elszenvedik, sőt meg is ideologizálják a filmkockákon kibontakozó rivalizálódást. Töménnyé teszik és végzet fel sodorják maguk és egymás dekadens, romlott világát. Brad Pitt hálás szerepének laza megjelenítése és Cameron Diaz titokzatos boszorkányossága talán kiemelkedik közülük. Fassbender alatta marad annak az alakításának, amit Steve Jobsként produkál.
6. Két nagymenő: a forgatókönyv író Cormac McCharty és a rendező Ridley Scott kísérelte meg talán ezzel a művel kifogni Moby Dicket. Az most nem sikerült nekik, de szimbolikusan egy méretes cápát avagy egy kapitális tokhalat azért megszákoltak.
A jogi paradoxon parafrázisa: olykor minden szakmai vagy morális érv, ok vagy klisé ellenére dolgok pénzfeldobással dőlnek el. Baj van, ha nem te dobod fel az érmét; sőt, ha észre sem veszed, hogy annak mindkét oldalán ugyanaz a pofa szerepel. Ilyenkor előre láthatnád: se fej, se írás nem jár, nem jut neked.
A jogász (The Counselor), 117 perces, szinkronizált drogfutár krimi, thriller és dráma. Írta: Cormac McCarthy; rendező: Ridley Scott. Sztárszereposztás: Michael Fassbender, Brad Pitt, Javier Bardem, Penélope Cruz és Cameron Diaz.