(Szerző: Rab László/Újnépszabadság) Feltört Szilárd, mint a talajvíz. Adjunk hálát a sorsnak azért, hogy van a minielnöknek most már irodalmi tábornoka is, ennek köszönhetően a fideszútálati hangulatométer nagyjából olyanokat produkál (tartósan kiakad), akárcsak Borkai polgártárs jachtos csikólátása idején. (Kép: fungie.hu/ Városi Kurír
Egyszer majd, amikor összeomlik a tetves rendszer, hálatelt szívvel gondolhatunk azokra a mirzákra, akik hozzájárulnak ahhoz, hogy a NER a reméltnél és vártnál sokkal hamarabb rohadhat el. Jogászok, lapításra berendezkedő tudósok, középszerű művészek és régi hangokat újrafelböfögő böffencsek áldásos aknamunkájáért kell majd egyszer hálát rebegnünk.
Csak a rend kedvéért, a biztos jövőbe látás tudatában mondom mindezt, nem azért, mert agyonizgulnám magam. Ha belegondolok, egyáltalán nem érdekel, amit Petőfi Irodalmi Szilárd mond vagy csinál; egyrészt nem nagyon mond semmit, az ugyanis, hogy a székelyek nem nácik, nem vált ki belőlem erős viszketést, hogy ki a magyar író, az meg aztán végképp nem jelent semmit (aki ír, az az író), ha valaki ezek miatt a menetrendszerű nyögetek miatt idegeskedni szeretne, tegye.
Én, aki végtelenül egyszerű macskajancsi vagyok, csak azt kérném ettől az önmagát immáron Aczél Györggyel párhuzamba állító “verekedékeny” hirtelenmájertől (ácsi, bácsi, maradjunk inkább Zsdanovnál, ha már, hiszen inkább olyannak mutatkozik, mint Tatjána Tolsztajánál a pirinyó Fjodor Kuzmics, aki a gyufacímkékre írott szövegeket is tiltani meg ellenőrizni akarta), hogy eztán ha mondana valamit, mindig tegye hozzá ezt: “szerintem”. És akkor nem szólok egy kurva szót sem.
A másik, hogy nem kéne agyonbonyolítani a dolgot. Ha Mészáros vagy a kékkezű Mini el akarná lopni a Petőfi Irodalmi Múzeumnak otthont adó Károlyi-palotát, mert esetleg két részeg pálinkatörvény meg a nemzeti alaptanterv összegányolása között odaígérték valamelyik török vagy jordán haverjuknak, aki szállodát szeretne építeni a helyén, ne tököljenek, lopják el, vigyék a p-be, s közben nyugodtan fizessék ki mindazokat, akiket direkt arra szegődtettek, hogy keverjék a szart a háttérben; ne kínozzuk egymást fölöslegesen ilyen kultúrizékkel, nem most jöttem én a hathúszassal.
Aztán majd amikor vége lesz, mert már mindent elloptak, plusz az összes szajrét elvitték Svájcba meg Azerbajdzsánba, és bilincs kattan a csudálatos csuklójukon, bevonulhatnak a börtönbe (az lesz csak az igazi biznisz!), és megírhatják a legszebb nyelvű magyar börtönnaplót arról, hogy milyen volt, amikor palira vették a libernyákokat.
Istenem, úgy futkároztak, mint pók a falon, mert akkor még úgy tűnt, hogy meg tudjuk csinálni – ilyenek lesznek benne, és én el fogom olvasni. Ha megkérnek rá, még tán ki is javítom, hogy ne maradjon a remekműveikben semmi magyartalanság (vannak, amik; azok, ahol stb).
Szerintem nagy siker lesz a börtönnapló pár év múlva, meg lehet vele újítani egy rég elfeledett irodalmi műfajt. Ha írják, nem exportra írják, a végén pedig csettinteni fogunk: ez igen!
Igazi magyar csávó írta! Olyan nyelven, olyan zseniális fordulatokkal, ahogy évszázadok óta ember még ezen a mi nyelvünkön nem írt errefelé.