Aki kibírja a 73. percig, találkozhat Csajkovszkij Virágok keringője című varázslatos zenéjével. Más jó hír alig akad.
A 2019-ben – pl. a Moszfilm közreműködésével is készült – északi filmalkotás sötét, érdektelen, másfél órában szétszórtan ide-oda araszoló unalom; időpocsékolás. Látható a HBO GO-n. Eredeti címe Kohtunik; angol változatában Your Honor. Magyarul: Bíró és becsület. Talán éppen ebből a két elemből van kevés a filmben. Mármint egy menekülő baltikumbeli bíró finn hómezőkön történő (ön)becsületre ébredéséből.
Szinte semmi sincs a helyén, semmi semmivel nem kvadrál ebben a moziban. Tucatnyi panel, lehetséges építőkocka, szimbolika (lesújtó magány, üres lakás, elhagyott feleség, beteg édesanya, ivás, finn szaunázás, félreértett nőügy, lelkifröccs egy finn garázdától, autós ajándék, lövések a hóban, repülőgépen üzemelő kártyabarlang, miegymás) fordul elő a filmben. Funkciójuk tisztázatlan; cseppek és pöttyök, amelyek önmagukon kívül semmit sem jelentenek; nem kerülnek szintézisbe.
Pedig lenne jó alapötlet a büntetőbírói mérlegelésről; az ítélethozatal morális súlyáról és jogi kautéláiról, tizenöt év kiszabásának dilemmáiról. Egyszerűbben: mivel jár az, ha frusztrált bíró hoz ambivalens előzmények nyomán drákói ítéletet egy főbenjáró ügyben?
Tárgyalótermi krimi tárhatná fel azt, hogy mikor van fair tényállás nyomán ítéleti bizonyosság? Mert ha nincsen, a felmentés kötelező. Mit ad mindehhez a belső bírói meggyőződés; és mi a helyzet, hogyha ez (utólag) megrendül? Bizony, van úgy, hogy már rég dönteni kellene, de az utolsó pillanatban egy indítvány borítana mindent; vissza lehet-e menni a „kályhához”? Kin, min múlik ez, és hová vezet a gőgös elutasítás? Csak a vádlott megy bönrtönbe, a többi közreműködő tiszta?!
Mi mozgatja azt a bírót, akinek a tárgyalótermen kívül (is) megvan a maga baja? Szólhatna lélektani dráma a perbeli felek hozzáállásáról, majd az ítéletet követő motivációkról; a feldolgoz(hat)atlan lelki-fizikai konfliktusokról. Jól megírt és összerakott téma lehetne az elítélt hozzátartozójának a számonkérő akciója, mely tragédiához vezet. Ősi, örök kihívás a jog és az igazság összeütközése.
A filmművészet dús tárházát nyújtja ennek. Csakhogy ez az észt bírói tipródás nem ilyen, jobbára semmilyen. A Kohtunikban elkenődve sejlik fel mindebből valami.
A promóció rejtelmesen, fellengzősen így szól: „A bíró (Mait Malmsten) olyan férfi, aki szigorú szabályokat és törvényeket képvisel a tárgyalóteremben, saját személyes élete azonban teljes káosz. Miután a bíró úgy dönt, hogy egy nőt hosszú börtönbüntetésre ítél, a nő bátyja (Märt Avandi) követni kezdi a bírót, hogy rábírja: változtassa meg az ítéletet. A bíró hajthatatlan marad, az ítélet jogerős. A férfiak között eszkalálódó konfliktus eredményeként a bíró hirtelen maga válik bűnözővé. Mivel a bíró nem ismeri el az elkövetett bűnt, Finnországba szökik, ahol komikus fordulatok sora különös emberekhez és komikus helyzetekhez vezeti el. Egy különleges történet a bűnről és bűnhődésről, egy sötét humorral teli road movie formájában.” (Forrás: HBO.)
Megjegyzésem: túl vastagon fogott a ceruzája annak, aki ezt látta az HBO Cinemax hétfő esti fő műsorszámába(n). Nincs nyoma ugyanis a filmben komikus fordulatoknak. Nem sikerült különleges történetet kerekíteni. A bűn és bűnhődés is más a művészetben, mint ami itt talán, gyenge utalással megesik.
„Öltem”, mondja foghegyről zsugázás közben a bíró; aztán ebben maradnak. (Leg)később egy szemvillanás mutatna egyfajta megvilágosodást a bíró részéről; hamis önfeloldozással hagyná, hogy újranyissák az ügyet. Ennyi?!
A mozi döntő részében az emberünk szótlanul jön-megy a komisz finn télben; csupán tárgya és nem alanya a történéseknek. Ezért őt sem megszánni, sem elítélni nem lehet. Érdektelen.
Jogászszemmel is találtam nonszensz mozzanatot. Ami a fő mondanivaló volna: nem adott. Mert valójában a nyilvánosan kihirdetett ítélet után a bíró keze is meg van kötve. Elvben létezik perújítási ok és esély, de ő maga sem írhatja felül a büntető tanácsának a határozatát. Van mód fellebbezésre, másfajta felülvizsgálatra, de nem kell megmérkőzni az elítélt családtagjával annak szemrehányása nyomán. Slamposság mutatkozik a jogi lényeg tálalásában, holott elvben két halott is adódnék a filmben.
A film utolsó egynegyedében történik valami: ez a pókerparti dialógusa. Annyira elfuserált és arányaiban hibás mozi ez a kiírás szerint krimi és dramedy, hogy jókat mondani csak a zsugapartner: „főszakáll” képes.
Így: „A bűntudat a bolondoknak való”. Lekezelő, enyhén kioktató, játék közbeni odavetés ez: dramaturgiai súlya nincsen. Folytatja: „Ne szerénykedjék itt, senki nem ítéli el a döntéseiért. (Ámde, ez nem a beszélő által sem ismert bírói hibára, hanem mindössze a kártyalicit gyengeségére vonatkoz(tat)nék?! Ugyanis csak a néző, de nem a beszélő tudhatja, hogy a címzett menekül önmaga és mások elől; lehet(ne) lelkifurdalása hibás döntése miatt. Nem is reagál rá a bíró-delikvens.)
Semmiből jön, sehová sem tart, nem talál be ez a mondat. A kártyás partner próbálja értelmezni a purgatórium mibenlétét, megcsillantva az egyetlen poént: „halálra rémiszt” a purgatórium. Indoklásul felhozza, hogy „hatszor voltam nős”; tán ez lenne a belépője az alsóbb régiókba?
E kártyapartner – láthatólag szín józanul – a maga hitelességét így támasztaná alá: „Engem egyszer kidobtak a 11. emeletről, azóta is sántítok” -kisvártatva folytatja: „egy kicsit”.
Kicsit sántítani nem nagy kunszt, ezt magam naponta igazolhatom.
Ugyanez a filmről nem mondható el; sajnos. Nagyon sántít, menni sem tud rendesen. Nálam a 10-es skálán 3,5 pontos lenne. Az IMDb-én jelenleg – 74 voks nyomán – 5,1 pontot kap. Túl méltányos ítélet, szemben a sztori lényegével és mozis megjelenítésével.
Hadd említsek példát a témában rejlő – nem észt és finn – lehetőségről. Legkevesebb két, kiemelkedő, szakmailag-emberileg nagyszerű büntetőbíróval működtem együtt. Ugyanakkor felfuvalkodott, önjáró ítélethozóval is kellett tárgyalni. (Jó filmet csinálni rossz bírói attitűdről érdemes, itt lett volna rá az esély.) Itthon is akadt büntetőbíró, aki a lába kapcájának tekinti a védelem szerepét, esélyeit. Provokatív módon beleköt ebbe-abba. Hatalmi fölényével cinikusan leszól reális eljárási kezdeményezést. Volt, hogy a szünetben kérdezte: nem akarnak ellenem elfogultsági kifogást benyújtani? Bagoly mondja a verébnek?
A vád és a védelem tisztességes tárgyaláson elvárt elvéről, a „fegyverek egyenlőségéről” lesújtó véleménye és úzusa volt. Mintha az övé lenne a büntető hatalom, nem pedig a feje felett díszelgő címeré. Megeshet, hogy egy rutinügynek más a (krudélis) ítélete nála, mint a szakmai alázattal és emberséggel lefolyt valódi igazságszolgáltatás másik szakemberénél. Kár, hogy ez az ész mozi a bíróban rejlő (emberi?!) tényezőt nagyrészt üresen hagyta.
Bíró és becsület (Kohtunik 2019) 92 perces, fekete-fehér kockákon előtárt, észt nyelvű, de magyar felirattal ellátott mű. Műfaja: krimi és dráma. Írta és rendezte Andrea Puustusmaa; főszereplői: Mait Malmsten, Matti Kröger, Mart Avandi, Sakari Kuosmanen. Látható: az HBO GO-n. (A képek a film hivatalos képtárából és a Youtube-ról valók, köszönet értük.)