(Írta: Mészáros F. Sándor) Az egykori szocialista országok diplomatái rendszeresen tartottak egyeztetéseket az állomáshelyükön. Az úgynevezett „szorosan egyeztetők”, avagy a „Hatok” közé a Varsói Szerződés tagországai tartoztak, kivéve Romániát. – Pekingben, a nagykövetek havonta, az első beosztottak kéthetente, a szakdiplomaták is rendszeresen tájékoztatták egymást. Harmincöt évvel ezelőtt, 1989-ben első beosztottként dolgoztam a pekingi nagykövetségen, természetesen magam is részt vettem ezeken az egyeztetéseken. Az új idők jeleként, nagykövetem kiszállt a főnöki találkozókból, ugyanakkor bíztatott, én azért továbbra is járjak az első beosztottak közé. „Nem árt tudni, miről beszélgetnek” – jegyezte meg.
A kínai főváros Tiananmen terén április közepén kezdődött diáktüntetéseknek az ország vezetése június 4-én katonai fellépéssel vetett véget.
Mihail Gorbacsov a diákmozgalmi megmozdulások csúcspontján, május 15–17-én járt Pekingben, ekként közvetlen közelről szembesült a feszült helyzettel. Az egyetemi ifjúság elleni erőszakos föllépés megosztotta a szocialista országok képviselőit: bizonytalanság az állásfoglalásokban… állandó idegesség… kívül-belül jövőfélelem…
És most következzék egy részlet a szerző „Egyszer elmondom neked” című könyvéből:
– És hogy vannak a szorosan egyeztetők? – kérdezte a főnököm; lába az asztalon, körülötte újságok.
– Zavarodottan. A szovjet első beosztott elégedetten simogatja a tokáját, és azt hajtogatja: nem kell izgulni, most a NÉPEK lépnek a történelem színpadára. Fejtegettük mi sokszor kínai barátainknak, nagyon jó dolog a gazdasági reform, amelyet 1978-ban elkezdtetek. Minden kétséget kizáróan viharos ütemben fejlődtök, elvtársak, csakhogy mi van az ideológiai alapokkal? Ha ugyanis ott nincs rend, hiába a reformok, a javuló áruellátás, a nagyobb gazdasági hatékonyság, nem lesz stabil az átalakulási folyamat, az eszmei hiányosságok aláásnak mindent. Hiszen a pénzhajszában eltűnnek a szocialista értékek, fellazulnak az eddigi keretek, senki sem törődik mással, csak a profittal. Igen ám, csakhogy a városi értelmiség Kínában, a tanárok például, hogyan juthatnának bármilyen profithoz, vagy különkeresethez. Hajnalban zöldséget trógerolhatnak a piacon, vállalhatnak mindenféle megalázó pluszmunkákat éhbérért, de a Teng ígérte meggazdagodás még nagyon messze van. Legalábbis tőlük.
Gorbacsov, rá jellemzően, felemásan reagált Tiananmenre. Egyrészt mutatni akarta, hogy mennyire érzékenyek vagyunk immáron a demokratikus szabadságjogokra. Emlékeztek, mit mondott a Tenggel való találkozás után? Bárhogy legyen, ő mindenképpen békés, tárgyalásos megoldást szeretne. Jóindulatú kívánság, csak nem volt lehetséges. Meg aztán Gorbacsovnak meg kellene értenie, hogy a Szovjetunióban is – peresztrojka ide, glasznoszty oda – adódnak és lesznek még szép számmal olyan helyzetek, amikor az erő alkalmazásához kell folyamodni. Nyilván nem biztathatta sem a diákokat, sem a hatalmat az erőszakra, de tudni való volt, hogy a helyzet további éleződése esetén a kínai vezetők döntési helyzetbe kényszerülnek. És döntöttek, meglépték, amiről úgy gondolták, hogy meg kell történnie. A reformok most egy ideig nyilván takaréklángra kerülnek, és az is kiderült: az átalakításokat mégiscsak a politikai szférában kell megindítani, ahogy mi tesszük, a gazdasági „reformok” önmagukban nem oldják meg a társadalmi gondokat, sőt, inkább szaporítják azokat.
Folytattam a monológomat.
A szovjet követ-tanácsos arcán önelégült mosoly fodrozódott: láthatóan hatalmas örömet szerez nekik a kínai reform-megtorpanás, nyilván azt remélik, újra helyreállíthatják vezető pozícióikat a táborban. A kínaiak kudarca, gondolják, talán észre téríti a tévelygő szocialista országokat is, mindenesetre intő példaként szolgálhat számukra.
Mindeközben a lengyel első beosztott hisztérikusan nevetgélt, csak úgy, minden különösebb ok nélkül, időnként hosszú dühkitörésekbe csapott át.
– Ha választani kell, mik lesztek, kommunisták, vagy magyarok, csehek? Hová álltok? (Ez nem normális, vagy ivott idejövet – gondoltam.)
– Mi most is magyarok vagyunk és csehek. És te?
– Én mindenekelőtt kommunista vagyok, és az is maradok – vágta ki hetykén, de savanyú arcunk láttán kissé lecsillapodott.
A bolgárok láthatóan erősen kételkednek a moszkvai irányítás időtállóságában, ugyanakkor fogalmuk sincs, merre, hová lehetne tekintgetni.
Az NDK-sok kataton bornírtsággal védik a kínai vezetés – úgymond – humánus beavatkozását és ismételgetik a hivatalos propaganda szólamait: a Tiananmenen nem öltek meg senkit, a fellázadt civilek gyilkoltak le néhány katonát, a tankokat feltartóztató fehér inges fiút, akinek fényképe bejárta a világot, sem bántották, rémhír minden ilyen híresztelés. Az egész mögött az amerikaiak állnak.
A csehek szokásuk szerint nemigen mondanak semmit, csendben ülnek és figyelnek…”
A fenti írásunkhoz fölhasznált képek forrása: https://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/2014/12/10/tienanmen_ter_89 – érdemes fölkeresni.