A Fidesz legjobb döntése volt a kilépés a Néppártból

Ez volt az egyetlen helyes döntés, amit a Fidesz hozhatott, amikor kilépett az Európai Néppártból – értékelte a helyzetet Jerzy Buzek volt lengyel kormányfő, az Európai Parlament volt elnöke, jelenleg az Európai Néppárt színeiben politizáló képviselő. Szerinte Orbán nem fog tudni összehozni egy új politikai csoportosulást, és sürgetik őt is a jogállami normasértés miatti szankciók. (Jerzy Buzek és Orbán Viktor a “régi szép időkben”.)

Jerzy Buzek.

Tudja, hihetetlenül szomorú a számomra az, ami Magyarországon történik – kezdi Jerzy Buzek volt lengyel miniszterelnök, az Európai Parlament volt elnöke, aki továbbra is Brüsszelben küzd az Európai Néppárt tagjaként és természetesen Lengyelországot képviselve, anélkül, hogy elmondtam volna az első kérdésemet.

– Úgy tűnik föl, magától értetődő, mi lehet az első kérdés a mai jogállami helyzetet tekintve. Minden fejleményt szorosan követek, tudom, mi zajlik az önök országában és tényleg csak azt mondhatom, nagy szomorúsággal tölt el. De abban is biztos vagyok, hogy jönnek még jobb napok. Ahogy ilyenkor mondani szoktuk, a harcunknak soha nincs vége.

– Akkor a januárban hatályba lépett jogállami mechanizmus előbb-utóbb működésbe lép; erre utal?

Meg kell mondjam, figyelemmel követtem a Klubrádió sorsát is…Ami pedig a nemrég elfogadott jogállami mechanizmust illeti, nem kérdés, hogy azonnal intézkedni kell. Az Európai Parlament felszólította az Európai Bizottságot, hogy amilyen gyorsan csak tudja, indítsa el a procedúrát. És engedje meg, hogy elmondjam: ez egy szerfölött kényes kérdés. És rendkívüli aggodalommal tölt el mindannyiunkat. A jogállam és az igazságszolgáltatás függetlensége annál, hogy veszélyben van. Az, hogy a szabad sajtó elfojtására tett intézkedések milyen aggályosak, a maguk rádiója, a Klubrádió egyértelműen példázza a helyzetet. Tudjuk, a civil szervezetekkel sem jobb a helyzet. Amit a tudományos élet szabadsága ellen elkövettek, hogy is mondjam magának, ez már-már a kommunista időszak intézkedéseire emlékeztet engem – idézi fel az 1940-ben született konzervatív politikus a maga által is megélt történelmet.– És akkor még nem is említettem azt az idegengyűlöletet, amit a bevándorlókkal és menekültekkel szemben gyakorol az önök kormánya. Kettőnk történelmének közös vonása, hogy mindig voltak ellenállómozgalmak, amelyek előbb-utóbb győzedelmeskedni fognak az ilyen és ehhez hasonló jelenségek felett. Mindebben talán az a legszomorúbb, hogy épp azok a politikusok idézték elő ezt a borzasztó helyzetet, akik 1988-ban, majd 2002-ben ott voltak a politikában, hogy elérjék Magyarország uniós csatlakozását. Lengyel- és Magyarország akkor kéz a kézben, együtt harcolt a maga szabadságjogaiért. Nagyon jól tudják ezek a politikusok, hogy miért és hogyan harcoltak, hogy ezeket a jogokat kivívhassák.  Mindezeket aztán a referendumon is kimondatták. 2003-ban mindkét ország népszavazással erősítette meg azokat az értékeket, amelyek akkor fontosak voltak és ma is annak kellene lenniük. Szóval, ha úgy vesszük, csak vissza kellene térniük azokhoz az időkhöz a mai politikusoknak, hogy tudják, hol van ma az igazság.

– Ezek szerint ön is kifejezetten helyes döntésnek tartja, hogy a Fidesz kilépett az Európai Néppártból?

Tudja, hölgyem, ez volt egyetlen lehetséges megoldása annak, hogy az Európában is terjedő idegengyűlöletet meg lehessen állítani. Magyarország szempontjából és a többi tagállam számára is ez egy kiváló döntés volt, hogy véget érhessen az antidemokratikus lépések sorozata, hogy a hazájuk számára is rendkívül nehéz Covid-pandémia idején az ország helyreállítását elősegítse. El kell mondanom: a Fidesz túl messzire ment. Nem tudta, mikor kell hátrébb lépni, sőt, egyre radikálisabb lépésekre szánta el magát. Az Európai Unió ellen intézett konspirációs teóriáját néhány tagállam is kezdte már magáévá tenni.  És itt nemcsak a hazámat említhetem, hanem Francia- és Olaszországot is. Az szinte már minden határon túlment, hogy a jogállami kérdések megvitatásakor a gestapóval üzengetett a Fidesz az Európai Néppárt parlamenti vezetőjének, Manfred Webernek, s még csak bocsánatot sem kért… Ezzel tulajdonképpen saját maga verte be az utolsó szöget a koporsójába!

– Önnek milyen konfliktusai voltak a Fidesszel? Volt, amiben együtt tudtak működni?

Persze, mint minden családban. Ha szóba kerültek a gazdasági kérdések, a munkavállalás, a tudományos kutatások ügye. Pedig hát ezekben a kérdésekben igyekeztünk és általában sikerült is kompromisszumot kötnünk nemcsak a szocialistákkal, de még a posztkommunistákkal is. És akkor épp a Fidesszel nem tudtunk egyezségre jutni.  Engem mindig az sarkallt, hogy minél nagyobb és erősebb legyen az uniós egység – persze úgy, hogy sokszínűsége és diverzitása se szenvedjen csorbát. Ezekben az ügyekben mindig hídépítésre törekedtünk. Csakhogy, és ezt biztosan tudja, a demokratikus alapelvek és a jogállami kérdések ügyében nincs és nem lehet kompromisszum.

– Igen ám, de Orbán Viktor mindig szabadságharcosnak, hősnek állította be magát, és igyekezett vezető szerepre is törekedni ebben a közösségben. Ön szerint fel tudja építeni azt a politikai csoportot, ami az ő reményei szerint a második legnagyobb frakció lehet az Európai Unióban? Tudja is majd kezelni?

Nem hiszem, hogy könnyű dolga lesz. Már csak azért sem, mert ma is hét politikai csoport működik az Európai Parlamentben. Kicsi az esélye annak, hogy egy új formáció jöjjön létre, valószínűnek inkább azt tartom, hogy a meglévők egyikéhez fog csatlakozni. Azt viszont nem tudom, ez milyen jövőt hoz Magyarországnak. De azt igen, hogy a legfontosabb most az igazságszolgáltatás függetlenségének hétköznapi szlogenjével a kollégákat arra bírni, hogy tegyünk meg mindent a sajtószabadságért, az emberi és állampolgári jogokért, azokért a demokratikus értékekért, amelyek nem szedik szét az Európai Uniót. Ha ugyanis a lisszaboni szerződés 2. cikkelyében lefektetett közös értékrendet nem tudjuk megőrizni, akkor az Európai Unió szétesik.

– A 7-es cikkely gyakorlatilag már feledésbe is merült a renitens országokkal szemben?

Nos, a 7-es cikkelyről csak annyit, hogy mi megpróbáltuk kihozni belőle a lehető legtöbbet. De a jelek szerint gyakorlatilag lehetetlen feladatra vállalkoztunk. Az az igazság, hogy 2007-ben, 2008-ban, amikor csiszolgattuk a lisszaboni szerződést, egyikünk fejében sem fordult meg, hogy lesz akár egy olyan ország is – tegyük hozzá, most már kettő, három is van –, amelyik képes lesz semmibe venni az alapszabályainkat. Azzal pedig végképp nem számoltunk, hogy épp az új tagok felől és Közép-Kelet-Európából érkezik az igazi fenyegetés. Azért nem számítottunk erre, mert ebből a térségből mindannyian nagyon jól emlékeztünk a kommunista időkre. Nem gondoltuk volna, hogy a történelem képes megismételni magát. S ezért nem is gondoltuk át, mi lenne a legtökéletesebb jogi kerete ezeknek a kérdéseknek. Egyszerűen nem is dolgoztuk ki ennek a mechanizmusát, mert annyira képtelenségnek tűnt az ilyen típusú törvényszegés. Szóval – ezt utólag be kell ismerni – rossz vagy inkább gyenge lábakon álló törvényi keretet adtunk a működésünknek, amiből persze most már az a tanulság is levonható, hogy egy adott országnak kell ezeket az ügyeket rendeznie. Most például a sajtó függetlenségének problémája mellett a közösségi háló, az internet szabályozása is nagy odafigyelést érdemelne, akárcsak a használatáé. Ezek továbbra is nyitott kérdések. Ezzel együtt legyünk szerintem optimisták!

– Mennyire tartja súlyosnak az Orbán-kormány barátságát Oroszországgal és Kínával?

Nemzetközi kapcsolataink szintén nagyon fontos kérdésként vetődnek fel. Az alapvető számomra ebben is az Európai Unió egységes fellépése. Teljes egyetértésben kellene közös irányba menni a közös kihívásokra adott egységes válaszokkal. Nagyon kis országok, kis pontok vagyunk mi a nagyhatalmi játszmákban. Hogyan is mérhetnénk magunkat az Egyesült Államokhoz, Oroszországhoz, Kínához vagy Dél-Afrikához? A sort folytathatnám. Miként hasonlíthatnánk magunkat Indiához, Brazíliához? Legfőképp a transzatlanti kapcsolat-rendszerünkre értendő, hogy ha a legkisebb országok nem is, de mindenképpen gyenge országok vagyunk. Kínához való viszonyunkat épp most fejeztük ki egyértelműen: miközben meg szeretnénk őrizni a két hatalom közti jó viszonyt, nem hunyunk szemet az emberjogi kihágások felett.  

– Hisz a magyar kormánnyal szemben is ugyanezek az elvárások!

Igen. Én magam külön is írtam gratuláló levelet Joe Bidennek elnökké választása alkalmával. 2010-ben az Európai Parlament elnökeként a Fehér Házban találkoztam Joe Bidennel és Hillary Clinton akkori külügyminiszter asszonnyal. Akkor éppen az gázvezeték építése és a gazdasági kapcsolatok kerültek elő, a NATO-n belüli kapcsolatépítés függvényében is. Meggyőződtem arról, hogy az együttműködés a legjobb opció a kényes kérdések tisztázásakor, legyen az akár védelmi természetű.  Ilyenkor mérlegelni kell mindkét fél felvetését, de ha egyetértés van például az alapvető értékek megítélésében, akkor rendezhetően a bajok.

– Az orosz befolyás növekedését most a Covid oltóanyag-diplomáciában is tetten érhetjük…

Igen, először is valóban minden opciót számításba kell venni, ha baj van. Nyitottnak kell lenni minden oltóanyag iránt, ha az emberek életéről van szó. Ilyen helyzetben érthető, hogy mindenki keresi a legjobb megoldást. Csakhogy nem biztos, hogy jó, ha túl nagy kockázatot vállalunk érte. De ezt a mostani körülmények között nem tudjuk megítélni. Szóval csak minden jót szeretnék kívánni, én töretlenül optimista vagyok, hogy jóra fordulnak a jövőben a dolgok és vigyázzon az egészségére hölgyem! 

Hasonló jókat kívánva megköszöntem az interjút Jerzy Buzek volt lengyel kormányfőnek, az Európai Parlament volt elnökének.