(Szerző: Karsai Gábor) Mi lesz a koronavírus-járvány által letarolt gazdasággal? A GKI Gazdaságkutató Zrt. vezérigazgató-helyettese a kormány tegnap ismertetett cselekvési tervének fényében végigveszi, hogy a gyorsan változó helyzetben megfelelők-e, illetve elegendők-e a szóban forgó intézkedések a válság elhárításához. A 13. havi nyugdíj ötletéről is megvan a véleménye.
Iszonyú távolinak tűnik az a március 21. nap, amikor a mentésre kattintva befejezettnek nyilvánítottam a GKI szokásos, negyedév végi előrejelzését. A prognózis rögzítette, hogy csak a recesszió mértéke lehet kérdéses, s ennek megfelelően egy 3 és egy 7 százalékos visszaesést tartalmazó forgatókönyvet vázolt fel, mindenekelőtt a világméretűvé vált járvány még nem látható mélysége és időtartama függvényében.
Szokták mondani, hogy semmi sem lehet régebbi, mint egy előző napi újság. Most, bő két hét után még tarthatónak érzem az akkor leírtakat, miközben azóta rengeteg a járvánnyal és a gazdasággal kapcsolatos tény, prognózis és konkrét javaslat látott napvilágot, lényeges kormányzati döntések születtek. Félek, hogy a gazdaságvédelmi akcióterv újabb és újabb, legutóbb hétfőn bejelentett ütemei nemsokára ugyancsak avíttnak fognak tűnni. Nemcsak azért, mert egyre konkrétabbak és a helyzethez alkalmazkodóbbak lesznek – ez természetes és örvendetes lenne –, hanem azért, mert alaposan alábecsülik a vállalatok és a családok gazdasági túléléséhez szükséges források mértékét. A gazdaság újraindításáról is csak akkor érdemes beszélni, ha ez a „túlélés” sikerült.
Március első két hetében szinte naponta módosítottuk prognózisunkat, ami egyik nap pesszimistának tűnt, az pár nap múlva már illuzórikusan optimistának látszott. Ezzel nem voltunk egyedül. Az OECD március elején még csak 0,5 százalékponttal, 2,4%-ra mérsékelte a világgazdaság növekedésére vonatkozó prognózisát, bár megjegyezte, hogy az euró-zónában recesszió is lehetséges. Az Európai Bizottság március közepén legalább 1%-os visszaesést prognosztizált az EU egészére, ami mintegy 2,5 százalékpontos csökkentés volt a korábbi prognózisához képest. Pár nappal később (március 19-én) az EKB elnöke már az euró-zóna gazdaságainak 5%-os visszaesését valószínűsítette.
A pénzügyminisztérium még pár nappal a pánik kialakulása, a veszélyhelyzet március 11-i kihirdetése előtt az OECD világgazdasági előrejelzéséhez hasonlóan 0,5 százalékponttal, 3,5%-ra mérsékelte a magyar GDP növekedésére vonatkozó előrejelzését, majd március 10-én (a vészhelyzet kihirdetése előtti napon) a +3,7 és -0,3% közötti, nagyon széles sávban határozta meg a várható magyar növekedést (illetve zsugorodást).
Első hallásra – bevallom – nemcsak a felső határ tűnt irreálisan optimistának, de az alsó is túlzottan pesszimistának. Azonban ahogyan világszerte, így Magyarországon is általánossá vált a felismerés, hogy csak a lakosság mozgásának radikális korlátozásával lehet megállítani a járványt, világossá vált, hogy ez szükségképpen a gazdasági folyamatok átmeneti visszaesésével, a pénzügyminisztérium által jelzettnél is mélyebb recesszióval fog járni.
Hiszen ez keményen, ráadásul jó esetben is legalább egy negyedéven át egyaránt érinteni fogja a termelési oldalt (a globális termelői láncokat, majd továbbgyűrűzve az egész gazdaságot) és a fogyasztói oldalt (a keresletet fizikailag és a várakozások alakulásán keresztül).
A nemzetközi majd a belföldi turizmus, a szórakoztatóipar után látványos leállás következett a nemzetközi szállításokban, a járműgyártásban, a nem napicikk-kereskedelem nagy részében, a hitel-visszafizetési moratórium elrendelése pedig nyilvánvalóan komoly nehézséget okoz a bankoknak (még ha ez a nemzetgazdaság számára kisebb veszteség is, mint a cégek és családok tömegének válságba kerülése).
Mindezzel nyilvánvalóan a kormányzat is tisztában van, hiszen például a pénzügyminiszter több százezres új munkanélkülit is lehetségesnek tartó márciusi bejelentése a 0,3 százalékosnál érdemben nagyobb visszaesés lehetőségét sugallja. Ezért is keltett szinte osztatlan megrökönyödést, hogy az MNB még március végén is 2–3 százalékos gazdasági növekedést valószínűsített az idénvre. Bár a kormány most hétfőn nem tett közzé 2020. évi növekedési előrejelzést, ám az a terv, hogy a korábbi, 4%-os növekedés mellett GDP-arányosan 1%-os deficit mindössze 2,7%-ra emelkedik, a kiadások fukar tervezése mellett igen optimista növekedési várakozást takar.
A GKI bő két héttel ezelőtt lezárt előrejelzése abból indult ki, hogy az első negyedévben (legalábbis március közepéig) – ha a tavalyinál lassabban is –, de még feltehetőleg emelkedett a GDP. Ezt valószínűsítették a viszonylag kedvező januári adatok – a kiskereskedelmi és turisztikai forgalom gyors, az ipar szerény növekedése, az építőipar némi visszaesése – továbbá a GKI konjunktúraindexének első negyedévben még csak szerény romlása. Így az első negyedévben akár meg is valósulhatott az MNB által egész évre várt 2–3 százalékos növekedés. Ugyanakkor a második negyedévben a már említett ágazatok szinte teljes leállása, a kereskedelem korlátozása következtében, más oldalról a fogyasztás lényeges területeken történő csökkenése, a beruházások egy részének valószínű leállítása miatt 20% körüli visszaesés lehetséges.
Gondoljuk újra – talpon maradni, talpra állni
A hvg360 közös gondolkodásra hívott szakértőket, hogy írják meg véleményüket arról, miként lehet megakadályozni, hogy a vírusválság padlóra küldje a gazdaságot és a társadalmat. A sorozatban eddig az alábbi írások jelentek meg:
Bajnai Gordon: Ez a válság az utolsó figyelmeztetés a kormánynak
Bod Péter Ákos a járvány gazdasági hatásairól: Ami előre nem látható, és ami mégis
Bojár Gábor: „Nem baj, ha a világgazdaság egy kicsit visszaesik”
Chikán Attila: Nemcsak a gazdaságot, hanem a társadalmat is védeni kell a járványban
Herczog László: Van itt pár javaslat, mi segíthetne a járvány miatt kilátástalan helyzetbe került embereken
Regős Gábor, a Századvég szakértője szerint a túlzott globalizáció lehet 2020 „devizahitele”
Kónya István: „Az idei gazdasági visszaesés után jöhet az azonnali visszapattanás”
A fő kérdés az, hogy a vírus okozta mozgáskorlátozások csak a második negyedévet, a harmadik negyedévet vagy egy még hosszabb időszakot fognak-e érinteni. A nemzetközi prognózisok többsége egyelőre a második negyedévi súlyos visszaesés után a második félévben számottevő visszapattanást (javulást) valószínűsít. Ez az ún. „V” alakú pálya, míg az elhúzódó visszaesést „L” alakkal szokás jellemezni.
A GKI „A” forgatókönyve azt feltételezi, hogy a gazdaság a második félévben stabilizálódik, s a második félévben az előző év azonos időszakához képest 3%-os növekedésre lesz képes (némiképp csökkentve a második negyedévi visszaesést. A „B” változat csak a visszaesés második félévi kb. 6%-ra való lefékeződésével számol (a féléven belül fokozatos javulással). A két változat közötti legmarkánsabb különbség a háztartások fogyasztásában érezhető: míg az „A” változat lényegében stagnálásközeli (valójában minimális, 1% körüli) fogyasztás-szűkülést tartalmaz, addig a „B” változat jelentős, 4%-os visszaeséssel számol.
2020-ban a beruházási volumen 8–10 százalékkal fog csökkenni. E vélekedés azon alapul, hogy egyrészt az előző három évre jellemző 15% feletti növekedés eleve lefékeződött volna az EU-források dinamizáló szerepének kifutásával. Másrészt a járvány következtében az üzleti beruházások egy részét (főleg az EU-forrásokat nem használókat) várhatóan halasztják a bizonytalan kereslet miatt. Feltételezésem szerint a költségvetés részben a halasztható állami beruházások révén fog forrásokat felszabadítani például a foglalkoztatás stabilizálása, a munkanélküliség kezelése céljából.
Ugyanakkor a kormányzat feltehetőleg igyekszik majd tekintettel lenni arra is, hogy a beruházások visszafogásával ne mélyítse a válságot. Az eddigi bejelentések azonban egyelőre nem támasztják alá ezt a feltételezést, mivel a kormány éppenséggel beruházásokkal kíván a megszűnők helyett új munkahelyeket teremteni. Ennek realitása azonban a forrásszűkén túl azért is kérdéses, mivel nem látszik, milyen hatékony fejlesztési célokat tudna – különösen a járvány időszakában – meghatározni az állam. Hasznosabb lenne a már meglevő, csak a járvány speciális körülményei között veszélybe került cégek és állások megmentésére törekedni, miként a kamat – és garanciatámogatott hitelek formájában erre a hétfői bejelentés szerint sor is kerül.
Az ágazatok közül növekedés a telekom-szektorban várható (a személyes mozgás és kapcsolatok kerülése, a távmunka miatt), továbbá a közigazgatás, egészségügy stb. szektorban a járvánnyal kapcsolatos kiadások következtében. Sajátos növekedési tartalék, hogy három gyenge év után emelkedhet a mezőgazdasági termelés.
A járvány okozta speciális foglalkoztatási és fizetési problémák – a termelés, illetve a szolgáltatás leállása, a munkaerő kényszerű otthonmaradása – miatt teljesen új helyzet alakult ki. A GKI várakozása szerint a szakképzett munkaerőt foglalkoztató, normál körülmények között piacképes termékeket, illetve szolgáltatásokat kínáló cégek feltehetőleg igyekeznek különböző keresetcsökkentő technikákkal, de megtartani a munkaerőt, mások, főleg a nem elég tőkeerősek, elbocsátanak. Különösen a kisvállalkozások alkalmazottai, az önfoglalkoztatók veszélyeztetettek. A mozgóbérek jellemzően összeszűkülnek, terjed a fizetés nélküli szabadság, a csak rendelkezési állási díj fizetése, a minimálbér-emelés hatását a cégek csökkentett munkaidővel igyekeznek kikerülni. Emiatt a bruttó keresetek átmenetileg a nemzetgazdaság jelentős részében nominálisan is csökkennek, ami a járvány lefutásától függően az év második felétől konszolidálódni kezd.
A kormányzat a 2020. évi költségvetés radikális átalakítását jelentette be, melynek révén forrásokat tud nyújtani a pénzügyileg megingott, illetve átmeneti foglakoztatási gondokkal küzdő vállalatoknak a csődök minimalizálása és a munkanélküliség minél kisebb megugrása végett, rövidített munkavégzés esetén pedig kész átvállalni a bérköltségek egy részét. A konkrétumok még nem ismertek, de nagyon fontos lenne, hogy az állami költségvetés átvállalja a foglalkoztatás, a munkában tartás, csökkentett bérű kényszer-szabadságolás, az iskolabezárás miatt kényszerűen otthon maradt dolgozók terheinek nagy részét.
Ezzel együtt elkerülhetetlen, hogy a munkaerőhiány helyébe, legalábbis átmenetileg, a munkanélküliség lépjen. Ezt fokozza, hogy a külföldön munkát vállalók száma kényszerűen csökken az ottani elbocsátások miatt.
A 160 ezer fős, 3,4%-os munkanélküliségi ráta átmenetileg nagyon megnőhet.
Ezért a GKI prognózisa azzal számol. hogy az „A” változatban 250 ezerre, 5% körülire, a B” változatban 400 ezerre, 8% felettire nő. Kedvező esetben ez a harmadik negyedévtől lassan újra csökkenésnek indulhat. Ha a járvány a harmadik negyedévben sem csillapodnék, a munkanélküliségi ráta két számjegyűvé válnék. Tarthatatlanak látszik a nemzetközi összehasonlításban is rendkívül rövid, három hónapos munkahely-keresési járadék (munkanélküli segély), ezért a folyósítási időt meg kellene duplázni. A jelek szerint azonban ez még nem szerepel a kormány terveiben.
A gazdaságpolitika mozgásterét szükségképpen beszűkíti az eddig követett prociklikus költségvetési és főleg monetáris politika.
A 13. havi nyugdíj
Az átgondolatlanság, a hiányzó érdekegyeztetés és szakmai megalapozás, valamint a PR-szempontok tipikus példája a jövő évtől fokozatosan bevezetendő 13. havi nyugdíj ötlete. Ez ugyanis a mostani válság időszakában semmiféle segítséget nem nyújt a nyugdíjasoknak, igaz a foglalkoztatás és a kerestek csökkenése időszakában nem is ez legveszélyeztetettebb társadalmi réteg (bár az élelmiszerárak átlagon felüli emelkedése a kisnyugdíjasokat látványosan sújtja). Ugyanakkor a nyugdíjak emelését – ha már elhatározzák – célszerű lett volna differenciáltan végrehajtani, tekintettel a nyugdíjasok körében tapasztalható növekvő differenciálódásra.
Az államháztartási hiány tavaly európai összehasonlításban nagyon magas volt, az EU-transzferek kifizetésének költségvetési megelőlegezése ezért most csökkenti a válság-elhárításra fordítható forrásokat. Az MNB pedig kelepcébe szorult, a magas infláció által igényelt szigorítás és a recesszióba süllyedő gazdaság által igényelt lazítás ellentétbe került egymással.
Emellett a múlt években Magyarországon egy rendkívül centralizált rendszer alakult ki. Ennek a válságelhárítás pillanataiban előnyei is vannak. Ugyanakkor a hátrányok óriásiak, mivel elsorvadtak az érdekegyeztetés, a kommunikáció szervezeti keretei. Ráadásul a centralizáció gyakran erős bürokratikus és pr-központú szemlélettel, szerény szakmai felkészültséggel, továbbá a párbeszédre való hajlandóság hiánya miatt a valós információktól való elzáródással járt együtt. Mindez lényegéből következően korlátozza az alsóbb szintek kezdeményezőkészségét, ami a válság idején is számos gond forrása.
A túlcentralizált irányítás negatív hatását egyaránt jól példázza a tartalék nélküli egészségügy; az oktatási rendszerben a végletes centralizáltság ellenére a távoktatás megszervezésének iskolákra bízása, a határok önkényes, a szállítási láncok újabb megbontásával járó lezárása; az önkormányzati tevékenység döntésképtelenséggel fenyegető centralizálásának – szerencsére visszavont – törvényjavaslata; vagy a Nemzeti Válságkezelési Alap bürokratikus, szubjektív szempontoknak tág teret adó, nem piaci és pénzügyi szemléletű felépítésének ötlete.
A kormányzat az EU más országainak példáját követve helyesen ismerte fel, hogy a válság tragikus szétterjedésének megakadályozáshoz, illetve fékezéséhez kulcskérdés a cégek és a lakosság fizetőképességének megőrzése.
Ez tetemes forrásokat, az államháztartási hiány – immár EU által is engedélyezett – 3% fölé emelését követelné.
A kormány azonban most mindössze 2,7 százalékos deficitet tervez, ami aligha lesz elegendő a válság kezeléséhez. Igaz, a magasabb deficit finanszírozásához a hitel-visszafizetési moratóriummal sújtott bankok és a nehéz helyzetben levő lakosságon kívül feltehetőleg külföldi forrásokra is szükség lenne. Ezt pedig az elmúlt évtized tapasztalatai szerint a kormányzat mindenképpen szeretné elkerülni, mivel az a hazai érdekegyeztetés mellett változást igényelne Magyarország és az EU, valamint más nemzetközi szervezetek kapcsolataiban is.