A hivatalt – ami „kiváltja a joghatást” – én tartom el!

Levelet kaptam a ma még „megyei kormányhivataltól”, aminek az élén sokáig kormánymegbízott állt. Dilemmában vagyok: miután a kormánymegbízottat (akit egyébként az átkosban megyei tanácselnöknek hívtak) nemrég átnevezték főispánná. Tehát akkor már nem is kormányhivatal, hanem főispáni hivatal, főispánság? Gondolkodóba zuhantam: nem tudtam, mi az oka, hogy mindaddig képtelen voltam megenni a paradicsomoslevest. Aztán megvilágosodtam, rájöttem az okára: azért, mert a kormánymegbízottakat még nem nevezték át főispánná. Most már megeszem a paradicsomlevest, reszelt tésztával – főispán módra. (A nyitó kép: Ephraim Kishon könyvének címlapja.)

No, de ez legyen a legkisebb gondunk!

Nézem az egyoldalas levelet, amit a főispánságról (azaz ma még „megyei kormányhivataltól”, mert az előre nyomtatott levélpapírnak el kell fogynia, dicséret a körültekintő takarékosságért!) egy közérdeket szolgáló, sok indokkal, érvvel benyújtott állampolgári irományomra válaszul kaptam. Jobb fölső sarkában körpöcsét: „Az elektronikus dokumentumban foglaltakkal egyező tartalmú irat” – dátum és valamiféle aláírást helyettesítő olvashatatlan firka. (Melyik elektronikus dokumentumban, és ha van ilyen, akkor hol van, miért nem azt küldik el e-mail formájában szerénységemnek?)

A főispánsági válaszlevél előzménye, hogy vettem a fáradságot, és érvekkel, példákkal, fénykép-felvételekkel kiegészített mintegy 10 oldalas levelet intéztem a magasságos hivatalhoz –közügyben. Tiltakoztam egy (meggyőződésem szerint előzőleg „lezsírozott”) olyan helyre tervezett építkezés ellen, ahol normális (nem korrupciótól bűzlő) országokban rengeteg ház közé legalább egy kis parkot építenek üdítő folt formájában. Ráadásul az a városrész nélkülöz óvodát, iskolát, könyvtárat, gyógyszertárat, orvosi rendelőt, boltokat stb. – mindazt, ami élhetővé szokott tenni házrengeteget mifelénk: Európában.

Erre a beadványra jött a válasz a magasságos főispáni (na, jó: ma még kormány-) hivataltól mintegy húsz sorban (és ebben benne a dátum is). Először is a kioktatás arról, hogy micsoda dolog (merészség!) elektronikus levelet küldeni a HIVATALNAK?! Ránéztem a naptáramra, és meglepetésemre 2022. szeptembert mutat. Legalább harminc évvel többet annál az időpontnál, amikor ezen a tájon „rendszerszinten” elkezdtek elektronikus leveleket küldözgetni egymásnak nem csupán a közemberek, de a főispáni hivatalnál is fontosabb hivatalok, például minisztériumok, sőt, püspökségek is. Nemcsak egymásnak, hanem az „alattvalóknak”, az állampolgároknak is.

Boldogok voltak a levelek küldői: meggyorsult a hivatali ügyintézés, ráadásul elképesztő mennyiségű papírt sikerült eddig is megtakarítani az elektronikus levelezéssel. A papírtakarékosság napjainkban – a kisiskolás is tudja, csak a főispáni hivatalban nem – különösen fontos, mert kevés (és egyre kevesebb) a fa, amiből a papír készül, és a kutyákat sem ölik már azért, hogy bőrükre írják a hivatalos szövegeket…

Szóval: ki lettem oktatva imigyen: „…A Kormányhivatal (persze nagybetűvel!) részére megküldött, joghatás kiváltására (honnan? zálogból?) alkalmas iratoknak csak a papír alapú, postán megküldött, vagy az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény (a továbbiakban Eüsztv.) szerinti elektronikus kapcsolattartási módokon megküldött beadványok minősülnek. Az e-mail nem tartozik az Eüsztv-ben meghatározott elektronikus kapcsolattartási módok közé, így az ily módon beküldött iratok nem minősülnek a hatósági ügy részét képező hivatalos dokumentumoknak…”

Tetszenek érteni?

Mert szerénységem, bár nem csupán 16 éves koromig jártam iskolába, miként manapság a köztársaság nélküli magyar földön előírás szerint kötelező, bizony, csak foltokban vagyok képes fölfogni, mit akar egyáltalán a hivatal ezzel a szöveggel a tudomásomra hozni.   

Mit kavar s akar itt a hivatal „joghatás kiváltással” meg „bizalmi szolgáltatással”. Nekem ne váltson ki joghatást és a bizalmi szolgáltatására sem vagyok befizetve. Arra viszont igen, hogy tisztességgel intézze mindazon kéréseimet, felvetéseimet stb., amit magyar állampolgárként a hivatalra bízok. Vegye végre tudomásul a hivatal, hogy nekem nem főnököm, nem fölöttesem, hanem az én (és mintegy kilenc és fél millió állampolgár társam) folyamatosan csökkenő életszínvonalamból levont adóból létezik, és miután én (és 9,5 millió állampolgár társam) fizetek a hivatal fenntartását, igyekezzék szerénységemet a legjobb tudása szerint (ki)szolgálni.

Természetesen az általam leírt, és meggyőződésem szerint susmussal az ellenemben és számos állampolgártársam ellenében „elintézett” ügyet a magasságos (de csak azért, mert sokemeletes épületben székel!) hivatal a maga részéről lezártnak tekinti. Ha az állampolgár (akinek a pénzéből fenntartják a hivatalt) netán tovább akadékoskodnék, menjen bíróságra, fizessen százezreket ügyvédnek, és vagy igaza lesz, vagy nem. Az esetek igen nagy többségében nem, elvégre egy ilyen magas hivatal döntését nem szokták negligálni.

Hivatalnok?

Az ám, a főispánság kioktató-elutasító levelét a főispán nevében és megbízásából X.Y. főosztályvezető – feltehetően kiadta, küldte – ám ez hiányzik a szövegből, ám arra már nem vette a fáradságot, hogy kézzel is aláírja. Bizonyára sokba került volna, és a hivatalra is érvényes az országos (tinta)takarékosság.