A kiúttalanság tragikomikus regénye

Múltba révedés, befelé fordulás, eltávolodás a valóságtól, kiúttalanság, kilátástalanság, elvágyódás, de továbblépni nem tudás – Péterfy Gergely hőseinek sorsa az értékek pusztulásának, az értelmiség életképtelenségének látlelete.

A golyó, amely megölte Puskint – a cím tizenkilencedik századi, orosz históriát sejtet, és időbe telik, mire az olvasó ráébred, vajmi keveset fog megtudni, Puskinról, a szépséges felesége körül lebzselő ifjú katonatisztről, a „férfias” párbajról és a golyóról, amely a költőt ágyékon találta, és halálát okozta. A Szentpétervárott (a regény eseményeinek idején Leningrádban), a Puskin Múzeumban őrzött golyó ugyanis, melynek fotója az elefántcsonttornyába zárkózott tudós, utóbb unokája asztalán hever, csak ürügy. Ürügy a regény hőseinek, hogy egy megírandó, de soha meg nem írt históriai munkával bizonygassák maguknak, van dolguk a világban. És ürügy Péterfy Gergelynek, hogy regényében elmondja egy polgárcsalád hanyatlásának történetét, egyben tökéletes képét adja a polgári értékrend pusztulásának, a tesze-tosza értelmiségi tehetetlenségnek.

Péterfy Gergely története, ha alakjai életkorát tekintjük, egy évszázadot, vagy még többet ölel fel. A Kassáról származott családfő, a klasszika-filológus, vallástörténész Waldstein Péter nagyívű tudományos pálya előtt állhatott volna, ha nem keresztezi életét a háború, a politika. S bár Kassán zsidókat mentett, áttelepülvén Budapestre, a politikában nem tudva és nem is akarva eligazodni, a Dunakanyar isten háta mögötti településén, Herkulesváron kötött ki, hogy egy hajdani tapolcai ruhakereskedő üresen maradt, elegáns építésű házában őrizze könyveit, műtárgyait, írogassa már senkit sem érdeklő tanulmányait. És a valóságtól teljesen elzárkózva, elfordulva egyedül nevelje tökéletesen életidegenné, felnőni képtelenné, ám nagyműveltségűvé lányát, Olgát. A fiatal nő szerencsétlen véget ért első házasságából származó fia Kristóf, az ő gyermeke már a kétezres években született Dávid.

Az író családregényének mesélőjévé a gyermekéveiben nyarait Herkulásváron töltő, óriás termetű, rossz külsejű, félárva Karlt teszi, aki kiskorától sóváran és persze reménytelenül szerelmes a nála húsz évvel idősebb Olgába. Az ő szemével, a saját élete alakulását is hozzájuk kapcsolva láttatja a család sorsát. Karl nemcsak a jelen eseményeit, az együtt töltött idő történéseit veszi sorba, de visszalépve a korban a Waldstein család históriájának múltjáról is ő beszél. Péterfy azt is vele mondatja el, minden titkok tudójaként, amit koránál, helyzeténél fogva nem is ismerhetne. Ettől válik különlegessé az elbeszélésmód, amely a múlhatatlan és beteljesületlen szerelem miatt a mesélőt is főszereplővé teszi.

A sokszálú és nagyívű történetben mindeközben számos szereplő, barát, ismerős, csatlakozik a történethez. A korszak, mondhatjuk, korszakok jellegzetes és kevésbé karakteres, feledhető figurái. Akad itt a társadalmi panoptikumban épp a kor kívánalma szerint minden: kitelepített arisztokrata, feltaláló, paraszt, barátnak, pályatársnak álcázott ügynök, rajongó turulista, dilettáns ősmagyarság-kutató, számlahamisító vállalkozó, hazatelepült üzletember, aki a maffiafenyegetésre visszamenekül választott hazájába, politikába keveredett, jószándékú barátnő, cigánygyűlölő, újnáci, értelmiségi és „barbár”, csupa kisiklott életű idős és fiatal.

Péterfy Gergelynek nincsenek illúziói. Ez volt a múlt század s ez a jelen. És múltba révedő alakjai elfogadni éppoly képtelenek a valóságot, mint szembenézni vele, felelősséget vállalni mindazért, ami történik, ami történhetne, legalább kísérletet tenni a változtatásra. Belesüppednek az önsajnálatba, menekülnek, ki hová tud, alkoholmámorba vagy számítógépes játékba, prostituáltak kegyébe. A képtelenségről, a tehetetlenségről, a polgárság, a polgári értékrend pusztulásáról, az értelmiség tehetetlen önfeladásáról, az örökös neurózisról, beszél ez a regény, akárha korunk tragikomédiája.  

Péterfy Gergely: A golyó, amely megölte Puskint. Kalligram, 2019