Nem érdemes elrugaszkodni a valóságtól: az amerikai konyhának, amely mára az őslakók meg a bevándorlók millióinak jóvoltából több tucatnyi nemzet konyháját egyesíti, nincs különösebb rangja a világ gasztro-palettáján. Bár ha valaki szeret hosszan sütögetni, nagy társaságban – évszakoktól, szezonoktól függetlenül – csak talál benne érdekes részleteket és finom falatokat.
Nem elég, hogy a hamburgert átvettük? Meg a smoothie-t (turmixféle), az üdítőitalokat, a koktélt vagy a popcornt (magyarul pattogatott kukorica), amelyet lapáttal szednek össze minden előadás után a plázák mozitermeiben? Úgy látszik, nem. A hatalmas fagylaltkelyhek, a mogyoróvajas üvegcsék, a mexikói eredetű nachos és taco-k, az édes, vastag juharsziruppal megöntözött palacsinták, már a hazai hipermarketekben is előfordulnak. Olykor, mondjuk, egy kamaszbuli erejéig, praktikusak, de mindennapos fogyasztásuk persze nem ajánlott, mert túl sok bennük a só meg a cukor, rost, zöldség, gyümölcs viszont alig.
Nem véletlen egyébként, hogy amerikai éttermekkel nem nagyon találkozunk külföldön, hacsak nem számítjuk közéjük a világ minden táján szaporodó gyorséttermeket.
A barbecue (BBQ) azonban más. Nem tévesztendő össze a grillezéssel, a BBQ-hoz drága sütögető gépek szükségeltetnek, amelyekben lassú tűzön, füstön sül – fűszerek, pácok arzenáljában – egy-egy izgalmas húsféle.
Például marhaszegy, amint arról az éppen nemrég átkeresztelt egyik budapesti étteremben kaptunk pontos eligazítást. Meglepett: az Egyesült Államokból hozzák be a húst. A marhaszegy néhány ezer kilométert utazik át az óceánon, vagy épp a felhők fölött, hogy aztán a pesti Szent István körút szmókerében végezze!
Önként adódik a kérdés: nincs itthon elég marhahús? Állítólag olyan, ami ehhez az ételhez kellene, és állandóan, egyforma minőségben rendelkezésre állna, nincs.
Budapesten is kialakult egy barbecue-s közösség, amelynek tagjai heti rendszerességgel sütögetnek, olykor 3, máskor 18 órán keresztül puhítják-füstölik a marhaoldalast vagy éppen az almás kolbászt, amely mellé jól illenek a kukoricás, cheddar-sajtos kenyérszeletek, meg a jó dús, tömény szószok és fűszerek. Ez utóbbinál ne gondoljunk chilis vagy éppen indiai stílusra – inkább rafinált, barna cukorral dúsított keverékekről van szó.
Az utóbbi időben annyira népszerű lett itthon a BBQ, hogy versenyeket rendeznek, bemutató oktatásokat tartanak e témában nagy sikerrel, és oktató videók is készülnek a tájékozatlanok számára. Tervbe vették online és valós üzlet nyitását a kellékek arzenáljának.
Az amerikai gyökerű barbecue-nak történelmi hagyományai és okai vannak. A marhapásztorok, azaz a cowboyok, az aranyásók, az olajmezők felfedezői, a vasútépítők olyan fogásokat részesítettek előnyben, amelyeket ott lehetett hagyni a tűzön, mondjuk egy kitisztított olajos hordóban, amivel nem kellett sokat vesződni, a húsokat pedig csak belerakták a fémhengerekbe, gömbökbe, és azok szinte maguktól elkészülnek, persze kellő előkészítés után.
A BBQ-éttermek nagy része természetesen amerikai életérzést sugároz, rock and roll szól, olyan számokkal, amelyek születésekor a felszolgáló fiúk és lányok nagymamája is karon ülő bébi volt. A turisták is kedvelik a valamikori Berlin éttermet és sörözőt; közelében hostelek, airbnb-k működnek. A nyelvvel nincs gond, sem az itallap sem az étlap nem szorul különösebb magyarázatra, hiszen a fogások többsége angol.
A fűszerekről még nem szóltunk, amelyek kulcsfontosságúak. Ezekből az étterem konyhájára legalább 60-féle érkezik Észak-Amerikából, hogy egyedivé, markánssá tegyék például a texasi marhakolbászt, amely cheddarral, zöldalmával töltődik a bélbe, vagy a mediterrán sertéskolbászt paradicsompehellyel. Melléjük jól illik az indiános-mexikói hatást tükröző vajas kukorica, netán a tejfölös-ranch szószos édesburgonya hasábhalom.
Amerikai konyha? Igen, amerikai, de nem mindig és nem okvetlenül egyesült államokbeli.