Ha én gazda lennék, akkor én volnék a magyar férfi archetípusa. Nem tudnám ugyan, hogy ez a kifejezés mit jelent, de szépen hangzik, annak meg külön is örülnék, hogy maga a miniszterelnök ébresztett rá erre az igazságra.
Orbán Viktor a Mindent a magyar vidék jövőjéért című könyv bemutatóján vetemedett erre a kiszólásra. A tetthely a karmelita kolostor volt, ott mutatták be a könyvet, amely mostantól útmutatásul szolgál a felnövekvő archetípusok számos nemzedéke számára.
Sejtettem én régen, hogy nem lesz jó vége, ha ilyen városi nyikhaj vagyok. Sőt, nem is egyszerűen városi, hanem még annál is alávalóbb: fővárosi. Olyan férfiember, akiből sohasem lesz archetípus, mert nem tud összeszerelni egy IKEA-bútort, és a disznóölésre is csak a végére ér oda, ami nem is baj, mert csak láb alatt lenne, amíg a többiek keccsölnek.
Orbán szerint, nem vagyok magyar férfiember, archetípus, gazda meg még annyira sem. A nőkben például nem azt látom, amit egy igazi archetípus, Kövér László, mert nekem a nőkről soha nem az jutott az eszembe, hogy 2-vel kezdődik a személyi számuk.
Mostantól igyekszem megfelelni az új elvárásoknak, és amíg ez összejön, összefoglalom, milyennek kell lennie azoknak az 1-sel kezdő személyi számú társaimnak, akik – Orbán Viktor definíciójának megfelelően – archetípusok akarnak lenni.
Kezdjük azzal, hogy magyar férfiember válaszol a nemzeti konzultáció kérdéseire. Nem viszi el az Orbántól kapott levelet Hadházy Ákosnak, és nem adja le valamelyik ellenzéki párt pultjánál az utcán. Visszaküldi a feladónak, méghozzá rendesen kitöltve. Ami azt jelenti, hogy nem rajzol f…t (férfi nemi szervet), p…t (női nemi szervet) a miniszterelnöknek írott levélre, nem ír neki ordenáré dolgokat. Magyar férfiember (latin nevén archetípus), tartózkodik a politikailag inkorrekt kifejezésektől és megnyilvánulásoktól.
Magyar férfiember nem kirekesztő, a zsidók ellen például nincs neki kifogása. Neki is van egy zsidó barátja, aki nem archetípus ugyan, de nagyon rendes. Annyira rendes, hogy akár gazda is lehetne, kár, hogy az illető zsidó. Magyar férfiember szereti a zsidó ételeket, a zsidó vicceket, valamint a zsidó komikusokat, mert azoknak olyan vicces az észjárásuk. Egyedül azt nem szereti a zsidókban, hogy nem gazdák.
Minden ellenkező híresztelés ellenére a magyar férfiember nem utálja a cigányokat. A cigányzenét és a cigánypecsenyét például kifejezetten szereti, a Farkas Jancsi pedig, hiába volt cigány, a világ legjobb futballistája volt. Kár, hogy már nem él, és nem ma focizik, megmutatná ezeknek a maiaknak.
Magyar férfiember imádkozik Orbán Viktorért. Tudja, hogy ezek a mostaniak szétlopják az országot, de hát a másikak is loptak. Magyar férfiember tudja, hogy a kormányon lévők lopnak, az országban nagy a korrupció, a vezetők és csókosaik pofátlanul gazdagodnak, sajnálja is Orbánt, amiért ennyi gazemberrel van körülvéve. Magyar férfiember nem gondol bele abba, hogy Orbán maga vette körül magát ezekkel a gazemberekkel.
A magyar férfiember archetípusa Orbán gazda. Legyél te is olyan, mint Orbán gazda!