A Körkép szlovák, pontosabban felvidéki portál közölte Igor Matovič kormányfőnek a pozsonyi várban elhangzott trianoni beszédét, s a megemlékezésre 100 felvidéki magyart is meghívtak – szlovák kormány miniszterek és államtitkárok társaságában.
Az írás kiemeli, hogy magyarul nyitotta a beszédet: „Sziasztok, kedves barátaim!” és hozzátette, reméli, hogy a kiejtése legalább olyan jó volt, mint a műsorvezetőé szlovákul. Elmondta, a fő célja megtalálni a közös válaszokat is, melyek aggasztják a magyarokat, szlovákokat, és Szlovákia más nemzetiségeit.
„Ugyanakkor hiszem, hogy önök is tudatosítják: Trianon olyan történelmi folyamatok eredménye volt, melyek során a magyar elit sokat hibázott, és rosszul időzített lépéseket tett… Azt gondolom, hogy a történelmi Magyarország a miénk is volt. A szlovákok a magyarok és a többi nemzetiségek mellett együtt harcoltak a török hódítás ellen. A magyar királyok nemcsak a magyarok életéről és sorsáról döntöttek, hanem a szlovákokéról és mindenkiről, akik a történelmi Magyarország területén éltek.
A mai szlovákiai városok a magyar királyoktól kaptak privilégiumokat, a földesuraktól szabadságot, és fejlődhettek egyfajta helyi demokrácia keretén belül. Legyen hát merszünk kimondani: a magyar történelem a mi közös történelmünk, hogy a magyar királyok a mi közös királyaink voltak. És Korvin Mátyás leszármazottai az akkori idők francia, német, osztrák nemesi családjaihoz is tartoztak. De hagyjuk a történelmet a történészekre, mi összpontosítsunk napjaink kihívásaira!”
Ugyanakkor Igor Matovič felvetette, hogy a magyar nyelvű oktatás miatt problémák vannak a szlovák nyelvtudással, és nem szeretné, ha emiatt hagynák el a fiatalok Szlovákiát. „Tehát, kedves magyarok, ebből kifolyólag önök a legközépeurópaibb közösség…” Majd sorolta a magyar kiválóságokat: Mikszáth Kálmánt, Madách Imrét, Márai Sándort, Grendel Lajost, Lehár Ferencet, Kodály Zoltánt. „Építsük együtt Szlovákiát közösen! Építsük az együttműködést a V4-eken belül, építsük a közös Európánkat! … És ha úgy érzik, hogy nem kapnak elég figyelmet… akkor üljünk le… a trianoni szerződés aláírásának 100. évfordulóján a kezemet nyújtom a közös cselekvéshez közös dolgaink megoldása végett. … A történelmi Magyarország a mi közös államunk volt, ahol önök, magyarok többségben, mi, szlovákok kisebbségben voltunk. A történelem, a múlt ma új vonalakat, új határokat rajzolt, és Szlovákiában ma lehet, kicsit fordítva van. De nagyon szeretném, ha száz év után előre néznénk … hiszen tudják a saját életükből is, hogy ha sokat nézegetnek hátra, az nem nagyon segít, csak a nyakuk fájdul meg.”
A New York Review of Books hosszas történelmi és aktuálpolitikai áttekintést ad Trianon 100 kapcsán arra helyezve a hangsúlyt, hogy Orbán a maga módján naggyá akarja tenni az országot, megemlítve például azt az apróságot, hogy Facebook oldalára kitette a történelmi nagy Magyarország térképét.
Az NPR amerikai közszolgálati rádió ismertette, hogy a magyar kormány bocsánatkérésre szólította fel az amerikai médiát, mert alaptalanul bírálták a veszélyhelyzetre alkotott törvénye miatt és ezzel félrevezették a médiafogyasztókat. A washingtoni magyar követség ugyanis emailt küldött kedd este az NPR rádiónak, amelyben Kovács Zoltán államtitkár fejtette ki véleményét, mondván: nemcsak a kormány, de a magyarok többsége is megérdemli a bocsánatkérést, mert támogatták a kormányt intézkedéseiben. A levél végéhez 82 cikkből álló gyűjteményt csatoltak Kovácsék, felsorolva azokat a médiumokat, amelyek – szerintük – élen jártak a félrevezetésben. Itt találjuk az NPR-t, CNN-t, Bloomberg Newst, The Washington Postot és jobboldali agytrösztök véleménycikkeinek a gyűjteményét is. Az NPR emlékeztet, hogy hasonló követelést fogalmazott meg Orbán az európai képviselőknek küldött levelében. A rádió megjegyzi, a maguk részéről felelősen járnak el azzal, hogy Kovács leveléről beszámoltak.
A brit The Times is ezzel a témával foglalkozott, de ott elsősorban Varga Judit miniszter felszólításáról írnak, aki általában a külföldi médiát és a politikusokat vette górcső alá, akik merték bírálni az Orbánnak a korlátlan időre vonatkozó felhatalmazási törvényét. A tárcavezető elvárja, hogy miután a kormányfő június 20-án visszaadja ezt a felhatalmazást, kérjen minden kritikusa bocsánatot tőle. Azért, mert merték feltételezni, hogy Orbán visszaél a törvénnyel, és mert úgy jellemezték a rendszert, mint az Európai Unió első diktatúrája. A cikk mindenesetre megjegyzi, hogy az uniós törvényekkel összeegyeztethetetlen volt a veszélyhelyzet jogszabályi kerete.
A tízezres nézősereg engedélyezésével bejutottunk a focivilág hírfolyamába a magyar kupadöntő kapcsán. Az Inside World Football megírja: miután újraindult az élet hazánkban, abban a 65 ezres stadionban játszották le a meccset, ahol a nyári Európa-bajnokságot rendezték volna meg. Azzal keltett feltűnést az MLSZ, hogy Európában Magyarországon először engedtek játszani meccset március óta.
Megjegyzi, hogy a hétvégi Honvéd Debrecenen sem tartották meg a kívánt távolságot egymástól a szurkolók.