Műholdfelvételek alapján úgy látszik, hogy a Magyarországon terjeszkedő BYD kínai elektromosautó-gyár olyan hatalmas, hogy nemcsak vetélkedik, de talán meg is haladja majd Elon Musk üzemeit – erről ír a New York-i Business Insider. A Szeged környéki 3000 hektáros gyártelep üzleti tervei évi 200 ezer autó kibocsátásáról szólnak. A tavaly novemberben kezdődött gyárépítés tempósan halad, nem kizárt, hogy az év második felében már legördülnek a gyártósorról az első járművek.

Miután az amerikai piacról kitiltották a kínai autókat, az EU pedig 17%-os vámmal sújtja őket, Magyarország vált a térség legígéretesebb befektetési célpontjává, és az itteni kapacitásbővítésre természetesen magyarázatot ad a kínaiak kiszorításával kialakult nemzetközi ellenséges környezet… …amit viszont Magyarországon egyáltalán nem tapasztal az ázsiai befektető. A következő években Törökország felé nyit a kínai autógyártás, s egyértelmű az igyekezet: a Tesla az európai piacról is kiszorul, mert mostanáig a németeknél működött a Tesla legnagyobb európai gyártóbázisa. Tavaly még 327 ezer Tesla gördült ki a német üzemekből, csakhogy a cégvezér Musk európai politizálása, amivel a szélsőjobboldali populista, euroszkeptikus extrémistata politikai pártot, az AfD-t (Alternatíva Németországért) akarta hatalomra juttatni, kártékony hatással volt üzleteire – vélekedik a 2007-ben alapított, New York-i székhelyű, multinacionális pénzügyi és üzleti hírportál, a Business Insider. Miközben a Tesla európai eladása 37%-ot csökkent, aközben a BYD-é a háromszorosára nőtt.

A nemzetközi kiadásokat – köztük egyet az Egyesült Királyságban – működtető hírportál szerzője kitér a CATL – a 2011-ben alapított kínai akkumulátorgyártó Contemporary Amperex Technology Co. – magyarországi terjeszkedésére is. Megtudható: beruházásának értéke majdnem a duplája annak, mint amennyit a BYD-ra költenek. Az Európai Uniónak is szemet szúrt, hatalmas összegű befektetéseket Brüsszel vizsgálni kezdte: nem lépte-e át a megengedett keretet a kínai kormány állami támogatása.

Megoldódni látszik az 500 éves misztérium? Mátyás király koponyacsontjait gyanítják a Szűz Mária székesfehérvári bazilika romjain 2002-ben kezdett régészeti ásatások közben talált maradványokban, de erről majd csak a DNS-vizsgálat adhat teljes bizonyosságot. Megállapították, hogy az I/10 jelzésű sír különösen hasonlít Mátyás törvénytelen fiának, Corvin Jánosnak a sírjára, akinek a maradványait Horvátországban találták meg. – olvashatók a legújabb fejlemények a brit The Independent beszámolójában. Az írás arra is kitért, hogy az 1459–90 között uralkodott királyt „az igazságos” állandó jelzővel illették, mert sikeres igazságügyi reformot tulajdonítanak neki a történészek. Kiemelik, hogy könyvtára abban az időben Európa legnagyobbjának számított. Olaszországból eredeztethető reneszánsz pártolója volt, aminek köszönhetően a művészetek és a tudományok soha nem látott fejlődésnek indultak. Mivel a 19. században lerombolt bazilika egykoron koronázási és a királyok temetkezési helye is volt, a csontmaradvány nagy eséllyel valóban Mátyás királyé, miután a Horvátországban megtalált Corvin János koponyamaradványiban felismerni vélik számos ponton a hasonlóságokat.

A Hadházy-féle keddi tüntetéssorozatra igencsak felfigyelt a liberális amerikai média. Először az MSBNC tévé fő műsoridejében készült 10 perces összefoglalót láthatták a nézők a kiküldött tudósító, Alex Wagner tolmácsolásában, most pedig a The Bullwark média You Tube csatornáján, Tim Miller podcastjában zajlott egy hosszú beszélgetés ugyancsak vele. A témával azért foglalkoznak kiemelten, mert Alex Wagner szerint a magyar tüntetők inspirálóan hathatnak az amerikaiakra, akik viszont Trump kormányzása ellen tiltakoznak.

A népszerű tévéműsor-vezető több szempontból is összehasonlította Trumpot és Orbán Viktort, mondván: előbbi sorra valósítja meg azt, amit a magyar kormányfő az elmúlt 15 évben a tökélyre fejlesztett. Beszélt itt a médiáról, az igazságszolgáltatásról, a migrációs politikáról, az ellenfelek megfélemlítéséről és elhallgattatásáról.

Mindezek mellett Alex Wagner kétrészes sorozatban adta közre interjúit, felvételeit a budapesti tüntetésekről. 

Tárt karokkal vár a svéd kormány akár 40 ezer, a saját hazájában magát fenyegetve érző magyar meleget, akiknek igyekszik lehetőséget teremteni életük ottani beindításához, vállalkozásaik alapításához. Erről a svéd kereskedelmi miniszter, Benjamin Dousa nyilatkozott – adta hírül a Local Sweden portál is.

Lengyel- és Horvátország közös indítványa alapján – az energiaszállítás, közlekedés, európai infrastrukturális fejlesztések és befektetések szorosabbá tételére – 10 éve létrejött Három Tenger kezdeményezés csúcstalálkozóját tartották meg Varsóban, ahol a magyar résztvevő vétója miatt nem tudták elfogadni az Oroszországot elítélő, Ukrajna uniós csatlakozását segítő közös nyilatkozatot – olvasható a Notes from Poland (Jegyeztek Lengyelországból) összefoglalójában. A 120 millió európai állampolgárt, 13 országot maga mögött tudó kezdeményezés a fiaskó ellenére kiadott közleményt, de csak 12 tagország nevében, miután…

…a magyar képviselők külön közleményben fejezték ki azzal ellentétes álláspontjukat, mert szerintük az átalakuló geopolitikai világrendben másra van most szükség.