Két éve történt, hogy Volgográdban, amely város tudvalevőleg egykor Sztálingrád volt, szobrot akartak emelni a névadónak, a hálátlan lakosság azonban ezt nem preferálta, így a nyolc méter magas emlékművet egy Velikije Luki nevű település egyik gyárudvarán avatták fel. Munkáskörnyezetben, az igaz, ám mégiscsak eldugva. Viszont egy pópa szentelte fel, aki szerint Dzsugasvili egyházüldözése sok mártírt hozott a hitnek, így van mit megköszönni a diktátornak.

Ez a logika, mondhatni, hibátlan, és alkalmazása végtelen távlatokat nyit. Ha nincs Hitler, a Szovjetunió nem nyeri meg a világháborút, Moszkva nem szállja meg Kelet-Németországot, és Drezdában nem lesz egy olyan KGB-tisztje, akit Putyinnak hívnak, belőle később nem lett volna elnök, aki szobrot akar állítani Sztálinnak, aki, ha dettó nem lett volna, az orosz pravoszláviának kevesebb vértanúja lenne, és az öreg hiba lenne.

A kör, a maga hamiskás útján, ezzel bezárul.

Egyébként nem biztos, hogy a volgográdi lakosság ma is ilyen hajthatatlan lenne. Andrej Bocsarov, a volgográdi terület kormányzója legalábbis azt állította, a háborús veteránok direkte szeretnék, ha Sztálin emléke visszatérne a városba. Putyin pedig, ez tudvalevő, képtelen ellenállni a nép spontán kérelmeinek. Most nem szobrot akar ugyan emelni legalább tízmillió, a nagy terrorban megölt orosz gyilkosának tiszteletére, és nem is a várost nevezi át megint Sztálingrádnak, csupán a repterét, és azt is kizárólag a veterán katonák örömére.

A kákán levő csomók szerelmeseinek üzenjük: igen, tudjuk, hogy 1941, a német támadás óta eltelt 84 év, és ha a Hitler ellen küzdő katonák életkorát csak húsz évnek vesszük, ami amúgy életszerűtlen, a legfiatalabb is 104 éves mára. Ámde lehet, hogy Bocsarov az afganisztáni szovjet bevonulás veteránjaira gondolt, akik 1979–89 között harcoltak, és ma, a húsz évet alapul véve, 66+ évesek. Persze, róluk is azt kellene feltételeznünk, hogy akkor, a mudzsahedek által megölt bajtársak holtteste mellett,  és azóta is folyton Sztálin elvtárs járt az eszükben, természetesen pozitív értelemben, szoborra, a nevét hordozó reptérre, vagy más örök emlékre vágyván.

Ez biztosan így is van. Nem is szólván az ukrajnai háború három év alatt veteránná lett katonáiról, akik úgy tudják, konkrétan a nácik ellen küzdöttek, akár a nagy Sztálin a maga korában. Bucsában így kerültek tömegsírokba például náci nyugdíjasok és náci óvodások.

Így ketyeg az orosz óra visszafelé, arra, ahol a birodalmi álmok születnek újjá időről-időre, aztán a birodalmak is, amelyek, mint a felfújt luftballonok pukkannak majd szét, és akkor az óramutatók előrelendülnek, a jelenbe, és percegnek tovább a jövő felé, aztán megint reccsen valami, és újra átveszi az uralmat a múlt.

Most éppen Sztálin arca fénylik elő a por és a beszáradt vér alól.