(Szerző: Kárpáti Iván) Sajátos rendszer épült fel a futball körül Orbán Viktor fanatizmusának köszönhetően, ami láthatóan nem működik úgy, ahogy azt szeretné.
Nehéz nekem a fociról írni. Nem értek hozzá. A tízmillió szövetségi kapitány országában én vagyok az egyetlen, aki csak néz ki hülyén a fejéből. Nem értem, mi történik a pályán, nem tudom, mire kell figyelni, nem tudok szerelmes lenni egy gólba, egy szerelésbe. (Igen, azt már tudom, mi a les.)
Közben, persze, baromi irigy vagyok, érzem, hogy valami nagyon jóból maradok ki, látva mások határtalan lelkesedését. A magyar foci végképp megfejthetetlen számomra.
Nyilvánvaló, hogy nem lehet más sportokkal egy dobozba tenni, másik dimenzió.
Ez akkor is össz-nemzeti téma, ha egyébként a hatalmas stadionokba alig mennek ki egy sima meccsre. Sajátos rendszer épült fel körülötte Orbán Viktor fanatizmusának „köszönhetően”, ami láthatóan nem működik úgy, ahogy azt szeretné. A nemzetközi sikerek, néhány fellángolást leszámítva, csekélyek, az utánpótlás-nevelés nem tud kitermelni európai élvonalban működőképes játékosokat, legfeljebb elvétve. Ár–érték arányban rémes az egész, nekem ennyi jön át.
Olvasom ma, hogy átlagosan 2,9 millió forintot keres egy Magyarországon játszó focista. Ez most sok vagy kevés? Azt kellene mondanom, hogyha a piac így árazza be, akkor rendben van. De miután, ahogy a médiában, úgy a sportban sincs tiszta piac, csak valami torzó, a központi akarat leképeződése.
Amihez a NER hozzányúl, az korrupt, diszfunkcionális és nevetséges lesz.