(Tudósítónktól) Ma tartották világszerte a Safer Ineternet Dayt (SID), a biztonságos internet napját, amire a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ), mint a biztonságos internet-program (Safer Internet Program / SIP) magyarországi konzorciumvezetője, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) pesti, Orczy Úti Kollégiumában internetbiztonsággal kapcsolatos programot szervezett mintegy 100 személy részvételével.
A SID célja, hogy az Európai Unió biztonságos internet-programja szerint mintegy 200 országban egyidejűleg hívja fel a figyelmet az internet szükségességére, előnyeire és veszélyeire. Nagy informatikai cégek, civil szervezetek, pedagógusok, gyerekek és szüleik fogtak össze ma, hogy együtt mutassanak rá a világháló fontosságára, és fogalmazzák meg annak pozitív, illetve negatív hatásait. Az esemény mottója: „Együtt a jobb internetért!” A magyarországi rendezvény társszervezője a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) volt, együttműködő partnerei a Nemzeti Kibervédelmi Intézet (NBSZ NKI), a Quadron Kibervédelmi Kft., a T-Systems Magyarország és a Google.
Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke ez alkalommal elmondta: az internet helyes használata mindannyiunk közös felelőssége, ezért is fontos, hogy már gyerekkorban elkezdjük a tanítását. Ez a tudás egész életünkre hatással lesz. Az egész éves oktatáson túl ez a nap lehetőséget teremt arra is, hogy a gyerekeket olyan hasznos tartalmak felfedezésére és létrehozására buzdítsa, melyeket később a családban, iskolában, barátokkal, majd a munkájuk közben is tudnak használni.
Dr. Krasznay Csaba, az NKE Eötvös József Kutatóközpont Kiberbiztonsági Kutatóintézet intézetvezetője elmondta, hogy a covid–19 járvány nyomán világméretű digitalizáció kezdődött. Viszont: sok szülő érezheti úgy, hogy belefáradt gyermeke online tevékenységének figyelésébe, és bármi történjék is, inkább ráhagyja. Az Európai Unió biztonságos internet napja is jó lehetőség arra, hogy a szülőkben újra tudatosodjék: a kibertér cseppet sem lett biztonságosabb az utóbbi időben.
Másrészt: az onlinevilág olyan különleges tereppé vált, ahol valamennyi korosztály együtt van jelen. Naponta találkozunk olyan új technikai vívmányokkal, új digitális eszközökkel, amelyek hamar a hétköznapjaink részévé válnak, kényelmesebbé, élhetőbbé téve a mindennapjainkat. Az internethasználat és -alkalmazások ugyanakkor biztonsági kihívásokkal is járnak, és fejtörést okozhatnak a családnak, pedagógusoknak és a gyerekeknek, fiataloknak egyaránt. Éppen ezért az egész társadalomnak együtt kell törekednie a mostaninál jobb internet megvalósítására.
A rendezvényen a biztonságos internet-program oktatói bemutatták a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és a Google közös fejlesztésű, tavaly elkezdett oktatási programját, a „Legyél az internet ásza!” tananyagát, ami nemcsak a gyerekeknek és a tanároknak, hanem a szülőknek is segít eligazodni az internet világában, és eszköztárat kínál nekik a problémák megoldásához.
A meghívott gyerekek öt csapatban, egy-egy mentor segítségével, a „Legyél az internet ásza!” tananyag moduljaira épülő több feladatot is elvégeztek: kvízjátékot, történetmesélést, plakátkészítést, valamint interaktív beszélgetésen és szabadulójátékban is részt vettek.

