A mértékadónak tekintett amerikai média teljes spektruma – a liberális The Washington Posttól a keményen jobbos Newsmax hírcsatornáig – átvette az AP hírügynökség arról szóló beszámolóját, hogy májusban immár másodszor rendezik meg Magyarországon az Amerikai Konzervatív Politikai Akció Konferencia – rövidítve CPAC – találkozóját, európai konzervatívok bevonásával. A tudósítás megfogalmazása szerint a jobboldali populista magyar kormány, amely jelentős mértékben elszigetelődött Európában, így keres szövetségeseket a hozzá hasonlóan gondolkodó mozgalmak között.
A szervezők a május negyedikén és ötödikén, „Együtt erősek vagyunk” mottóval tartandó találkozóra vezérszónoknak felkérték Orbán Viktort. A találkozón a nemzeti erők egyesítésére, vagyis a liberálisok rémálmára kívánnak összpontosítani – mondják. Az AP szerint az amerikai jobboldal és Orbán autokratikus kormánya közötti rügyező szövetség néhány amerikai kommentátort arra ösztönzött, hogy figyelmeztessék az amerikai konzervatívokat az antidemokratikus taktikák feltételezett felkarolásának a veszélyeire. Orbán – olvasható a cikkben – ellenreakciót keltett az Európai Unióban azzal, hogy ellenőrzése alá vonta a magyar médiát és a demokratikus intézményeket, úgymond az illiberális demokrácia jegyében. Az EU ezermilliókat tart vissza azzal, hogy csak akkor szabadítja fel ezeket a támogatásokat, ha korrupcióellenes és jogállamisági reformokat valósítanak meg. Ugyanakkor Orbánnak vannak csodálói is az amerikai jobboldalon, a bevándorlással szemben és az LMBT-ügyekben tanúsított keménysége, a liberális pluralizmus elvetése révén – írja a hírügynökség.
Micsoda kontraszt: Zelenszkij a nemzeti túlélésért folyó, elkeseredett háború közepette kampányt indít azért, hogy a simliseket kiszorítsa a kormányból, miközben Netanjahu, saját hivatali székéért vívott, elkeseredett küzdelmében azért harcol, hogy a simlisek a helyükön maradjanak. Így veti össze Bret Stephens, a The New York Times véleményrovatának kolumnistája az ukrán elnököt és az izraeli kormányfőt. A kommentár címe is meglehetősen sajátos: Két zsidó vezető története. Stephens szerint a legnagyobb zsidó vezető ma nem Jeruzsálemben, hanem Kijevben található. Arra fűzi fel érvelését, hogy Kijevben eltávolították hivatalából a korrupcióval gyanúsított infrastrukturális miniszterhelyettest, miközben Jeruzsálemben az történt, hogy a legfelső bíróság elrendelte az adócsalás miatt elítélt Arije Deri felmentését az egészségügyi és a belügyi tárca vezetése alól, aminek Netanjahu mélységes szomorúsággal eleget tett ugyan, de jelezte, hogy tovább kíván küzdeni Deri kormánytagságáért, és esetleg megteheti őt váltótárs-miniszterelnöknek – ezt már én fűzöm hozzá: jelentsen e funkció bármit is.
A The New York Times kommentátora felhívja a figyelmet arra: Netanjahu a leadott szavazatok kevesebb mint 50 százalékával megszerzett négyfős parlamenti többségét arra akarja felhasználni, hogy radikálisan átalakítsa az igazságszolgáltatást, és lehetővé tegye a legfelső bírósági ítéletek megváltoztatását egyszerű parlamenti többséggel. Ez különösen fontos kérdés Izraelben, hiszen az országnak nincs írott alkotmánya, amely kimondaná a hatalmi ágak elválasztását, így a bírói függetlenségnek kiemelkedő szerepe van a jogvédelemben. Netanjahu – írja Bret Stephens – annak az illiberális demokráciának a mentén mozog, amelynek a magyar Orbán Viktor és a brazil Jair Bolsonaro is a bajnoka.
Maradjunk még egy percre az izraeli–magyar párhuzamoknál. A Matthias Corvinus Collegium elnevezésű, Fidesz-közeli – öndefiníciója szerint tehetséggondozó – intézmény (rövidítve MCC) gazdagabb, mint az oxfordi egyetem – írja a Haaretz című izraeli lap, annak apropóján, hogy az MCC tegnap kezdődött médiakonferenciájának egyik külföldi résztvevője Jair Netanjahu, az izraeli miniszterelnök fia.
A Haaretz szerint az MCC, bár nem nyilvános egyetem, hatalmas értékben kapott készpénzt, részvényeket, ingatlant a magyar államtól. A kormány állítása szerint – olvasható a cikkben –- az egyetemeknek a Fideszhez kötődő emberek által irányított alapítványokba történt kiszervezése a pénzügyi függetlenség és a versenyképesség erősítését célozza, valójában azonban arra irányul, hogy növelje a kormány befolyását a felsőoktatásban és tudományban.
A lap interjút készített Pető Andrea történésszel, aki elmondta: az MCC a tudatosan elnyomorított közoktatási rendszertől elvett pénzből egyebek közt arra törekszik, hogy diákjaival elsajátíttassa az illiberalizmus nyelvezetét. Működését éppen olyan ideológiai zártság és kegyetlenség jellemzi, mint ami a Szovjetunióban a moszkvai Marx-Engels-Lenin Intézetnél volt tapasztalható. Néhány izraeli is van az MCC hallgatói között.
Pető Andrea szerint hamarosan Izraelben is az fog történni, ami Magyarországon már megtörtént, ideértve a legfelső bíróság korlátok közé szorítását. A magyar gyakorlatot a történész szerint egyfajta tesztvezetésnek lehet tekinteni.
A nemzetközo sajtószemle alábbi részének forrása: www.muosz.hu
Neue Zürcher Zeitung A Ryanair vezére tett Orbán Viktornak egy tisztességtelen ajánlatot: hagyja a csudába az extraprofitadót, cserében a fapados légitársaság akkora forgalmat indít be Budapestről, hogy az bőven kárpótolja a kormányt az adóeltörlés miatt kieső bevételekért. A bécsi tudósító első kézből számolhatott be a fejleményről, mert éppen a magyar fővárosban volt, amikor Michael O’Leary is befutott.
Útjának hivatalos célja az volt, hogy bejelentse: Budapestről rendszeres légi járat megy mostantól Belfastba, de ez nem annyira fontos, hogy maga a vezér tegye közhírré. Még akkor sem, ha a cégnél a marketinget a főnök intézi. Ám sokkal többet nyom a latban, hogy próbálja valahogy rendezni a vitát a magyar miniszterelnökkel, miután az tavaly elrendelte, hogy az utasok minden repülőjegy után kötelesek 10 eurós extra adót leróni. Hasonló teherrel sújtotta a bankokat, biztosítókat, kiskereskedőket és az energiaszolgáltatókat is, merthogy az infláció miatt állítólag szintén többletnyereséget érnek el.
Az intézkedés főként a külföldi kézben lévő társaságokat hozza hátrányos helyzetbe, azokat, akik nem tudnak egyszerűen hátat fordítani Magyarországnak. Viszont mértéktelenül feldühítette O’Learyt. A kérdés jelenleg az alkotmánybíróság előtt van, ezért az ír vezértől azt kérték az ügyvédei, hogy ezúttal fogja vissza magát.
Ám ettől még olyan ajánlatot tett le az asztalra, amely zsarolással határos: ha megszűnik a különadó, ami 60 millió eurót hoz az Orbán-kabinet konyhájára, akkor ő ennek többszörösét termeli meg az országnak, éspedig úgy, hogy rengeteg új járatot állít be Budapestről. Egyébiránt tényleg mérsékelte magát: az extraadót ezúttal nem nevezte minden mértéken felül ostobának, hanem csak hülyének és együgyűnek.
Vannak magyarok, akik kárörömöt éreznek, amikor az ír üzletember ilyesmiket mond. Ám az erőfitogtatásnak még meglehet a hátulütője, hiszen a vezér arról is beszélt, hogy szerinte 2-3 év múlva felvásárolhatja a Wizzairt.
A Financial Times vezércikkírója áttörésnek nevezi Kijev szempontjából, hogy Németország immár hajlandó nehézharckocsikat átadni Ukrajnának. Ily módon ugyanis a közeledő tavasz fordulópontot hozhat a viszályban. Az ukránok égnek a vágytól, hogy bevethessék a nyugati fegyvereket és visszaszerezhessék az elvesztett területeket. Ehhez kellenek a páncélosok. Emellett azok kulcsfontosságúak lehetnek a készülő orosz offenzíva visszaverésében. Hogy Scholz kancellár megkésve ugyan, de beadta a derekát, az nagy lökést adhat az ukrán katonai terveknek.
A lengyelek és a baltiak kiakadtak, mivel Berlin most is kérette magát, mielőtt beleegyezett volna a szállításba. Igaz, ami igaz, a nyugati partnerek folyton figyelik, hol vonta meg Moszkva a vörös vonalakat. De a páncélosok ügyében született elhatározás egy lépést előre. Ez pedig magyarázza a német kormányfő óvatosságát.
A 20. század szörnyű történelme miatt nem veszi ki jól magát, ha német tankok dübörögnek keresztül a kelet-európai síkságokon. Emellett – tekintettel a moszkvai nukleáris kardcsörtetésre – még az is belefér, hogy Berlin igényelte az atomhatalom Amerika támogatását. És nem hagyhatta figyelmen kívül saját pártja érzékenységét, de azt sem, hogy a koalíciós partnerek a szállítás mellett kardoskodtak. Továbbá, hogy a közvélemény erősen megosztott a kérdésben.
Viszont a további halogatás kritikus eszköztől fosztotta volna meg az ukrán felet. A Leopárdokból van elég, a tartalék alkatrészeket is beleértve. Az USA sem vette könnyű szívvel, hogy nehézfegyverek bukkannak fel a harctéren, de Biden a kongresszus nyomására – nagyon helyesen – közölte: kész Abramsokat küldeni, ha a németek ezt akarják.
Így most előreláthatólag Varsó is átadhat a készleteiből, meg egy sor más ország is. Ez pedig örvendetes áttörés. Ukrajna nem csupán saját hazájáért küzd, hanem az európai demokráciáért és biztonságért is. Hogy saját feltételeinek megfelelően tudjon véget vetni a konfliktusnak, ahhoz minden eszközt rendelkezésére kell bocsátani, bármekkorák is a kockázatok.
The Economist A nehézharckocsik körüli totojázás senkinek sem volt jó, kizárólag Putyinnak, de jó, hogy eldőlt a kérdés. Mindenki tudja, hogy közeleg a háború 2. szakasza. Az is világos, hogy az ukránoknak páncélosok és nagy hatótávolságú rakéták kellenek a küszöbönálló orosz támadás kivédésére, illetve a területek visszahódításához. Valamint az, hogy a Nyugat a végén mindig megadja Kijevnek, amit az kér.
De ez a mostani egymásra mutogatás cseppet sem jött jól. Örvendetes, hogy végre mennek a tankok. Ám a huzakodás ártott a nyugati egységnek és csakis a Kreml húzott hasznot belőle. A legrosszabbul pedig Németország járt. Sikerült neki kelletlen színben feltűnnie. Miközben azért más államok sem éppen szeplőtelenek. Ideértve a franciákat, a briteket és a lengyeleket is.
A németek körében viszont az a vélemény, hogy Scholz behúzhat a neve mellé egy strigulát, mert rákényszerítette az USA-t, hogy az ajánljon fel 31 Abrams páncélost. Berlin szövetségesei szemében viszont nem látszik annyira agyafúrtnak a kancellár. A Leopárdok sokkal alkalmasabbak az ukrajnai háború céljaira, van belőlük dosztig 13 európai hadseregben. Segítségükkel meg lehet szakítani a szárazföldi hidat Oroszország és a Krím között.
Vagyis Scholz diplomáciai sikere pirrhuszi. Az ára az lett, hogy megjelent nyilvánosan az első nagy repedés a nyugati összefogáson. Viszont az is meghúzódhatott mögötte, hogy a német vezető tudja: az orosz fél a fegyverek elhallgatása után is lényeges tényező marad a földrészen, ezért nem szeretné megrontani vele a viszonyt. Ám ezt a megközelítést Moszkva lejáratta, hiszen 15 év alatt három inváziót is indított szomszédai ellen.
Ha valaki azt mondja, hogy a világháború emléke szól közbe, az téved. Ezúttal ugyanis nem a németek támadtak, hanem az oroszok. És semmiképpen sem lehet egyenlőségjelet tenni az áldozat megsegítése, illetve az agresszió közé. Biden egyre inkább államférfiként jelenik meg, mert ilyen kockázatos helyzetben is fenn tudta tartani a nyugati egységet. Ehhez képest Scholz veszélyeztette azt és elszórakozta a viszály kapcsán megszerzett német tekintélyt.
Die Zeit Az elemzés ott látja a mozgatórugót a német kancellár vonakodása mögött, hogy Scholz nem bízik az ukrán elnökben. A páncélosok ebből a szempontból teljesen másodlagosak, bár Berlin a hasonló helyzetek után mindig belátta, hogy nem tagadhatja meg a fegyvereket Kijevtől. Ennek azonban mindig megvolt az ára, mert a hazai szövetségesek füstölögtek, Amerika dühöngött, a lengyelek sértve érezték magukat, a baltiak pedig elbizonytalanodtak.
Persze megvan az oka annak, hogy a német kormányfő ennyire nem bízik Zelenszkijben. Hiszen azt még nem olyan régen is igen szoros viszony kapcsolta az egyik oligarchához. Azonkívül a saját cimboráit nevezte ki kulcspozíciókba, miközben azok is a szórakoztatóiparból jöttek. Továbbá most robbant ki több korrupciós botrány is, a Kreml nagy örömére. Mindezek folytán Washington is fenntartásokkal viszonyul az államfőhöz.
Viszont az amerikaiak egyértelműen az ukránok győzelmét pártolják, Scholz ezzel szemben Oroszország vereségét szorgalmazza. Ez egyben jelzi, hogy a két ország eltérő mértékben tart a viszály súlyosbodásától. Azt lehet mondani, hogy a bizalmatlanság jogos is, meg nem is. De pillanatnyilag Zelenszkijnél sikeresebb és megbízhatóbb elnököt nem tud kiállítani Ukrajna.
Nem menekült el, korlátok közé tereli a kétségbeesést és a nacionalizmust. Közvetlenül az oroszokhoz szokott szólni – oroszul, de szavaiban sosem bujkál gyűlölet, függetlenül Moszkva háborús bűneitől. Tudja, milyen súlyos a mostani vesztegetési ügy. De hogy lelepleződtek a visszaélések, az jelzi, hogy az ország változik.
Viszont a páncélosok nem helyettesítik a stratégiát, márpedig meg kell mondani, hogy mi legyen, ha az oroszok beveszik Bahmutot, vagy ismét több százezer tartalékost vezényelnek a frontra. Továbbá: miként lehet lőszert szállítani, miután van úgy, hogy az ukránok havonta 100 ezer tüzérségi muníciót igényelnek. A stratégia megalkotásához azonban Scholznak legelőször is ki kell jelentenie: Ukrajnának győznie kell.
A Financial Times gazdasági fő elemzője azzal a benyomással tért haza Davosból, hogy a világ vezető üzletemberei már valamelyest jobbnak ítélik meg a helyzetet, noha még mindig küszködnek a covid következményeivel, az infláció gátolta gazdasági nyitással, valamint a háborúval. Fenyegetőnek érzik az amerikai–kínai ellenségeskedést, de azért alapvetően kedvezőek a hírek:
Jól helyt áll Ukrajna a túlélésért vívott harcban, a holdkórosok a vártnál rosszabbul szerepeltek az amerikai időközi választáson, esik a gázár, lehet, hogy már túl van a csúcson az infláció, mérséklődtek az aggályok a recesszió miatt és Kína újranyitott.
A legtehetősebb országokban a korábbinál kedvezőbbek az üzleti várakozások, bár azért még lehetnek bajok. Ezzel szemben a fejlődő világban félénk a hangulat. Sok ország súlyos gondokkal szembesül a ragály, a drága élelmiszerek és energia, a magas kamatok és az erős dollár miatt.
Kína és India viszont egészen más tészta. Peking feloldotta a korlátozásokat, emellett bátorítja a magánszektort. A valószínű magyarázat az, hogy Hszi úgy határozott: fontos a növekedés. Ám hogy meddig lesz így, az bizonytalan. Viszont a lépés elkerülhetetlen, amikor az elnök ilyen mértékben központosítja a hatalmat. Valószínűleg hamarosan ismét előkerül, hogy keményen ellenőrizni kell a dolgokat.
A támogatások miatt háborúskodás fenyeget az Atlanti-óceán két partja között, de a jobb kártyák Amerikánál vannak. Viszont a viszály segíthet gyorsabban meghonosítani a klímavédelmet szolgáló technológiát. Jól jöhet hozzá a gazdasági nacionalizmus, ami ugyanakkor kritikus pillanatban osztja meg a Nyugatot.
A Világgazdasági Fórumon mindenütt szó esett Ukrajnáról. Egyöntetű volt a nézet, hogy nem szabad megengedni Putyinnak az orosz birodalom újjáépítését. Az ugyanis felforgatná Európát és mindenütt felbátorítaná a neo-imperialistákat. Sürgős és eredményes megoldást kellene találni a válságra, továbbá meg kellene fékezni az éghajlatváltozást. A dolgok javulhatnak némelyest a jövőben, mindazonáltal jelenleg cseppet sem állnak jól.
Neue Kronen Zeitung Az osztrák közvélemény tökéletesen megosztott az ügyben, legyen-e szögesdrót a migránsok ellen a magyar és a szlovén határon. A legújabb közvélemény-kutatás szerint 50% támogatja és ugyanannyi ellenzi. Viszont a többség – 61% – helyeselné, ha megerősítenék a határőrizetet.
A párthovatartozást tekintve viszont már sokkal nagyobb a szórás: a szélsőséges Szabadságpárt híveinek 92%-a ért egyet a kerítés gondolatánál. A konzervatívoknál ez az arány 72%, a szociáldemokratáknál pedig 53%. Ellenben a zöldeknél mindössze 16%.
Mint emlékezetes, Ausztria a minap megfúrta Románia és Bulgária schengeni csatlakozását. Arra hivatkozott, hogy határőrei tavaly jó 100 ezer illegális határátlépőt fogtak el, és a delikvensek 40%-a bolgár földön át érkezett.
Ezzel egybecseng, amit a szélsőjobbos FPÖ vall, hogy tudniillik az ország nem lehet a bevándorlás célpontja, ám hogy tavaly mégis 110 ezren kértek menedéket, míg Magyarországon csupán 50-en, nos, az rendszerhibára utal. A határ olyan, mint egy átjáróház, és egyik menekültotthon bújik ki a földből a másik után.