A művelt világtól várja a segítséget az Akadémia elnöke

A magyar kormány ellenőrzést kíván gyakorolni a tudományok felett – jelentette ki Lovász László a Magyar Tudományos Akadémia szerdai nemzetközi sajtótájékoztatóján; ez eseményről jóformán azonnal beszámoltak a hírügynökségek, hírportálok, világlapok egyaránt. Az MTA elnöke attól tart, hogy megkezdődik a tudósok exodusa – ismerteti az elhangzottakat a többi között a Minneapolis Star Tribune, a France 24, a Chicago Daily Herald.

A tudósok többsége ellenzi az Orbán-kormányzati tervét, miközben jó néhány kiváló kutató már el is hagyta az országot, mert nem ért egyet az indoklással, amely szerint a „kormányzati innovációk” segítik majd hatékonyan a magyar gazdaság növekedését.

Ne hagyjuk magunkat becsapni: a magyar kormány továbbra is fenyegetés az európai értékekre – ezzel a címmel közli a Human Rights Watch írását az Euronews. Azaz ne tévesszen meg senkit az, hogy a Gulyás Gergely, a miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette, Orbánék elhalasztják a közigazgatási bíróságok felállítását. És annak a másik bejelentésnek sem lehet hinni, hogy a Fidesz nem csatlakozik a Salvini vezette populisták szövetségéhez, hanem az Európai Néppártban kíván a jövőben is politizálni.

Nem, kérem szépen, a Fidesz politikája jottányit sem változott. Annyi történt mindössze, hogy látván az uniós választási eredményeket, újraértékelte a helyzetet, és rájött, érdemes az EPP-ben maradnia. Persze azzal egyelőre mindenki jól jár, ha nem állítják fel a közigazgatási bíróságokat, hisz’ akkor az alapvető jogok és törvények a választási törvénytől kezdve a gyülekezési jogon át a menedékkérelemig, illetve a rendőrségi túlkapások, a közbeszerzések és a korrupciós ügyek az eddigieknél is jobban központi ellenőrzés alá sodródtak volna. A bírákat az igazságügyi miniszter nevezné ki, ami a kormány politikai befolyását is lehetővé tenné. Ebben a helyzetben tehát igencsak súlyos az Európai Néppárt felelőssége annak eldöntésében, hogy tagjai közt tartja-e Fideszt. Az EPP-nek továbbra is nyomás alatt kell tartania Budapestet ahhoz, hogy változás legyen akár a médiában, akár a civil szervezetek működésében. Azaz az Európai Parlamentnek folytatnia kell a vizsgálódásokat, az Európai Bizottságnak pedig a megkezdett 7-es cikkelyes procedúrát. Amit a kampányban megígértek a politikusok a demokratikus értékek védelmében, ragaszkodniuk kell az új vezetőknek ahhoz is, sőt, cselekedniük, ha Magyarország a lengyelekkel együtt nem tartja magát a közös értékrendhez – véli Philippe Dam, a Human Rigths Watch európai ügyekért felelős igazgatója.

Számos portálon nyoma van Mészáros Lőrinc új közbeszerzési sikerének, amelynek köszönhetően az Opus Global is részt vesz az „Egy övezet, egy út” kínai kezdeményezés részeként tervezett gyorsvasút építésében – számol be a görög Ekathimerini médium, a The New York Times nemzetközi–görög konzorciuma keretében működő lap. A 2,1 milliárd dolláros befektetéssel új lehetőségek nyílnak meg a kínai piac számára, és ebben tetemes része lesz Orbán Viktor valamikor iskolatársának is. A görög kikötőkbe érkezett árut fogják a gyorsvasúton Európa országaiba szállítani.

A Business Recorder az egy hete piacra dobott magyar állampapír-rekordról ad hírt: az utóbbi néhány napban 529 milliárd forint értékben jegyzett állampapír minden idők legnépszerűbb pénzpiaci konstrukciója. Varga Mihály pénzügyminiszter szerint ezzel közelebb jutnak ahhoz a célhoz, hogy 2023-ra a lakossági állampapír-állomány elérje a 11 ezer milliárd forintot. 

A brit The Guardian dicsérendő alapossággal hosszú elemzést közöl az 1989-i határnyitásról, miután 30. évfordulójához érkezett a hidegháborút lezáró történelmi esemény. Korabeli krónikákból, újságcikkekből ad bőséges válogatást Richard Nelsson a maga blogjában, kiemelve az NDK és az NSZK közti konfliktushoz vezető magyar magatartást. Számos korabeli újság adott azonos címet: kinyitotta határait Magyarország a világ egyik legnagyobb exodusa számára.