A nemzetmegvezető üzenete

Őrizzük meg Magyarország békéjét és biztonságát, üzeni a nemzetmegvezető. Sok ezer plakátról szólítja fel erre a magyarokat, mostantól mindenkinek ez a dolga, mert ez mindennél fontosabb.

A Fidesznek tízszer annyi plakátja van, mint az ellenzéknek együttvéve és a kormány hirdetéseiről akkor még nem is szóltunk. A küzdelem egyenlőtlen, de nem kilátástalan. Tele van velük a város, ha akarnám, akkor sem tudnám kikerülni. Lenéz rám a megrongálhatatlan magasságból, gyarló választópolgárra. Jobb, ha nem tudom, hogy mit gondol rólam magában – megvet, kiröhög –, legyen elegendő, hogy békét és biztonságot ígér a magyar embereknek.

Nem leszünk sem gyarmat, sem bevándorlóország. Legalábbis, ha rá szavazok. Mert különben megnézhetem magam. Ha balga módon rossz helyre ikszelek, netán otthon maradok április 3-án, esetleg kirándulni megyek a családommal, vagy bambulok a tévé előtt, akkor majd meglátom, milyen rút jövő vár rám. Nem fogok gyarapodni, felemelkedni, nem leszek erős, mert a tuggyukkik lebontják a határzárat és migránsokat telepítenek minden településre. Elveszik a 13. havi nyugdíjat, fizetőssé teszik az egészségügyet, eltörlik a rezsicsökkentést, háborúba sodorják az országot.

Magamra vessek, ha nem a nemzetmegvezetőt választom. Benne kell bíznom, mert egyedül ő véd meg mindentől: világpiactól, idegen hatalmak mesterkedéseitől, áremelkedéstől. Azoktól a bajoktól, amelyeket nem kis mértékben ő hozott rám.

Oroszoktól, Brüsszeltől, Sorostól és a Márki-Zay képében megjelenő Gyurcsánytól. Előre kell menni, nem hátra, sugallja a nemzetmegvezető. Egy út áll előttem, melyiket válasszam?

Nézem a nemzetmegvezető arcát, és arra gondolok: vennék-e tőle használt autót? Jó lenne, ha hihetnék neki, mert hinni majdnem mindig jobb, mint tudni. Amit magam körül látok, az nem biztos, hogy úgy van, csak az a tuti, amit elhiszek a nemzetmegvezető úrnak.

Rá kell szavazni, különben megáll az élet. Emelkedik az áram és a gáz ára, minden kislányt kisfiúvá műtenek és fordítva, jönnek az idegenek, akiket majd nem tudunk integrálni. Bevándorló ország leszünk.

Tegye fel a kezét, aki bevándorló ország akar lenni! Na, ugye!

Adják ide a lóvét a brüsszeli bürokraták, ne kérdezzék, mire költjük, aztán akkor lássuk egymást, amikor a hátunk közepét. Húzzanak el a vérbe, amilyen gyorsan csak tudnak, egyik lábuk itt, a másik meg kit érdekel.

Értem a rám (engem) lenéző szempár üzenetét, fel bírom fogni, nem vagyok annyira agyatlan, mint amilyennek a nemzetmegvezető gondolja. Csak még azon tűnődöm, hogyha ilyen jól tudja, hogy nekem mi a jó, akkor eddig miért nem hozta el a Kánaánt? Miért várakoztatott engem és a többi magyart ilyen sokáig? Miért csak ígéri mindig, hogy egyszer majd jobb lesz?

Mikor lesz már egyszer most is jó? Talán egyszer ez is kiderül. Addig meg, ki tudja, meddig még, állok a vártán, strázsálok. Őrzöm Magyarország békéjét és biztonságát.