A Parlament november 27-én szavaz az Európai Bizottságról

Az Elnökök Értekezlete (David Sassoli parlamenti elnök és a képviselőcsoportok vezetői) ma lezárta a meghallgatások folyamatát. A Parlament november 27-én szavaz az új Bizottságról.

Az ülés után David Sassoli, a Parlament elnöke az alábbi nyilatkozatot tette: „Az Európai Parlament az elmúlt két hónap során eleget tett demokratikus feladatának, és alaposan megvizsgálta a javasolt biztosjelöltek teljesítményét. A meghallgatások aprólékosak és időnként nehezek voltak, azonban egyedülálló és nyilvános lehetőséget biztosítottak a képviselőknek, hogy meggyőződhessenek: a javasolt biztosjelöltek készen állnak a rájuk bízott feladat elvégzésére. Ma lezártuk a végső értékelést, és a jövő héten szavazunk a Biztosok Testületéről.

A következő öt évben a bevándorlásra és a menekültkérdésre adandó hosszú távú választól kezdve az éghajlatváltozás elleni küzdelemben megszerzett vezető szerepünk megőrzéséig számos feladatunk lesz. Olyan Európai Bizottságra van tehát szükség, amely képes lépni az európaiaknak fontos ügyekben. A Parlament, amely közvetlen kapcsolatban áll az európai polgárokkal, ezentúl is vizsgálja a Bizottság munkáját és biztosítja, hogy a testület teljesítse vállalásait” – mondta Sassoli elnök.

A Bizottság alelnök-jelöltjeivel: Frans Timmermansszal, Margrethe Vestagerrel és Valdis Dombrovskisszal folytatott megbeszélést követően a parlamenti Elnökök Értekezlete elvégezte a biztosjelöltek végső értékelését.

Az illetékes bizottságoktól kapott értékelő levelek és a bizottsági elnökök értekezlete ajánlásainak áttekintését követően az elnökök értekezlete hivatalosan lezárta a meghallgatásokat.

A biztosi testületről szóló parlamenti szavazás november 27-én délben lesz, azután, hogy Ursula von der Leyen megválasztott bizottsági elnök bemutatja a Bizottság tagjait és programját.

Az Elnökök Értekezlete az értékelő levelek nyilvánosságra hozatalát is engedélyezte. Itt tekinthetők meg (az egyes biztosok oldalára kattintva).

A meghallgatások honlapja

David Sassoli elnök sajtótájékoztatója felvételről (2019.11.21.)