Napestig tudnám sorolni, miért nem tetszik valósnak az a napokban, egy lengyel politikus által leírt feltételezés, hogy Orbán lepacsizott Putyinnal Kárpátalja Magyarországhoz csatolásáról. Ugyanakkor tény, hogy a Putyin-diktatúrába szerelmesedett orbáni rendszer rendszeresen adott tápot annak, hogy efféle feltételezések elterjedjenek.

Egy teljesen hagymázasnak tetsző, bár kétségtelenül, többek által felvetett összeesküvés-elmélet került elő a minap. Egy volt lengyel miniszterelnök-helyettes állt elő vele. Azt állítva, hogy Lengyelország és Magyarország lepacsizta volna Putyinnal, hogy ha az megszállja Ukrajna keleti felét, akkor ezek vihetnek egy-egy darabot a nyugatiból.

Napestig tudnám sorolni, hogy miért nem tűnik föl valósnak ez a feltételezés, még akkor is, ha kedves olvasók egy jórésze most felkiált, hogy a): mennyi minden nem volt elképzelhető, ami tessék, megtörtént. b): ezekről minden gonoszság elképzelhető.

Az a és a b állításokkal nem tudok és nem is kívánok vitatkozni – mert annak feszegetése háborút hoz –, de hát ez már itt van a nyakunkon. Mindenesetre az is az állítólagos alku ellen szól, hogy felteszem, Románia, Szlovákia, de még a Moszkva-barátságba velünk szédült Szerbia sem lenne túl lelkes egy efféle próbálkozástól. Szintén felvethető, hogy a magyarok már régen is kisebbségben voltak Kárpátalján, most pedig a maradék magyarság jórésze is valószínűleg elmenekült. A harmincas években még a magyarsághoz lehetett egy ideig számolni az ott élő zsidókat is. De fájdalom, Kárpátalja akkori magyar megszállása – avagy visszavétele a hős magyar csapatok által – következtében az ott élt zsidóság a magyar érzelmeivel együtt meggyilkoltatott. Aztán Kárpátalja ma szegény és elmaradott terület, a magyar gazdaság nem bírná el ezt a terhet – lásd még: Németország majdnem belerokkant az NDK-ba –, és akkor arról ne is beszéljünk, hogy az ott élő ukránok sem feltétlenül lelkesedtek volna egy efféle „felszabadításért”.

Ugyanakkor tény, hogy a Putyin-diktatúrába szerelmesedett orbáni rendszer rendszeresen adott tápot annak, hogy efféle feltételezések elterjedjenek – nyilván a derék szélsőjobb megnyerése céljából. Bár mostanában az is látszik, hogy a diktátorok időnként elhiszik a saját hazug propagandáját is, és akkor kész a baj.

Most csak két kis apró példát említenék. Pár évvel ezelőtt, egy október 23-i ünnepségre kárpátaljai gyerekeket hoztak Budapestre, mégis legyen közönség a kormánypárti ünnepségeken. A fiataloknak egy kormánypárti propagandista „történész” arról okoskodott, hogy Hruscsov visszaadta volna Magyarországnak Kárpátalját vagy annak egy részét, csakhogy annak a komcsi Kádárnak nem kellett. Nem az állítás valóságtartalma érdekes – mert ha van neki, csak az derül ki, hogy Kádárnak több volt a realitásérzéke – hanem az, egy szigorúan felügyelt kormányzati eseményen efféle elhangozhatott.

A másik apróság. 2018. október 23-án az állami ünnepségen, Orbán Viktor jelenlétében és sűrű bólogatásai közt egy kárpátaljai magyar politikus beszélt, aki szerint a helyi magyarok megfélemlítésével, üldözésével, kollektív jogainak elvételével Ukrajna felmondta az 1993-ban, még az Antall-kormány alatt, de a kormánypárti képviselők jelentős részének tiltakozása mellett, az ellenzék támogatásával elfogadott ukrán–magyar alapszerződést. Aminek lényege a magyar–ukrán határ tiszteletben tartása, s a Kárpátaljáról való magyar lemondás deklarálása. Elemzők már a kijelentés után felhívták a figyelmet, az Orbán jelenlétben elhangzott beszéd nem véletlen volt, hanem egy Kijevnek szóló finom üzenet.

Ahogy lehet, annak sem kell nagy jelentőséget tulajdonítani, hogy például 2018 nyarán az Antall-kormány hadügyi államtitkára egy fideszes lapban azt vetette fel, hogy lehetséges lenne ám a határmódosítás, csak egy nagyhatalmat kell támogatónak ehhez megnyerni.

Példákat, gondolom, még idézhetnénk. De legyen ennyi is elég, miért nem olyan könnyű most ezt a legújabb feltételezést cáfolni.