Ma már nemcsak borvidékenként, de fajtánként is rendszeresen tartanak nagyszabású kóstolókat. Októberben ötödször rendezik meg Budapesten az olaszrizlingek parádéját. Bár egyértelműen hazánk egyik legnépszerűbb fehérbora áll majd a középpontban, vendégszereplőként a mintegy 200 tétel között számos rajnai rizling is kóstolható lesz.
Hazánkban hozzávetőleg négyezer hektáron terem olaszrizling. A belőle készült borok elsősorban a Balaton környékéhez köthetők, ám másutt is készülnek kiváló olaszrizlingek, így például Neszmélyen. Az október 7-én a főváros egyik patinás szállodájában megrendezendő nagy kóstoló arra teremt lehetőséget, hogy az egyes borvidékeken készülő borokat a vendégek összehasonlítsák, a különféle stílusokkal behatóbban megismerkedjenek, a friss, reduktív alapboroktól a terroir sajátosságait a legszebben megmutató dűlőszelektált olaszrizlingekig és a késői szüretelésű desszertborokig új és újabb arcait ismerjék meg ennek a népszerű, ám sok esetben félre ismert fajtának.
A Badacsonyi borvidék 17, Balatonfüred–Csopak pedig 16 borászattal képviselteti magát – az utóbbi térségből a Rizling Generáció 10 pincészete mutatja be legjobb tételeit. Tavaly a Balatoni Kör szervezésében debütált BalatonBor márka aktuális évjáratát több mint 10 pincészet borán keresztül lehet feltérképezni.
Köztudott, hogy Somló különleges talaja és mikroklímája egészen egyedi karaktert ad az ottani boroknak – és bár a juhfark a borvidék zászlósbora, most 10 somlói borászat megmutatja, hogy ez a régió az olaszrizlingnek is jól áll. A hűvösebb klímát a Mátrai borvidék és Eger, valamint két felvidéki pincészet képviseli – érdemes megtapasztalni az onnan érkező tételek sajátosságait is.
Érdekesség, hogy az olaszrizling és a rajnai rizling nem rokonok. A kifinomult ízlésűeknek arra is lehetőségük nyílik, hogy a két fajta sajátosságait akár egyazon pincészettől, egymás mellett kóstolva fedezhessék fel.
A borokkal intenzívebb ismerkedést a Borkollégium ingyenes előadásai is megkönnyítik: a borászok vezette villámkurzusok négy témában nyújtanak ismereteket, természetesen kóstolással egybekötve.
Immár hagyomány, hogy a szervező Winelovers a kóstolót megelőző borteszt alatt a 10-10 legjobb olasz- és rajnai rizlinget is kiválasztja. A minapi vakkóstolón csaknem 100 tételt bírált el a borakadémikusokból álló nemzetközi zsűri. Az erős mezőnyben sok esetben csak századpontok döntöttek a végső sorrendről, és jó néhány olyan bor már nem fért be a legjobb tíz közé, amely a pontszáma alapján egy borversenyen aranyérmet kapott volna. A legjobb hazai olaszrizling címét Kamocsayék Sós-hegy Olaszrizling 2015-i nedűje nyerte el, a rajnaiak közül pedig a Bencze Családi Birtok Venus ugyancsak 2015. évjárata győzedelmeskedett.