Orbán Viktor egy éve e-mailben üzent hadat a Magyar Tudományos Akadémiának. A hatalom a nagyobb hatékonyság szükségességéről beszél, ám sok tudós attól fél, hogy a CEU után a kormány újabb tudományos intézményt igyekszik engedelmességre kényszeríteni – írja a Franfurter Allgemeine Zeitung.
Az MTA függetlenségét nem könnyű elvenni, de a kutatóintézetek közpénzből működnek és a beterjesztett törvényjavaslat éppen ezeket akarja új irányítás alá vonni. Az Eötvös Loránd Kutatói Hálózat vezetőit a miniszterelnök nevezné ki, a szakmai munka fő irányait a szakminiszter határozná meg. Tavaly az Akadémia vezetése 54 percet kapott, hogy véleményt mondjon a tervezett reformról. Azóta havi részletekben érkezik a támogatás, az elnök szerint azért, hogy beadják a derekukat az intézményi változásokra. Csak még azzal maradt adós Palkovics László, hogy érdemben megmagyarázza, miért is van szükség az egész felfordulásra. A válasz egyszerűen az: Csak!
Közben nemzetközi vizsgálatok kitűnőnek minősítik a kutatóintézetek munkáját. Viszont a miniszter nem emlegeti ezt a kérdést, amióta az általa felkért szakértők is ugyanerre az eredményre jutottak. A tudományos világ szolidáris az Akadémiával, mert a jó tudományos eredmények összefüggnek a kutatás és az oktatás szabadságával. Itt pedig éppen utóbbit igyekeznek szűkíteni. Miközben – teszi hozzá Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke – az intézmények javarészt alapkutatásokat végeznek, ott pedig kormányhivatalnokok nem szabhatják meg a kötelező irányt. Visszautasítja azt is, hogy a tudósok politikai ügyekbe avatkoztak volna be. Mert lehet tudományos alapon is alternatívát találni a hivatalos irányvonallal szemben. Az elnök úgy gondolja, hogy a CEU és az MTA esetében ugyanarról van szó: a kormány szorosabb ellenőrzést akar a tudomány és a felsőoktatás fölött. Azon felül a pénz segítségével igyekszik a kutatást olyan irányba terelni, ami egybeesik a Fidesz politikai vagy ideológiai céljaival.
Ezért alakultak máris a hivatalos kurzusnak megfelelő intézetek, mint a Veritas. De mind ez ideig nem érintette az Akadémia függetlenségét. A kabinet cáfolja a vádakat és azt állítja, hogy csupán a gazdaságnak próbál nagyobb támogatást szerezni a kutatás oldaláról, ám ez ügyben teljesen hiábavalóak voltak az egy éve tartó tárgyalások a Tudományos Akadémiával.
Die Presse Magyarország mutatja, hová vezet az, ha a hatalom ellenőrzést próbál szerezni a sajtó fölött. Éspedig egy olyan országban, amelyet az egy hónapja felbukkant ibizai videóban az Osztrák Szabadságpárt kifejezetten követendő példának nevez. Erre hívja fel a figyelmet közös állásfoglalásában 19 osztrák lap főszerkesztője. A főszerkesztők kiemelik: a független média egy liberális demokráciában nem lehet egyetlen párt vagy érdekcsoport számára sem a hatalom megszerzésének, illetve megtartásának eszköze. Nem szolgálhat az olvasók manipulálására. Arra való, hogy kiigazítsa a politika hibáit, feltárja a visszaéléseket, a visszás körülményeket. A nyilatkozat szerint nem szabad összemosni a politikát és az újságírást, mert az a demokrácia alapjait veszélyezteti.
A nyilatkozat rámutat: Ausztriát jelenleg átmeneti kormány irányítja, csak éppen közben jóformán feledésbe merül, milyen mértékben fenyegetik a demokráciát Strache kijelentései. Így az, hogy a bukott alkancellár szerint külföldi támogatásokat az ausztriai ellenőrző hatóságok megkerülésével lehetne eljuttatni az FPÖ-nek. Hogy a pénzért cserébe jól jövedelmező állami megbízatásokat adott volna, és hogy orosz befektetők jóvoltából meg akarta szerezni a Krone bulvárlapot, részben azért, hogy eltávolítsa a neki nem tetsző újságírókat.
Az aláírók rámutatnak: Ausztriában más pártokra is jellemző, hogy arról álmodnak: közvetlen befolyást szereznek a sajtó fölött. Mert az a hatalom fontos része. Ám nem szabad figyelmen kívül hagyni az újságírás és a politikai közti határvonalat.
A Die Presse mai, nyomtatott kiadásában megjelent állásfoglalás aláírói: Johannes Bruckenberger (APA), Christoph Dichand (Kronenzeitung), Walter Fahrnberger, Daniel Lohninger (Niederösterreichische Nachrichten), Kathrin Gulnerits (News), Walter Hämmerle (Wiener Zeitung), Christian Haubner (Oberösterreichisches Volksblatt), Klaus Herrmann (Kronenzeitung), Florian Klenk (Falter), Martin Kotynek (Der Standard), Gerald Mandlbauer (Oberösterreichische Nachrichten), Rudolf Mitlöhner (Die Furche), Rainer Nowak (Die Presse), Hubert Patterer(Kleine Zeitung), Manfred Perterer (Salzburger Nachrichten), Christian Rainer (Profil), Gerold Riedmann (Vorarlberger Nachrichten), Martina Salomon (Kurier), Alois Vahrner, Mario Zenhäusern (Tiroler Tageszeitung), Andreas Weber (Trend).
Time „Mr. Demokrácia”, azaz Larry Diamond, aki 30 éve foglalkozik a kérdéssel a Stanford Egyetemen, azt mondja, hogy Magyarország már nem demokrácia, Lengyelország pedig határeset. A professzor szerint a demokrácia mindenütt válságba jutott, ár nem a múlt század 30-as évei ismétlődnek meg. Nincs arról szó, hogy bárhol egy nyíltan fasiszta párt bedöntötte volna a demokráciát. Ravaszabbul, lopakodva zajlik a folyamat. De azért az a benyomás, hogy a tekintélyelvű rendszerekben, illetve a neofasiszta mozgalmakban van erő, dinamika. A sötétség sajnos leereszkedett Európa egy részére. Az amerikai elnök pedig egy sor demokráciaellenes lépést tesz, pont úgy, mint más tekintélyelvű vezérek, amikor megpróbálják megfojtani országukban a demokráciát.
Márpedig az USA nélkül sodródik a világ. Akik leszakadnak a társadalmakban, azoknak van némi alapjuk feltételezni, hogy a kozmopolita elit lenézi őket, elmaradott reakciósként, egy letűnt korszak védelmezőiként. A szakértő a világot fenyegető nagy veszélyekről szólva azt emeli ki, hogy Kína új totalitárius államot épít ki, amely orwelli módon megfigyeli az embereket és jobban elnyomja a szabadságot, mint bárki más Mao óta. Ezért úgy gondolja, helyes, hogy Trump fellép a kínai technológiai lopás és az ellen, hogy Peking demokrácia-ellenes befolyást gyakoroljon az Egyesült Államokban.
The Wall Street Journal A kérdés egyik szakértője azt jósolja, hogy Európában még jó ideig maradnak a populisták, mert ők foglalkoznak azoknak a gondjaival, akik úgy érzik, hogy elhanyagolja, illetve megveti őket a liberális elit. Matthew Goldwin, a kenti Egyetem politológia-professzora úgy véli, hogy Salvini, Le Pen, Farage méltán lehet magabiztos, mert a nemzeti populisták bizonyultak a legsikeresebbnek az európai választásokon. Megszilárdították befolyásukat és most romboló erők. Azonos a megközelítésük és a programjuk: országuk etnikai-kulturális többségét képviselik. Érveik visszhangra találnak. Csak éppen sokan félreértik a populista lázadás gyökereit, mert ezeket a pártokat általában úgy festik le, mint a fundamentalisták menedékét. Holott a mozgalom csak most indul és olyasmivel foglalkozik, ami fontos az embereknek: nemzeti identitás, biztonság, a közösséghez tartozás. A gazdasági egyenlőtlenségek számítanak, de nem ők adják a fő hajtóerőt. És a nemzeti populizmus nem is tekinthető a 11 évvel ezelőtti pénzügyi válság folyományának. Valójában 4 tényező számít:
1. a politikai intézmények által keltett bizalmatlanság, mármint hogy ezek nem képviselik a kevésbé képzett embereket és a munkásosztályt;
2. a félelem, hogy odalesz a nemzeti identitás, kultúra és életmód. Ez magyarázza, hogy immár három évtizede szinte minden lényeges tanulmány a bevándorlást hozza ki a legfőbb gondként;
3. a viszonylagos elszegényedés – sokan úgy érzik, hogy háttérbe szorulnak, mert a liberális politikusok, a sajtó és a hírességek inkább a migránsokkal, kisebbségekkel és más jövevényekkel törődnek;
4. a Nyugat nagy részében vége a nagy pártok iránt tanúsított törzsi hűségnek. Nem valószínű, hogy a demagógok képesek lesznek a teljes hatalomátvételre, de állandó és az eddiginél rombolóbb tényezőként kell velük számolni.
Európa öregszik, Észak-Afrika instabil, folytatódik a nagyarányú migráció és nem várható az iszlám terror visszaesése sem. Azonkívül jöhet még új pénzügyi válság. A bejáratott pártok a jelek szerint nem tudják, mi tévők legyenek ezekkel a kérdésekkel. A liberálisok és a zöldek alternatívát kínálnak, de elhúzódó háborúra kell felkészülni a populistákkal, és e harcban nem jók a régi pártok esélyei. Európában nem az látszik ezek után, hogy erős, stabil és ideológiailag egynemű kormányok alakulnak ki. A politika még inkább széttöredezik, és érthető, ha a befektetők nem túl derűlátóak az euró-övezet kapcsán. De a figyelem jövőre a megosztott öreg földrészről a megosztott Amerikára terelődik át.
Der Spiegel Elvileg a jövő heti uniós csúcson kellene meghatározni, hogy ki legyen a Bizottság következő elnöke, ám a német kormány még mindig arról vitatkozik, hogy ki lenne a legjobb jelölt. Merkel nyilvánosan mindig is támogatta ugyan Webert, ám de a koalíciós partner SPD egyelőre nem hajlandó beállni a bajor politikus mögé. Scholz alkancellár ezt úgy fogalmazta meg: nekik az a fontos, hogy az illető szociáldemokrata legyen és csupán másodlagos, hogy történetesen német-e. Ha nem sikerül egyezségre jutni, Németországnak tartózkodnia kell a szavazásnál. De nem valószínű, hogy csütörtökön lesz voksolás, mert a Néppárt Weber mellett van ugyan, ám Macron, valamint a belga, holland, spanyol és portugál miniszterelnök hallani sem akar róla. A nagy rivális a holland Timmermans.
Bloomberg Miután börtönbe zárták az erős ember Dragneát, Románia a jelek szerint javítja kapcsolatait az EU-val, pedig már úgy látszott, hogy az ország követi a magyar, illetve a lengyel példát és úgy iratozik be a brüsszeli nyilvántartásba, mint amelyik szintén visszacsúszik a demokrácia útján. Ám miután rács mögé dugták a szociáldemokraták vezérét, a kormányfő úgy gondolja, itt az enyhülés ideje. Dancila szerint semmi ok a politikai szankciókra az EU részéről, el lehet felejteni a 7-es paragrafust, mivel konstruktív párbeszéd zajlik az unióval. Kelet-Európa – élén az illiberális Orbán Viktorral – érzékeny pont a Bizottság számára, amely bírálja a volt szocialista államokat az igazságszolgáltatás, illetve a sajtó és a civil társadalom visszaszorításáért.
Romániában a fő gond a korrupció, és a hatalom igyekezett enyhíteni a rajtakapott politikusok helyzetén, ám a miniszterelnök most azt közölte, hogy immár nem akarják átalakítani a bírósági rendszert. A pártelitnek jó oka van, hogy felsorakozzék mögötte, mert az EU megtorló lépéseket helyezett kilátásba, nem beszélve a brüsszeli anyagi támogatások csökkentésének lehetőségéről. Mégsem lesz könnyű túljutni a mostani helyzeten, mert sok illetékes ellen folyik eljárás, per – vesztegetés vádjával. Azonkívül túl nagy a költségvetés hiánya és a befektetők megnyugtatására a hatalomnak le kellene tennie a tervezett egyszeri adókról. A jövő héten bizalmatlansági szavazás lesz a bukaresti parlamentben.
Die Welt A konzervatív német lap úgy mutatja be az új szlovák államfőt, mint akinek révén a Visegrádi Csoport az európai összefogás hívével gyarapodik, ezért azt ajánlja, hogy Németország mindenképpen pártolja Čaputovát. Hozzáteszi, hogy liberális kisugárzása hathat az egész térségre. Megválasztásával a szlovákok újfent azt akarták bizonyítani, hogy a Nyugathoz tartoznak. Célja az, hogy tisztességes politikai vezetés mellett működőképes legyen az állam.
Szlovákiában és Csehországban is EU-barát, liberális pártok nyerték az EP-választást, míg Magyarországon és Romániában a populisták kerekedtek felül. A nemzetközi sajtó úgy tekint Čaputovára, mint aki merészen és meggyőző érvekkel képes küzdeni a populista hangulatkeltés ellen. Fontos partner lehet továbbá Berlin számára olyan ügyekben, mint a jogállam, a szólás- és sajtószabadság veszélyeztetésének a megállítása. Az egyenlő partnerek párbeszéde szükséges ahhoz, hogy Közép-Európa megőrizze szabad, uniópárti kötődését. Legfőbb ideje elkezdeni ezt a dialógust.
Le Monde Erősen csökken Kelet-Európa lakossága, részben a nagyarányú kivándorlás, részben a születések alacsony száma miatt. A 11 ország népességszáma 30 év alatt 8 millióval, azaz 7%-kal lett kisebb. A jelenség különösen súlyosan érintette Bulgáriát, valamint Lettországot és Litvániát: a három állam lakosainak ötödét (!) veszítette el. Utánuk Észtország és Románia következik, mínusz 16%-kal. A határok felnyitása után a kisebbségek sok képviselője kulturális okokból távozott. Az erdélyi magyarok közül sokan az anyaországban telepedtek le. A döntő tényezőnek azonban a gazdasági helyzet romlása bizonyult. Az uniós csatlakozás után hozzávetőleg ötmillióan vándoroltak a térségből Nyugatra, így ott a keletiek száma 8,2 millióra nőtt. Közülük kétmillió időközben hazatért; főleg a fiatalok mentek el a jobb élet reményében.
A kemény viszonyok tükröződnek abban is, hogy kevés gyerek születik. Mindkét kérdés politikailag igen kényes az adott kormányok számára és közülük azonban csak egy egy-kettő dolgozott ki átfogó programot a jelenség ellensúlyozására.
A nemzetközi sajtószemle elsőként itt jelent meg.