A tizenévesek kétötödétől kértek már erotikus fotót csetelés közben

Fontosabb nekik a cset és a közösségi média, mint a rádióhallgatás vagy az olvasás, napi 3 óránál többet lógnak a neten, és az Instagram a kedvenc netes felületük – derül a „Magyar tinik a neten” című felmérésből. A Be Social közösségimédia-ügynökség a „nagy Facebook-körkép” után arra volt kíváncsi, mennyiben mások a tizenévesek online szokásai, ezért 9000-nél több, 18 évesnél fiatalabb lányt és fiút kérdezett meg online.

A tizenévesek több mint háromnegyede, 78%-a napi 3 óránál többet internetezik – a megkérdezettek kétötöde négy óránál is többet tölt a világhálón. Bár a mai fiatalok életében már központi szerepet játszik a nethasználat, a digitális kommunikáció, egyelőre még tartják magukat a hagyományos szabadidős programok is az online tevékenységek mellett.

A felmérésben az volt a tizenévesek egyik feladata, hogy jelöljék meg, melyek azok az elfoglaltságok, amelyekre akár több mint 2 órát is fordítanak naponta, és mi az, amire szinte semennyi időt sem szánnak.  A rangsort a személyes találkozás a barátokkal vezeti (78%), ha arról van szó, mire fordítanak sok időt, ám nyomban második a közösségi média (55%). A családi programok (47%) és a csetcsatornák (47%) pedig holtversenyben állnak a harmadik helyre.

És mi az, ami nem igazán részei egy átlagos tizenéves hétköznapjainak: a rádióhallgatás (65%) áll az élen, a könyvolvasás (38%) követi, nem sokkal lemaradva tőle a tévénézés (37%) jön a sorban.

A megkérdezettek leggyakrabban okostelefonon neteznek, asztali számítógépet csak 6%-uk, okosórát csak 3%-uk használ.  Az e-mailezés már nem a mai fiatalok műfajának számít: egyharmaduk nem igazán használ elektronikus levelet, 50%-uk ritkán, és csak hivatalos ügyekben. A kommunikáció ma már főleg a közösségi médiában, a csetcsatornákon zajlik közöttük.

Az utóbbi években a hírfogyasztási szokások is átalakultak, ez hat a most felnövő generációra is – a felmérés válaszadóinak csupán harmada mondta, hogy szívesen olvas híreket, 40%-ukat már inkább csak a szórakoztató jellegű, sztárokkal kapcsolatos hírek érdeklik.

A megkérdezettek 71%-ának van olyan barátja, ismerőse, akivel szinte csak virtuálisan tart kapcsolatot; közülük minden másodiknak több ilyen barátja is van. Ily módon az sem lehet meglepő, hogy a fiatalok nagy része (90%-a!) kapott már üzeneteket ismeretlenektől, 43%-ukkal ráadásul ez gyakran előfordul.

A Facebook jövőjével kapcsolatban gyakran felvetődik, hogy a fiatalok elhagyják a közösségi médiát, mert nem akarnak jelen lenni ott, ahol a szüleik is. A felmérés válaszaiból az derül ki, hogy a magyar tinik (ma még) nem menekülnek a szüleik elől: 83%-uk azt válaszolta, hogy neki a szülei is ott vannak ismerősei között a Facebookon. A Facebooknak sokkal inkább amiatt kell aggódnia, hogy más platformok népszerűbbek nála a fiatalok körében. A válaszoló tizenévesek az Instagramot tették első helyre, mint leggyakrabban használt közösségi médiafelületet, második helyen a Messenger, a harmadikon a YouTube szerepel. A Facebook csak az ötödik a sorban, a Snapchat megelőzi. A TikTok és a Pinterest zárja a listát.

Ha van még terület, amihez a mai tizenévesek kapcsolódása egész más, mint a náluk idősebbeké, az a véleményvezérek világa. A megkérdezettek 61%-a több mint 10 „megmondót” követ az Instagramon – 28%-uk 30-nál is többet. Ezeket a hálólovagokat leginkább azért kezdik el követni, mert tetszenek a képeik (78%), mert jó sztorikat osztanak meg (49%) és jó termékeket ajánlanak (24%). S bár tizenévesekről van szó, akik saját keresettel még nem rendelkeznek, az véleményvezérek ajánlásai máris hatalmukba kerítették őket: 40%-ukkal előfordult már, hogy azért választottak egy terméket, mert ajánlották neki. Minden ötödik tinivel többször is megesett már ez. Tinik és a netbiztonság

A tizenévesek megosztottak az adatvédelem és netbiztonság kérdésében: egy részük láthatóan tudatos és igyekszik megtenni az óvintézkedéseket, más részük viszont meglehetősen lazán kezeli a biztonságot: nyilvánosak a profiljaik; előfordult már velük, hogy nem valós adatot adtak meg magukról; ugyanakkor egy évben egyszer-kétszer lecserélik a jelszavukat; és beállították a kétlépcsős azonosítást.

Azt, hogy a mai tizenéveseknek nagyon is körültekintőnek kell lenniük, ha netes biztonságról van szó, bizonyítja: a megkérdezettek 44%-a mondta azt, hogy volt már olyan érzése a közösségi médiában, hogy zaklatják. Ráadásul minden 10. válaszolóval ez többször is előfordult.

Kértek-e már tőled erotikus fotót chatbeszélgetésben? – így szólt a névtelen felmérés egyik kérdése, amire a tinik 39%-a felelt igennel – ez az arány a 14 év alattiaknál is 33%-os. A megkérdezettek 7%-a teljesítette is a kérést. A fiúk tűnnek aktívabbnak: közülük minden 10., a lányok esetében minden 20. küldött kérésre magáról erotikus képet. Az összes megkérdezett 30%-a válaszolt úgy, hogy tőle még nem kértek ugyan ilyet, de hallott már hasonló esetről másoktól.

A tolakodó netes reklámokkal egyelőre nehezen békélnek meg a tinédzserek, 57%-uk véli úgy, hogy elég idegesítőek, ha lehet, olyan megoldást választanak, hogy ne találkozzanak reklámokkal; 27%-uk már megszokta, de próbál nem tudomást venni a hirdetésekről. Minden hatodik számolt be arról, hogy már kattintott is egy-egy hirdetésre.

A felmérés tavaly decemberben készült, több mint 9000 személy online megkérdezésével.