Tisztességes ember éjszaka alszik, és nem köszönget. Én nem vagyok tisztességes, manapság gazemberség a régi kommunisták emlékét megidézni, manapság csak a mai kommunisták a rendes emberek, csak Kínával lehet arcvesztés nélkül üzletelni, barátkozni, ezért suttyomban, álmomból felriadva köszönök el Berecz Jánostól, mások meg ne tudják… (A Magyar Távirati Iroda felvételén: Willy Brandt Budapesten 1978-ban Berecz János társaságában.)

Berecz meg a köszönés régóta kerüli egymást, tévé- és rádióstúdiók, éttermek, színházak a megmondhatói, miként kerülték, fordították el a fejüket egykori munkatársai, ha találkoztak az MSZMP volt titkárával, a központi bizottság tagjával, a Kádár-rendszer meghatározó ideológusával, a szocializmus Rogán Tónijával, hogy a fiatalok is tudják, ki volt Berecz János.

Küllemben nyakkendős parasztgyerek, egy kicsit a későbbi Fidesz előhírnöke, mondhatom, nem volt sértődős. Hogy a Biblián nevelkedők is értsék a történetét, ha Kádár János a Jézus, akkor Berecz lett volna a hűséges, a mesterét soha meg nem tagadó tanítvány, olyan, mint Hofi Géza vagy Moldova György, nem hosszú a felsorolás, könnyű a neveket megjegyezni. Kádár mindig azt mondta 1956-ról, hogy ellenforradalom, és amikor az új rend népfelkelést, dicsőséges októberi napokat emlegetett, Berecz akkor sem fordította ki a köpönyegét . Berecz, a megboldogult Népszabadság főszerkesztőjeként „jegelte” a Szovjetunióban lelőtt dél-koreai utasszállító repülőgép történetét, mert az ő idejében nem lehetett rosszat mondani a Szovjetunióról, ma bezzeg…

Berecznek Kuba, a latinos zene, és a csinos nők tetszettek, első felesége halála után ráhajtott a kor szexszimbólumára, a félmeztelenül filmezett, Sáfár Anikóra. Mi lenne, ha elvenném, kérdezte a főnökét, mire az erkölcsökre mindig kényes Kádár csak morgott: maga fog vele élni. És valóban éltek, több mint 30 éven át boldogságban. Egy nyilvános szórakozóhelyen egyszer beszóltak Anikónak, János pedig, ahogy egy ibrányi parasztlegényhez illik, bunyóra hívta a kötözködőt. Nem a kocsma, hanem az étterem előtt leállította a testi épségére vigyázó kormányőröket, és utcai harcosként verekedett. Sokat kapott, a szemalja felduzzadt, a szája felrepedt, így ment másnap dolgozni. Az esetről értesülő Kádár hívatta, egy ideig nézegette beosztottját, aztán megkérdezte: és a másik, hogy néz ki?

Most, hogy Berecz meghalt, a történészek dolga lesz emlékeztetni arra, hogy a nagy változás nem Gorbacsov feltűnésével, Horn Gyula határkerítés-nyitásával kezdődött, és a magyar politika már a covid előtt is portyázott, fürkészett. A szovjet elvtársak neheztelése sőt, tiltakozása ellenére, a kommunista Kádár János barátkozott a nyugat-európai szociáldemokratákkal, munkásvezérekkel. A személyes találkozókat Berecz János készítette elő, olykor regényes körülmények között. Kreisky osztrák kancellár megbízottjával rendszeresen egy pesti cukrászdában egyeztetett, Svédországban Olof Palme miniszterelnöknek a Volvo-gyári látogatásán adta át főnöke üzenetét, és ahogyan Kádár, ő is elvtársnak szólította a Német Szövetségi Köztársaság kancellárját Willy Brandtot.

De ezekről a kalandokról kevesen tudtak, a nemzetközi enyhülés és a magyar rendszerváltás kommunikációjából kimaradt Berecz János neve, az előbbit támogatta, az utóbbi ellen kézzel, lábbal tiltakozott, a visszaemlékezések folyton a hibáit emlegették, az érdemek a süllyesztőbe kerültek.

Igazából már csak szülőhelyén, Ibrányban maradt fontos, rendes ember, a tervek szerint ott kísérik végső útjára, a gyászolók ott köszönnek el tőle, és biztos, hogy nem fordítják el a fejüket.