Forrás: (szabadeuropa.hu) „Ez a rendszer egypatrónusos – ha levágod a fejét, összeomlik” – mondja Deme Zoltán közbeszerzési szakértő, aki úgy véli, ha Orbán Viktor bukik, az dominóhatást indíthat el, és sokaknak megeredhet a nyelve. „Akkor lesz valódi elszámoltatás, ha egyre többen tanúskodnak” – teszi hozzá a volt jegybanki alkalmazott, aki belülről látta, hogyan foglalta el Matolcsy György a Magyar Nemzeti Bankot.

A Szabad Európa összefoglalója szerint a beszélgetésben szó volt arról, hogy az MNB megszállása történt 2013-ban, amikor Matolcsy György átvette a Magyar Nemzeti Bank irányítását. „Lecsatlakoztatták a rendszereket, mindenkitől elvették a jogosultságokat, és egyesével kellett sorban állni engedélyért” – mondja. A teljes átszervezés célja az volt, hogy a jegybank újjáépüljön, de már a politikai vezetés szempontjai szerint. „Elbocsátottak embereket, sokan pedig maguktól mentek el, mert nem akartak ilyen közegben dolgozni.”

Az alapítványi konstrukciók révén a közpénz „elvesztette közpénz jellegét”, és ingatlanokba, műkincsekbe, cégekbe „zárták”. Túlárazásokon keresztül válhatott magánvagyonná az alapítványokba kiszervezett vagyon. „Háromért vette, harmincért adta el az alapítványnak” – ez volt a vagyonkiáramlás technikája.

A rendszer informális, személyre szabott jogalkotás jellemzi – ezért csak politikai fordulattal lehet elszámoltatni. Deme szerint Magyar Péter támogatása csak akkor képzelhető el, ha világos garanciákat ad. „Mi vagyunk a megrendelők, ő meg a vállalkozó. Előbb mondja meg, milyen házat épít.”

Ha Magyar Péter kormányra kerülne, az első napok egyik legfontosabb döntésének az arányos választási rendszer elfogadásának kellene lennie. Ez ugyanis biztosítaná, hogy a jövőben ne jöhessen létre újra olyan túlhatalom, mint amit a Fidesz kiépített. „Aki egyszer kétharmadot szerez, az az első napon hozza meg a döntő közjogi változtatásokat – nincs második esély”.

https://www.szabadeuropa.hu/a/volt-mnb-s-akkor-lesz-valodi-elszamoltatas-ha-egyre-tobbenvallanak/33481725.html?utm_source=H%C3%A1rom+perc&utm_campaign=35acb92a19-RSS_EMAIL_CAMPAIGN&utm_medium=email&utm_term=0_74b0fed4b6-425702ea45-32048050