(Parászka Boróka írása) Azzal a háborús uszítással, amit „békemenet” fedőnéven művel a magyar kormány, nem lehet vitatkozni, mert irracionalitásra nem adható racionális válasz.
Nem érvelünk az ellen, hogy lapos a Föld, hogy a Nap kering a Föld körül, így aztán az egész békepárti/háborúpárti hőzöngést is csak annak lehet tekinteni, ami. Irracionális, hamis megtévesztésnek. Aljas indokból, előre megfontolt szándékkal, hatalom- és nyereségvágyból elkövetett társadalmi feszültségkeltésnek és megosztásnak.
Így bömbölte harminc éve a rádió Ruandában, hogy a tuszik csótányok, ahogy most embercsoportokat „háborúpártinak” bélyegez meg ez a rendszer, és tudjuk mi lett a vége. Mindenki tudja azt is, hogy a hasonló, nagy nyilvánosság előtt elkövetett gyűlöletkeltésnek itt is meg lesz a szomorú, tragikus vége.
Nem is a vita kedvéért írom, amit írok, hanem a tények rögzítéséért:
Az a miniszterelnök szónokolt a háború borzalmairól, akinek legfontosabb szövetségesei háborús bűnökért körözés alatt állnak vagy állhatnak. Vlagyimir Putyin ellen már kiadta a Nemzetközi Bíróság a körözést, Benjamin Netanjahu ellen most kérte a főügyész.
Az a miniszterelnök szónokolt a háború borzalmairól, aki az Oroszország által Ukrajna ellen indított háború kitörése előtt utolsók között folytatott baráti megbeszélést a háborús agresszor Putyinnal.
Az a miniszterelnök szónokolt a háború borzalmairól, és arról, hogy hogy hányféleképpen eshetnek a háború áldozataivá emberek, aki a Szíriából, Irakból, Törökországból menekülő háborús áldozatok, vegyi támadások, csoportos nemi erőszak áldozatai, politikai üldözöttek előtt nemcsak lezárta a határt, de megtagadta az alapvető humanitárius segítségnyújtást.
Aleppo, Mardin, Kobani – tömegsírok, heteken-hónapokon át temetetlenül heverő hullák hegyei. Onnan menekültek Magyarországra a háború megcsonkolt, megnyomorított áldozatai. És az ember, aki ma a békéről szónokolt szögesdrótot húzatott az útjukba, kiéheztette, kizsigerelte, embercsempészek karmába kergette őket, óriásplakátokon uszította ellenük országa békés, szerencsés körülmények között élő állampolgárait.
Nyoma sem volt semmiféle kíméletnek, békevágynak, a háborús áldozatok iránti irgalomnak benne hosszú éveken át. Most sincs, szemernyi sem.
És nem volt nyoma a háború áldozatai iránti szolidaritásnak, a békevágynak akkor sem, amikor Orbán Viktor Magyarországa megtagadta az örmény népirtás elismerését.
És nem volt nyoma a békevágynak, a háború áldozataival való együttérzésnek akkor sem amikor Magyarország nem fogadta el a srebrenicai népirtás emléknapjáról szóló határozatot.
Nem, Magyarország nem a béke pártján áll. Orbán Viktor országa következetesen a háború, a népirtás pártján állt sajnos az elmúlt években, a népirtók pártján, a humanitárius segítségnyújtást elmulasztók és azt megtagadók pártján.
Ezért gyalázatos, amikor a jelenlegi magyar miniszterelnök a szájára veszi a „béke” szót, amikor az emberek legbelsőbb, legrémesebb félelmeit hívja elő. Mert ha valaki tudja, mit jelent kiszolgálni a háborúkat, sáfárkodni a háborúk tapasztalatával és emlékével, hát akkor ő az.
Ebből a háborús nyerészkedésből lapátolta össze azt a politikai bűnöktől bűzlő trágyadombot, amin most a hatalmát gyakorolja.