(Írta: Laczkó Ilona Adél/https://olvassbele.com) Aki Budapesten jár, vagy csak átutazik a városon, egész biztosan valahol áthalad a Nagykörúton, vagy legalábbis érinti. Ez a főváros verőere: nyüzsgő és eleven bulvár. Ott mindig történik valami. Sokan és sokszor sétáltunk a Nagykörúton (még ha ma ritkábban is), benéztünk egy-egy belső udvar üzletébe, kávéztunk egy presszó teraszán, siettünk színházi előadásra – de gondolunk-e arra, hogy milyen emlékek, történetek, sorsok őrzői a Körút épületei? Aligha. (A nyitó képen a mai Blaha Lujza tér egykoron, amikor még ott állt a Nemzeti Színház.)

Itt-ott emléktábla hívja fel ugyan a figyelmünket egykori híres lakójára, másutt kint maradt cégtábla árulkodik egy elfeledett régi üzletről. De nem tudjuk például, melyik ház épült meg elsőként, kik éltek a gangra nyíló lakásokban, kik a bér- (és egyéb) palotákban, milyen tragédiák vagy éppen komédiák zajlottak a falak között. N. Kósa Judit könyve, a Nagykörút végigkalauzolja az olvasót a négy és fél kilométer hosszú útszakaszon; sok-sok érdekességgel, korabeli fotókkal, történetekkel (olykor pletykákkal) fűszerezi a körút-mesét. Ezért is hiánypótló mű.

Jobban aligha lehetne jellemezni a vérbeli pesti lokálpatriótát, mint N. Kósa Juditnak – az írásom címében idézett – megállapításával. Csakhogy ő nemcsak itt él, hanem ismeri és kutatja – mert ez a szívügye – Pest történetét. Szándékosan nem történelmét írtam, habár NKJ történészből lett újságíró. Számára a város történelme a háttérben (is) zajló eseményekből, a hétköznapi emberek életének apró mozaikjaiból épül fel. Közérthetően, hitelesen és olykor kíméletlenül mellbevágóan.

A szerzőt Pesthez kötötték az iskolái, egy rövid időszakot kivéve mindig valahol a Nagykörút közelében lakott. Ha főzés közben tudni akarja, mennyi az idő, a konyha ablakán kinézve látja, mit mutat a terézvárosi templom toronyórája. Lelőhely című, a Népszabadságban, majd a Népszavában közölt (2004-ben és 2016-ban könyv formájában is megjelent) cikksorozata a főváros történelmének egy-egy alig ismert részletét tárja fel. Virágvölgyi Istvánnal együtt pedig izgalmas és tanulságos összeállítást hoztak létre a Fortepan gyűjtemény nagykörúti fényképeiből.

Az teljesen természetes, hogy egy ilyen hatalmas elképzelés sok év alatt valósul meg, de „A legmeglepőbb az volt, hogy mint mindenki, én is úgy képzeltem a Körút építését, hogy megrajzolták a tervet, bontottak-homokoztak [eltávolították a régi Duna-meder homokját], aztán elkezdtek épülni a házak – válaszolta kérdésemre N. Kósa Judit. – Ehhez képest elképesztő látvány lehetett, hogy a kezdés után tíz-tizenöt éven át helyenként volt körút, helyenként meg egyáltalán nem – ehelyett földszintes majorsági épületek meg girbegurba kerítések álltak az útvonalon, rendszerint keresztbe. A miért benne van a könyvben, de annak idején egészen elképedtem, amikor erre rájöttem.”

A grandiózus terv megvalósítása − amit legalább annyian támadtak, mint amennyien támogattak − meglehetősen nehezen indult és mérhetetlenül sok akadályba ütközött. A mai Nyugati pályaudvar helyén valamikor volt – a mai üvegpalotáig belógó – indóház előtt terpeszkedett a vasúttársaság kétemeletes épülete, és gyakorlatilag lehetetlenné tette tágasabb tér kialakítását, pedig a hozzá tartozó kis parkban még nyilvános illemhely is állt. Számos példát olvashatunk a későbbi évtizedekben tapasztalt tiltakozásokról. A Nyugati pályaudvar nagy rekonstrukciójának idején (1984, erre magam is emlékszem) négyszögletes órát tettek ideiglenesen a kerek óranyílásba – ez is óriási népharagot keltett…

A fejlődés, a változás elképesztően gyors ütemét nagyon jól érzékelteti az, hogy a (kimondhatatlan) Nyolcszög tér helyett Oktogon (emlékeimben Novhét) területére az 1880-as évek közepén még itatóvályúk elhelyezését kérvényezték a lovak számára, de 1895 őszén – a városi legenda szerint – Hatschek Béla műszerész már automobillal parkolt a Nicoletti kávéház elé, amely mellett a millennium évében pedig már elkészült a földalatti vasút lejárata is.

Egy szimpla gyógyfürdő is számos gond forrása lehet. Egyrészt, ha megkérdőjelezik vizének gyógyító erejét. Másrészt, ha a háború után helyreállítás helyett bontási törmelékkel töltik fel. Mert ugyebár a nagy vízhozamú kút továbbra is dolgozik, és képes alaposan eláztatni a környező házak alapjait. A fürdő (Erzsébet körút 51-53.) a rá épült szálloda (a korábbi Royal) tulajdonában volt, ami azonban nem tartotta megtérülőnek az újbóli üzembe helyezést. Erre csak a kétezres évek elején, a tulajdonosváltás után került sor.

Újságot olvasók a Nagykörúton.

Kevéssé közismert, hogy az agg Jókai Mór, bő ötven évvel fiatalabb hitvesével, annak négy testvérével és az anyjukkal együtt egy fél emeletet elfoglaló bérlakásban lakott (Erzsébet körút 44-46.). A házasságkötés körüli nagy botrány ellenére (vagy éppen emiatt) az ifjú Nagy Bella kibérelte a szomszéd lakás három szobáját, egybenyittatta, berendeztette (nyilván az író költségén), így Jókai nyugodtan alkothatott élete még hátralévő részében a tizenkét méter hosszú dolgozószobában.

Rengeteg mindent gyűjtött össze N. Kósa Judit, az építkezésektől a háborúk, forradalmak okozta (több rendbeli) pusztuláson és újrakezdéseken át a körút elkocsmásodásáig, azaz napjainkig. Könnyed, humoros, néhol igencsak ironikus stílusban mesél, szinte ott sétálunk vele a körúton. (Ami egyébként nem lehetetlen, hisz’ számos alkalommal vezetett már itt városnéző sétákat.)

A sorok közül pedig érezhetően süt a vágy, hogy milyen jó lenne, ha a Nagykörút újra régi fényében tündökölhetne. Természetesen nem visszafordítani kellene az idő kerekét, hiszen a megvalósult kényelemről senki sem mondana le. Csupán az életünk tempóját kellene lelassítani, elsétálni a harmadik sarkon lévő nagy boltig, nem pedig autóba ülni azért a néhány száz méteres útért. Mert a ma elviselhetetlen zaj, a szennyezett levegő egyáltalán nem kedvez az ötletnek, hogy kiüljünk a teraszokra némi normális hangú beszélgetésre. Aki járt az utóbbi években szilveszterkor a Blahán, tudja, milyen nagyszerű dolog szabadon sétálni az autók nélküli Nagykörúton.

Álmodozom én is: visszavarázsolnám, mondjuk, csak a hétvégekre, a valódi bulvárt, a közösségteremtő, családias, békebeli hangulatot, a színházi előadás vagy a hangverseny előtti kényelmes sétákat – és kizárva a gépkocsiforgalmat. Csak villamosok suhannának föld felett és a föld alatt, legalább a Blaha és az Oktogon, még inkább a Blaha és a Margitsziget között. Miért ne? És akkor nyugodt tempóban végigjárhatnánk a valóságban is azokat a különleges helyeket, amelyekre a könyv nyitja rá a szemünket.

Az igényes kivitelű, szép kiadvány a Nagykörút megszületésének 150. évfordulójára készült, és méltán lett az Ismeretterjesztő kategória győztese a Szép Magyar Könyv 2022 versenyen. A verseny díjainak átadására a 94. Ünnepi Könyvhét megnyitóján, 2023. június 8-án (csütörtökön) 16 órakor kerül sor. N. Kósa Judit június 9-én (pénteken) 14 órától dedikálja (nem csak) a Nagykörút című könyvét a Vörösmarty téren, a Városháza Kiadó (44.) pavilonjában. – N. Kósa Judit: Nagykörút; Városháza Kiadó, Budapest, 2022. ISBN 978 963 966 9727