(Szalay Dániel/media1.hu) Az idén az Elektronikus Információszolgáltatás Nemzeti Program költségvetése már nem szavatolja Magyarország legnagyobb és folyamatosan bővülő digitálisperiodika-adatbázisának a finanszírozását. Emiatt márciustól sok kutató legfeljebb csak egyéni előfizetéssel érheti el a digitális közkincset, benne a felbecsülhetetlen értékű információk tízmillióival. (A nyitó képen: az Arcanum fölkutatta az eredeti Magyar Hírlapot…)
A Media1 egyik olvasója (aki mostanáig használója volt az Arcanumnak) hívta fel elkeseredettségében a figyelmünket arra, hogy az Elektronikus Információszolgáltatás Nemzeti Program honlapján megjelent egy pár soros információ, amiből kiderül, hogy az EISZ (Elektronikus Információszolgáltatás) tagintézményei márciustól nem kapnak hozzáférést Magyarország legnagyobb és folyamatosan bővülő digitális periodika-adatbázisához, az Arcanum Digitális Tudománytárhoz.
Az Elektronikus Információszolgáltatás Nemzeti Program (EISZ) a hazai felsőoktatás, közgyűjteményi szféra és a nonprofit kutatásban részt vevők számára nyújt hozzáférést elektronikus tudományos tartalmakhoz nemzeti licenc vásárlásával. Az EISZ tagintézményeként különböző államigazgatási szervek, például az Országos Bírói Hivatal, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala és az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet is Arcanum-hozzáféréssel rendelkezett mostanáig, de legalább ilyen fontos, hogy EISZ-tagintézmények közé tartozik több levéltár, felsőoktatási intézmény, múzeum, könyvtár, egészségügyi intézmény, valamint jó néhány határon túli szervezet is. (A tagintézmények listája ITT.)
Újságírók körében is népszerű a szolgáltatás, amit sokan könyvtárakban használtak eddig megjelent cikkek gyors felkutatásához.
Az EISZ honlapján közzétettek alapján az ADT 2016–19 között az Elektronikus Információs Szolgáltatás (EISZ) Programtanács döntése alapján még 100 százalék központi támogatást kapott, így az EISZ tagintézményei további költségek nélkül vehették igénybe a szolgáltatást. Az EISZ 2020-i költségvetésében azonban már nem áll rendelkezésre forrás, amivel finanszírozhatnák az előfizetéseket.
Az Arcanum Adatbázis Kft. emiatt 2020. március 1-jéig biztosítja ugyan az intézmények számára az ADT elérését, de azt követően az intézmények csak egyéni előfizetéssel érhetik el az adatbázist a használóik számára.
(Az írás itt folytatódik, tessék kattintani.)