A Pannonia Entertainment bemutatta A művészetek templomai sorozatának legújabb filmjét;, a művészekkel és művészetekkel foglalkozó ragyogó sorozat most látott alkotása több szempontból is egészen egyedülálló mű. A legtöbb ismeretterjesztő film általában csak néhány percig tartó nagyfilmes megoldásokat alkalmaz, ezúttal egy csaknem teljes mozifilmet láthatunk, amit csupán rövid pillanatokra szakít meg egy-egy szakértő közbeszólása, vagy a helyszínek mai állapotának bemutatása, miközben a színészi játék, a jelmezek és díszletek is méltók egy történelmi nagyjátékfilm színvonalához.

Számunkra az igazi érdekesség azonban nem az e műfajra kevéssé jellemző megvalósítás, hanem az az általunk legföljebb vázlatosan ismert kor és annak főszereplői. Mindről mi, magyarok alig-alig tudunk valamit. Tegyük a kezünket a szívünkre: melyikünk tudna akár csak néhány összefüggő mondatot mondani a Naszrid-dinasztia évtizedeiről és az európai kultúrára kifejtett hatásáról, avagy bármit is Ibn al-Hatibról vagy Umm al-Hasanról? Márpedig az a kor és emberei az általuk létrehozott, ma is megcsodálható granadai alkotásaiknál sokkalta nagyobb hatású szellemi örökséget is hagytak az utókorra.

A 14. század közepén az egyre inkább kiszoruló mórok a tarifai csata (1340) után már csak a Granada körüli térség urai voltak, és esélyük sem volt többé arra, hogy visszanyerjék az Ibériai-félsziget feletti ellenőrzést. Fiatal uralkodójuk, I. Juszuf szultán úgy érezte, hogy nincs értelme már az állandó harcokra elfecsérelni kicsiny állama pénzét, erejét és fiatal férfiait. Talán azzal is tisztában volt, hogy az iszlám napjai meg vannak számlálva Európában, mindenesetre óriási pálfordulással minden energiát abba fektetett, hogy a világ legcsodásabb épületegyüttesében állítson örök emléket népe tehetségének és kultúrájának.

E gigászi terv megvalósításában a szultán és leszármazottai fő szövetségese a tudós Ibn al-Hatib volt, aki az orvostudománytól a csillagászaton és a matematikán át a mechanikáig majdhogynem minden akkori tudományban rendkívül képzett volt, legfőképpen pedig költőként ért el gigantikus magasságokba. Nagyon keveset aludt (ezért hívták kétéletűnek), így roppant termékeny alkotó volt, csak tudományos műveinek száma minegy hetven kötetre rúg. Legjellemzőbb alkotása az a fantasztikus óramű, aminek a „szíve” egy 12 óra alatt leégő gyertya volt, a ami óránként egy-egy kis figurát jelentetett meg, kinek a kezében a költő versikéi voltak, amit virrasztáskor felolvastak az ünnepségen jelenlévőknek.

Ibn al-Hatib költőisége azonban Granadában mindenütt fellelhető, mivel a figurális ábrázolást elutasító iszlám geometriai elemeit mindenütt az ő és követője verssorainak kőbe-gipszbe-fába vésett, kalligrafikus motívumai szövik át, egészen valószerűtlen összképet adva az amúgy is meseszerű palotaegyüttesnek.

Az Alhambra (Los constructores de la Alhambra) című film főként e nagyszerű ember hihetetlenül gazdag életét és szomorú halálát mutatja be, és kitér arra a rendkívül fontos közvetítőszerepre is, amit Granada a mezopotámiai, görög, római, indiai, arab és más ókori kultúra eredményeinek megőrzése és latinra fordítása segítségével egész Európa tudományos és művészeti fejlődésében játszott, különös tekintettel a reneszánsz alapjainak megvetése révén.

A szemkápráztatóan szép felvételek és a kizárólag spanyol dokumentumfilmekre jellemző varázslatos narráció mellett érdemes azt is észrevenni ebben az alkotásban, hogy volt egy olyan kor és egy olyan hely, ahol legalább évtizedeken át a lehető legteljesebb egyetértésben tevékenykedtek muszlimok, keresztények és zsidók, miáltal egy olyan földi paradicsomot hoztak létre, ami még ma, csaknem hétszáz évvel később is lenyűgözi a nézőt.

Tizenéves kortól megtekintésre ajánljuk tehát ezt a filmet. Aki már járt Granadában, annak azért, mert így megismerheti az Alhambra létrejöttének izgalmas történetét, aki pedig még nem jutott el a messzi Andalúziába, annak kedvcsinálóul vagy éppen kárpótlásul.

A film előzetese itt tekinthető meg, tessék kattintani!