Nem biztos, hogy díjra váltja valamennyi jelölését a Belfast, de olyan film, amire érdemes rászánni másfél órát. A legújabb filmje rekord számú, hét Oscar-jelölésével Kenneth Branagh 61 évesen talán idén besöpörhet egy aranyszobrot. Ettől már nyolcszor volt karnyújtásnyira az író-rendező-színész, de talán most. Addig is: Belfast című filmje február 24-től nézhető meg a hazai mozik műsorán.
Az annak idején zajos sikerrel indított filmes pálya a Shakespeare-adaptációkkal évek óta lejtmenetbe kapcsolt, amolyan hollywoodi mozikkal, ám most egy merőben másféle, új Branagh lép elő. A Belfast igazi életrajzi film egy kilencéves kisfiú szemével láttatott családi történet a megrázóan véres 1969-i belfasti események háttere előtt. Kár felróni az alkotónak, hogy szentimentális, hogy nem megy bele az észak-ír probléma mélyrétegeibe, hiszen nem ez a cél.
Ellenben, amit felvállal az alkotó, azt professzionálisan hozza. Mer nevettetni, könnyeket csalni a publikum szemébe minezt úgy, hogy mérnöki pontossággal készíti filmjét. Színházi emberként jól megtanulta, hogyan ejtse rabul nézőit és szögezze őket a székekhez.
1969. augusztus 15-én utcai robbantással zökken ki Buddy (a zseniális Jude Hill) világa. Fekete-fehérben peregnek a történések, szólnak az észak-ír énekes, dalszerző, multi-instrumentalista, költő Van Morrison dalai, egy meleg családi közösség, az ismerős utcák, a csupa barátságos, egymást szerető, támogató, olykor ugrató szomszédok mikrokozmosza hullik szét.
A film Buddy családjának gyötrelmes döntését követi. Elmenni vagy maradni? A szeretett város, Belfast élhetetlenné válik. (Sir Kenneth Charles Branagh Emmy- és háromszoros Európai Filmdíjas, ír származású brit színész, filmrendező és forgatókönyvíró Branagh saját családja kilencéves korában költözött Belfastból Readingbe.) Az anya (a dublini születésű Caitríona Balfe ír színművész és modell) küzd a mindennapi élet kihívásaival. Az apa (James Dornan észak-ír színész, modell és zenész) Angliában dolgozik asztalosként, hétvégenként tér vissza, amikor csak tud, és küzd, hogy kifizesse adósságát – de életük egyébként a szeretet és a melegség csodája. Buddynak nemcsak különlegesen elbűvölő szülei és egy idősebb testvére, hanem imádnivaló nagyszülei is ott vannak számára.: papa (Ciarán Hinds ír színész) az agyafúrt segítő és nagyi (Dame Judith Olivia Dench Oscar-, Golden Globe- és BAFTA-díjas angol színésznő), akik tele vannak kedvességgel és poénokkal.
Buddynak persze valójában sokkal nagyobb gondjai is vannak, mint a fegyveres utcai harcok, például az, hogy belezúgott egy lányba az osztályában, és egy kisebb bolti lopás miatt bajba került. A szüleinek sem csupán az elkeseredett utcai viszályok okozzák a legnagyobb fejfájást; ott van még egy nyomasztó hiteltörlesztés, amit ki kell fizetni, és egyre több jel utal arra, hogy a nagyapa tüdeje kezdi felmondani a szolgálatot.
Buddy világát a filmek és a színház is formálják; a színházban megnézi a Karácsonyi ének című előadást, a moziban pedig az Egymillió évvel ezelőtt és a Csodakocsi című filmeket. A tévében a Délidő és az Aki megölte Liberty Valance-t című westernek futnak. Eközben ő a belfasti utcai harcokat epikus összecsapásokként értelmezi.
Patikamérlegen adagolt, briliáns párbeszédek, találó vágások, a kisfiú szemével láttatott képek teszik lenyűgözővé a Belfastot. Ebben a filmben minden mondat, minden kép, minden zene a helyén van. Akinek pedig túl szentimentális, annak, bizony, kérges a szíve, mi több, nem figyel eléggé a míves filmkészítés titokzatos világára, Sir Kenneth Branagh üdítően szép visszatérésére. „A Belfast a legszemélyesebb film, amit valaha is készítettem. Arról a helyről és azokról az emberekről szól, akiket szeretek” – mondta a rendező.
Hálás megközelítés gyerekszemmel láttatni a világot, annak egy darabját – regényekben, filmekben egyaránt. Vannak is feledhetetlen klasszikusok effélék. Mégis úgy tűnik föl, a Belfast van annyira más, új és egyedi, hogy méltán követelhet helyet magának a Louis Malle Viszontlátásra, gyerekek! (készült 1987-ben; ez Branagh egyik kedvenc filmje), vagy John Boorman (ugyancsak 1987-ben forgatott) Remény és dicsőség című háborús filmdrámája, illetve Alfonso Cuarón pár éve készült Roma című filmjének sorába. (A jobb oldali felvétel is Belfastban készült – éppen ötven esztendővel ezelőtt.)