Akik maradtak: Oscarra nevezve

Az Oscar-díjra nevező bizottság döntése értelmében Magyarországot a 2019. évi „nemzetközi film” kategóriában Tóth Barnabás „Akik maradtak” című filmje képviseli az Oscar-versenyben.

Az Amerikai Filmakadémia szabályzata szerint a jövőre 92. alkalommal átadásra kerülő Oscar-díjakra a nemzetközi film kategóriában minden ország nevezhet egy filmet azok közül, amelyeket 2018. október 1–2019. szeptember 30. között mutatnak be hazai moziforgalmazásban. A Filmakadémia áprilisban változtatta meg az „idegennyelvű filmnek” nevezett kategória elnevezését „nemzetközi film” kategóriára, melybe az Egyesült Államokon kívül gyártott, és nem angol nyelvű egészestés mozifilmek nevezhetők. 

A hivatalos magyar Oscar nevezésről döntő szakmai testületben Fekete Ibolya filmrendező, Havas Ágnes Filmalap-vezérigazgató, Kálmán András forgalmazási szakember, Kovács András Bálint egyetemi oktató, Kovács István, Török Ferenc és Sándor Pál filmrendező vett részt.

Tóth Barnabás Akik maradtak című filmjének világpremierje a napokban volt Kolorádóban a legendás Telluride Filmfesztiválon, ahová magyar filmek közül legutóbb a Saul fia kapott meghívást. A mértékadó, amerikai Variety magazin filmkritikusa a magyar filmet „kitűnő, megrendítő alakításokkal előadott mesének” nevezte.

Amerika leghíresebb filmes megmérettetésén az Amerikai Filmakadémia képviselői választják ki január elején az öt jelölt játékfilmet, amelyek végül a legjobb nemzetközi filmnek járó Oscar-díjért versenyre kelhetnek. A jelöltek listáját 2020. január 13-án hozzák nyilvánosságra, az Oscar-díjak ünnepélyes átadására február 9-én kerül majd sor Los Angeles-ben.