Lendületet kapott 2024-ben a fővárosi ingatlanpiac, ahol 2023-hoz képest 45%-kal több ingatlan cserélt tulajdonost. A 7 millió forintos kis lakástól az ezermillió forintos, új építésű luxusvilláig terjedt az idén az ingatlanpiaci adok-veszek. Az év végéhez közeledvén, a Duna House szakértői összegyűjtötték a legérdekesebb ingatlanpiaci adatokat a fővárosból, ahol az idén 926 ezer forint volt az átlagos négyzetméterár, otthonteremtésre pedig 60,4 millió forint körül költöttek az ügyfelek… Volt olyan vevő is, aki jó 83 millió forintot sem sajnált egy felújított panellakásért. (A nyitó képhez: németországi, kulcsrakész, 4 szobás családi ház 285 ezer euróért; kínálnak vadonatúj, 3-4 szobás készházat már 75 000 euróért is.)
Csillagászati árakkal zárul az év a hazai ingatlanpiacon. Azt mondják/állítják a szakértők, hogy a „javuló” gazdasági környezet, a csökkenő kamatszint és a megújuló otthonteremtési támogatások hatására a fővárosban is új erőre kapott a vásárlási kedv. Az országosan jelen lévő ingatlanközvetítő hálózat adatai szerint az idei ingatlan-adásvételek csaknem 30%-a Budapesten zárult. A fővárosi ingatlan-adásvételek száma 45%-kal haladta meg a tavalyi és 9%-kal a 2022. év teljesítményét – tájékoztatta tudósítónkat Máté Ferenc, a Duna House Vezérigazgató-helyettese. A vevők – az új és használt lakásokat és házakat is beleértve – átlagosan 60,4 millió forintot költöttek budapesti ingatlan vásárlására idén, hat százalékkal többet, mint tavaly; a lakóingatlanok átlagos négyzetméterára – az ötszázalékos emelkedés után – elérte a 926 ezer forintot.
Tavaly főként azok az ügyfelek döntöttek a vásárlás mellett, akiknek élethelyzetükből adódóan költözniük kellett, az idén azonban nemcsak az otthonteremtők, de a befektetők is nagyobb szeletet vágtak az ingatlanpiaci tortából. A fővárosi szerződéskötések több, mint harmada befektetési céllal zárult, a vevők jó ötöde az első lakását szerezte meg, és csaknem ennyien voltak a meglévőnél a nagyobb ingatlanba költözők. A fővárosi kerületek népszerűségét vizsgáló felmérés szerint az idén a XIII. lett a legkeresettebb lokáció, az érdeklődők 18,6%-a jelölte meg előnyben részesített területként. A második helyen Újbuda áll 17,2%-kal, a harmadik pedig (16,3%-kal) az ugyancsak budai II. kerület. A befektetők által kedvelt belvárosi kerületek közül 15,5%-kal Erzsébetváros a negyedik volt a sorban, tőle egy tized százalékkal maradt le Zugló. A rövidtávú lakáskiadás szabályozása miatt a befektetői körben különösen népszerű, keresett Terézváros (15%) a hatodik helyre csúszott.
Tavaly a legnagyobb arányban a XIII. kerületben szerződtek a Duna House ügyfelei, az idén a kedvezőbb árakat kínáló Józsefvárosban írták alá a legtöbb adásvételt – átlagosan 48,5 millió forint értékben, 914 ezer Ft-os négyzetméteráron. Tőle nem sokkal lemaradva Erzsébetváros következett, ott 51,5 millió forintra rúgott az átlag, azaz négyzetméterenként 950 ezer forintot költöttek a vevők, és csaknem ennyi ingatlan kelt el 882 ezer Ft/m2 átlagáron Zuglóban is, ahol az 55 négyzetméteres otthonért fizetett összeg 48 millió Ft körül alakult. Az idén Buda öt (I., II., III., XI., XII.), Pest két (V., XIII.) kerületében haladta meg a millió feletti költséget a négyzet-méterenkénti átlag: a legdrágább kerület 1,3 millió Ft/m2-rel a Hegyvidék lett, majd az I. (1,2 millió Ft/m2) és a hasonló árszinten mozgó klasszikus belváros, az V. kerület következett. Ingatlanérték tekintetében a legtöbbet, átlagosan 117 millió forintot, a II. kerületben költöttek otthonteremtésre a vevők – csaknem 100 négyzetméteres ingatlanokra. A skála másik végén Csepel áll: ott az 55 négyzetméteres lakásokok átlagosan 34,3 millió forintért keltek el. A legalacsonyabb egységáron (567 ezer Ft/m2) Soroksár kínálta az ingatlanokat; aki viszont ragaszkodott a budai oldalhoz, azt Budafok-Tétényben várta a legkedvezőbb, 796 ezer forint körüli négyzetméterátlag.
Ingatlanvásárlásra a legkiemelkedőbb, ezermillió forintnál is többet a főváros budai oldalán álló, természetesen energiahatékony, modern, magas minőségű, új építésű luxusvilláért fizetett az új tulajdonosa; a luxusotthon alapterülete csaknem 600 m2.

(A kép forrása: piture alliance/Schoening)
Az idén sem maradhattak el azok a vevők, akik ennél jóval csekélyebb mérettel is megelégszenek, vagy éppen azok, akik kisebb-nagyobb megtakarításukat könnyen bérbe adható kislakásra fordítanák. Az idén mindössze 7 millió forintból is megoldhatta az ingatlanvásárlást az, aki külső kerületben keresett kis lakást. A legalacsonyabb vételárat ugyanis egy XX. kerületi, 20 négyzetméteres garzonért kérte a tulajdonosa. Szintén Pesterzsébeten található az idén gazdát cserélt, mindössze 7 négyzetméteres ingatlan is, ami 10,8 millió forintért talált gazdára. A mini lakások piacán nem tekinthető ritkaságnak a millió forintnál drágább négyzetméterár – mondja a szakértő. – A fővárosban a 20 négyzetméteresnél kisebb lakások 61%-a kelt el az 1–1,6 millió forint/m2 közötti ársávban. Közülük a legdrágább egy lakható állapotú, 18 négyzetméteres kislakás volt az I. kerületben, amiért a jó 1,6 millió Ft/m2 árat sem sajnálta kifizetni a vevő; igaz, ő befektetési céllal vette meg az ingatlant.
A budapesti használtingatlan-piacon négyzetméterárban rekordernek ezúttal egy 2,6 millió Ft feletti egységáron értékesített, XI. kerületi, nagyon jó állapotú, 80 négyzetméteres lakás számított. A legolcsóbban, négyzetméterenként 175 ezer forintért egy 280 négyzetméteres, lakható állapotú ház kelt el a XX. kerületben.
Panellakásra a legmagasabb négyzetméterárat, 1,2 millió Ft-ot az óbudai lakótelep 27 négyzetméteres, jó állapotú ingatlanáért fizettek a vevők. A legdrágábban, 83,7 millió forintért egy szintén III. kerületi, 73 négyzetméteres, erkélyes, ízlésesen felújított panel kelt el. Mintegy 60 millió forinttal kevesebbért, 24 millióért kelt el egy jó állapotú, 31 négyzetméteres csepeli lakás, aminek négyzetméterára 774 ezer forintot volt. Akinek ennél kevesebb pénze volt lakásvásárlásra, az 500-510 ezer forintos négyzetméteráron is hozzájuthatott lakható állapotú panellakáshoz a XV. kerületben.
| csaladi_haz_nemet_128_negyzetmeter_285_700_euro_kulcsrakesz |

