Az Európai Bizottság 180 000 millió forinttal segítette Magyarországot a munkahelyek megőrzésében

Az Európai Bizottság ma további 304 millió eurót (kb. 108 000 millió forintot) folyósított Magyarországnak a SURE (szükséghelyzeti munkanélküliségi kockázatokat mérséklő ideiglenes támogatást nyújtó európai eszköz) forrásaiból.

Ezzel – a 2020 decemberében már folyósított, 200 millió euró összegű első részlettel együtt kifizette Magyarországnak a SURE-ból megkapható teljes, 504 millió euró (mintegy 180 milliárd Ft) támogatást.
 
A kedvező feltételekkel felvehető, hosszú lejáratú hitel formájában nyújtott SURE-támogatás abban segíti az uniós tagállamokat, hogy meg tudjanak birkózni a munkahelyek megőrzésére fordított állami kiadásoknak a koronavírus-válság miatti megemelkedésével.

Konkrétan ahhoz járul hozzá, hogy a tagállamok fedezni tudják azokat a költségeket, amelyek a csökkentett munkaidős foglalkoztatást biztosító nemzeti rendszerek, valamint a koronavírus-járvány nyomán bevezetett hasonló – például az önálló vállalkozókra vonatkozó – intézkedések finanszírozásával közvetlen összefüggésben merülnek fel.
 
A SURE eszköz összesen 100 000 millió euró összegben nyújthat pénzügyi támogatást a 27 uniós tagállamnak, így az eddig 18 ország számára engedélyezett 90,3 milliárd eurón felül a tagállamok további támogatást is igényelhetnek még a 100 000 millió eurós keret erejéig. A ma folyósított részlet átutalását megelőzően, január 26-án immár negyedik alkalommal bocsátott ki a Bizottság SURE szociális beruházási kötvényeket.

A kibocsátáskor az értékpapírokat többszörösen túljegyezték. Ez igen kedvező árazást – sőt a kötvények egy részénél negatív kamatozást – eredményezett. E kedvező feltételek előnyeit a Bizottság közvetlenül továbbadja a kedvezményezett tagállamoknak.

2021. január 27-i sajtóközlemény a SURE-kötvénykibocsátásrólA SURE keretében eddig kibocsátott kötvények és a tagállamoknak folyósított összegek áttekintéseA SURE eszközt ismertető bizottsági weboldal