Az Európai Uniónak köszönhetően már 20 motorvonat száguld a GYSEV-pályáin

Hihetetlen, ám igaz: 85 százalékban az Európai Unió kohéziós alapja állta a Győr–Sopron–Ebenfurti Vasútnál (GYSEV) ma ünnepi külsőségek között forgalomba helyezett tíz FLIRT motorvonat árát. A 85 százalék 18 500 millió forintot ér; a beruházás teljes összege 21,7 milliárd forint volt – hangzott el ezekben a percekben a szerelvények átadóján a vasúttársaság soproni pályaudvarán.

Néhány évtizeddel ezelőtt még ilyen 324-es gőzösök (bal oldali kép) jártak a GYSEV-síneken…

Miként lapunk 2017. november 30-án előzetesként megírta: a magyar–osztrák tulajdonú vasúttársaság 2013–15 között már beszerzett 10 FLIRT motorvonatot. A szerelvények a Sopron–Szombathely–Szentgotthárd, Sopron–Győr, valamint a Szombathely–Rajka vonalon közlekednek, és mostanáig sokmillió kilométert tettek meg.

A GYSEV 2016-ban további tíz, alacsony padlós, villamos motorvonat beszerzésére írt ki nyílt közbeszerzési eljárást, amelyet a Stadler lengyelországi és svájci leányvállalatai által alkotott konzorcium nyert meg. A tízből kettő már másfél évvel ezelőtt hazánkba érkezett, és éppen esztendeje forgalomba is állt. A tizediket ma helyezték menetrend szerinti forgalomba.

A soproni pályaudvaron ma nem sokkal dél előtt megtartott átadáson a többi között elhangzott, hogy a FLIRT immár harmadik generációs motorvonatai nem csupán önmagukkal, hanem az előző nemzedék szerelvényeivel is összekapcsolhatók (ha az utasforgalom ekként kívánja), fedélzeti berendezéseik akadálytalanul együttműködnek az eddig beszerzettekkel, annak ellenére, hogy az újabb tízes sorozat nagyon sok tekintetben korszerűbb náluk.

Szakemberek elmondták, hogy a harmadik generációs motorvonatok – általuk a GYSEV FLIRT-flottája éppen megkétszereződött, tízről húszra bővült! – az Európai Vasúti Ügynökség szabályainak megfelelően már teljesítik az európai vasúti rendszer kölcsönös átjárhatóságáról szóló legújabb műszaki előírásokat, illetve megfelelnek a legkorszerűbb ütközési normáknak is, még nagyobb védelemben részesítik a mozdonyvezetőt. Az új járművek az előző nemzedékű motorvonatokhoz képest 2,8 méterrel hosszabbak és két mellékhelyiséget építettek beléjük. A 77,1 méter hosszú, négyrészes motorvonatokban 208-an foglalhatnak helyet a 194 fix és 14 felhajtható ülésen.

Az egyik FLIRT-pilóta (azaz mozdonyvezető) munkatársunknak elmondta, hogy a szerelvények óránként 160 km-rel roboghatnak, és álló helyzetből 39 másodperc alatt gyorsulnak 120 kilométer/órára. Miként az előző sorozatú motorvonatokat, ezeket is ellátták a műszaki előírásoknak megfelelő legkorszerűbb biztonsági felszerelésekkel. A jármű vezetője (pl. a kamerarendszer által) gyakorlatilag mindenről értesül/tud, ami a fedélzeten történik. Az utasok kényelmét és biztonságát tágas, terek szolgálják, babakocsival, kerékpárral, kerekesszékkel egyaránt könnyű a beszállás. Ma már nem újdonság az egyenletes, kellemes hőmérsékletet szavatoló légkondicionálás; a most ünnepelt szerelvényekben tovább javult az utas-tájékoztatás, mert az eddiginél több képernyőn jelennek meg a tudnivalók. Csábító a vezeték nélküli internet-elérés (WiFi) a fedélzeten; a mobiltelefonok, táblagépek és laptopok töltésére alkalmas hálózati csatlakozókat a már-már fotelnek is tekinthető ülések között helyezték el.

A GYSEV teljes, villamosított vonalhálózatán 2013-ban jelentek meg az első, a svájci gyökerű Stadler cég szolnoki üzemében (is) gyártott motorvonatok. Az alföldi városban készülnek ugyanis az alumínium kocsiszekrények, ott festik is őket, és az alpesi országban gyártott forgóvázakat is ott szerelik be a helyükre.

A mai vonatátadón a többi között elhangzott, hogy a magyar költségvetés a Széchenyi 2020 programban jó 1 200 000 millió (!) forintot fordít a közlekedési infrastruktúra korszerűsítésére. A csillagászatinak tetsző összeg tetemes részét (ezt bizonyítják a GYSEV motorvonat-beszerzései is) a hazai kormánypropaganda és vezető politikusok által fáradhatatlanul kárhoztatott Európai Unió állja a kohéziós (felzárkóztatási) alapja révén.