Az idén eddig a tavalyinál harmadával több lakás épült

Az idei első félévben 8697 lakás épült itthon, harmadával több, mint esztendővel előtte. Ezzel szemben az építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján épülő lakások száma kis híján ennyivel kevesebb volt a múlt évihez képest – olvasható a KSH friss gyorsjelentésében.

Az Otthon Centrum II. negyedéves, az új építésű lakásokról szóló felmérése szerint Budapesten napjainkban 463 beruházásban mintegy 33 200 lakás épül. A beruházók 6130 lakást kínáltak megvételre a felmérés időpontjában, amely az épülő és tervezett lakásállomány 18,5 százaléka; egy százalékkal kevesebb az egy évvel ezelőtt mért értéknek (19,4%).

Noha az egy évvel ezelőtti helyzethez képest csupán 1,7%-kal kevesebb beruházás van a megvalósítás különböző szakaszában, 2020 második negyedévben mindössze 28 újat kezdtek, ami a 2019. II. negyedévihez képest 37,8 %-os csökkenés.

A fővárosban 22 százalékkal több lakást adtak át az első félévben, de a legerőteljesebb növekedés a megyei jogú városokban, és a nagyobb településeken volt (40%, ill. 47%) jellemző – áll a KSH jelentésében. Az Otthon Centrum felmérése szerint a megyei jogú városokban 325 helyen összesen 9231 új lakás épült. A 23 megyei jogú város közül a legtöbb beruházás Győrött, Debrecenben, Pécsett és Szegeden ismert. A felsoroltakban van az online meghirdetett új lakásberuházásoknak csaknem a fele. Tavaly a II. negyedévben 45, 2020-ban 29 beruházás kezdődött, a csökkenés 35%-os. Győrött épülő a legtöbb lakás: 1883; Szegeden 1202, Debrecenben 1088 új lakás készül. Mindhárom városban az épülő lakások legalább harmada szabad volt a felmérés időpontjában.

Továbbra is Budapest a lakásépítés legnagyobb piaca, jócskán megelőzi az ország többi városát. A KSH számaiból is látszik: a járvány nem különösebben hátráltatta az átadásokat, a gazdasági bizonytalanság azonban igen.