Újabb kötettel gyarapodott a kormányfőről szóló egyre bővülő irodalom. Bolgár György Orbán-puzzle címmel tette közzé fejtegetéseit. A neves rádiós újságíró arra vállalkozott, hogy „ezer és ezer darabból”, interjúk, beszédek, döntések garmadájából rakja össze a miniszterelnök portréját.

Valóban rengeteg információt sikerült összegyűjtenie a kétszáz oldalas könyv oldalain Közép-Kelet-Európa egyik legrejtélyesebb politikusáról. S ezekből a morzsákból próbálja az Orbán-puzzle közelebb hozni az olvasóhoz ezt a „nem egyszerűen definiálható figurát”.

Mennyire sikerült?

Bolgár maga is leszögezi, hogy nincs közeli élménye Orbánról, az emberről. „Annyit látok belőle, mint a tévénézők.” Az összecsipegetett adatok, nyilatkozat-foszlányok, külföldi lapok kommentárjai – ezek azok a darabkák, amelyekből a könyv, vagyis a sajátos kirakós játék építkezik.

A szerző egyik alaptétele, hogy a sokak által „hatalommániás gengszternek” tartott miniszterelnök voltaképpen Kárpát-medence Pinocchioja. Ha folyamatosan nem is, de igencsak gyakran hazudozik. Tettei és szavai nincsenek köszönőviszonyban egymással. Csak hát ezt a puzzle-darabkát is fenntartással kell forgatnunk a kezünkben, mielőtt az Orbán-arcképbe beillesztenénk. Merthogy hazánk unortodox illiberálisa a görög filozófus, Epimenidész egyik legjobb magyar tanítványa – fejtegeti Bolgár. Még az is meglehet, hogy a „posztkommunista maffiaállam” keresztapukája olykor igazat mond, ahogyan (talán) a krétai bölcselő is, aki – krétai létére – azt állította: minden krétai hazudik. „Egy Rodolfo és egy Houdini veszett el” Orbánban egyszerre – állítja Bolgár, ám szerinte is sikeresen állja a sarat politikusként ez a „csaló szemfényvesztő”. Immár negyedik ciklusát tölti.

A nehezen kibogozható talányok miatt marad némileg torzó az orbáni kirakós játék. Bármennyire hajlik ugyanis a füllentésre a kormányfő, azt mégsem rejtette sohasem véka alá, hogy nem csupán megragadni akarja a hatalmat, hanem minden erőfeszítése annak minél további megtartására összpontosul. Így aztán lendületes húzásai a maguk brutális őszinteségében zajlanak a szemünk láttára immár tizenkettedik éve. A médiabirodalom kiépítésétől kezdve az egypárti NER-rendszer bebetonozásán, a grandiózus stadionépítkezéseken át a brüsszeli pávatáncig.

Valaha az avantgárd művészek jelszava volt a polgárpukkasztás (épater le bourgeois), ami orbáni olvasatban Brüsszel hergelésére változott. Magyarország belépett egy klubba, aminek viselkedési szabályait nem (vagy csak részben) tartja meg, miközben az abból fakadó előnyöket igyekszik maximálisan kiaknázni.

Az Orbán-puzzle második fele főként a miniszterelnök vízióival foglalkozik. A gyermekkori álmok jó részét valóra is váltotta. Igaz, Magyarország (eddig még) nem rendezett olimpiát, de NB I-es csapat lett a Felcsút Sportegyesületből (Puskás Akadémia SC), stadion épült a „diktátor” (copyright by Jean-Claude Juncker, volt európai bizottsági elnök) házának végében, és az ország számos városában. S noha kézihajtánnyal még nem tudott száguldani rajta (ahogyan szeretett volna kiskamaszként), a Vál-völgyi Kisvasutat is átadták a forgalomnak. Támadták is érte eleget. Mire a válasza: „Ha támadják a kisvasutat, akkor meg kell hosszabbítani Bicskéig, és ha akkor is támadják, akkor meg Lovasberényig.”

A lázálmok között a legveszélyesebbek a történelmi múlttal függenek össze. Azzal a törekvéssel, hogy „legyen úgy, mint régen volt”. Azzal a gondolati kacérkodással, hogy a Horthy-féle, vagy a még korábbi hazafiasság, Magyarország meghatározó szerepe a térségben – feltámasztható.

Bolgár György könyve sok-sok adalékkal szolgál az orbáni pályakép árnyaláshoz. A szerző idézetek sokaságával támasztja alá állításait. Közülük egyet hiányol csupán e könyvajánló szerzője. A reálpolitikus Helmut Schmidt bon mot-ját, amelyet Angela Merkel is szívesen ismételgetett. „Akinek víziói vannak, menjen orvoshoz”.