Az Európai Parlament ünnepélyes ülésen, a jövő szerdán délben adja át az Oleg Szencov ukrán filmrendezőnek odaítélt Szaharov-díjat, a testület emberi jogi díját. Szencovot jelenleg Oroszországban tartják fogva a Krím-félsziget de facto orosz vezetése elleni terrorista cselekmények tervezésének vádjával. (A nyitó képen Oleg Szencov; foto: ©Sergei Venyavsky/Getty Images)
A díjátadót, amelyen Oleg Szencov nem tud személyesen részt venni, december 12-én tartják Strasbourgban. Antonio Tajani elnök elmondta: „A bátorságával és elszántságával, az élete kockáztatásával Oleg Szencov ukrán filmrendező az Oroszországban és szerte a világban jogtalanul bebörtönzöttek szenvedésének szimbólumává vált. A Parlament a Szaharov-díjjal a szolidaritását fejezi ki iránta és az ügye iránt. Az azonnali szabadon engedését követeljük. A szenvedései emlékeztetnek minket arra a kötelességünkre, hogy világszerte és minden körülmények között védelmezzük az emberi jogokat”.
Oleg Szencov ukrán filmrendezőt 2014-ben a krími Szimferopolban letartóztatták, és 20 év börtönre ítélték a Krím-félsziget de facto orosz vezetése elleni terrorista cselekmények tervezésének vádjával. Az Amnesty International „katonai bíróság előtti tisztességtelen tárgyalásnak” nevezte az eljárást.Oleg Szencov mintegy 70, az oroszok által a Krím félszigeten illegálisan elfogott és hosszú börtönbüntetésre ítélt ukrán állampolgár szimbólumává vált. 2018 májusában éhségsztrájkba kezdett, amelyet október 6-án azért hagyott abba, mert fenn állt a veszély, hogy a hatóság megkezdi kényszertáplálását.
A díjátadáson unokatestvére, Natalja Kaplan, és ügyvédje, Dimitrij Dinze képviseli majd. A díjat az Európai Parlament elnöke, Antonio Tajani adja át szerdán 12:00 órakor a strasbourgi ülésteremben, utána Tajani elnök sajtótájékoztatót tart. Az ünnepélyes díjátadás élőben követhető az EP Live és az EbS+ csatornákon.
A 2018-i Szaharov-díj döntősei a Földközi-tengeren átkelő bevándorlók mentésével foglalkozó 11 civil szervezet, és Nasszer Zefzafi, a marokkói Hirak mozgalom vezetője.
Az idén már 30 éves Szaharov-díj a gondolat- és véleményszabadságért Andrej Szaharov, a Nobel-békedíjjal kitüntetett orosz fizikus nevét viseli. A díjat éppen harminc évvel ezelőtt, 1988-ban alapították, és azokat a személyeket vagy csoportokat tüntetik ki vele, akik vagy amelyek az emberi és alapvető jogok védelméért munkálkodnak.
2018-i Szaharov-díj: a döntősök
A 2018-i Szaharov-díj jelöltjei
EP kutatószolgálat: A 2018-i Szaharov-díj (angolul)
Multimédiás csomag: 2018-i Szaharov-díj