Huszonnyolcadik kormányát koptatja az Osztrák Köztársaság 1945 óta; voltak kancellárok, akik egyfolytában (a választásoknak megfelelően) kétszer-háromszor is beülhettek a szövetségi kormányfő székébe a bécsi ballhausplatzi palotában (lásd nyitó képünket), másoknak viszont csak egy-két év/hónap, sőt: hat-nyolc nap jutott csupán. A leghosszabb ideig dr. Bruno Kreisky szociáldemokrata politikus – valamivel több, mint 13 évig – állt az Osztrák Köztársaság kormánya élén. Máig „sógorok milliói” emlegetik példaként „I. Brunót, a Napkirályt”, aki nagyon erős alapokra helyezte hazája gazdaságát, megteremtvén a fél világ (mindenekelőtt keleti szomszédja) által irigyelt osztrák jóléti államot, ami kisebb-nagyobb döccenőkkel máig jól működik. Az idén ősszel újra parlamenti választást tartanak Ausztriában: megválasztandó a Nemzeti Tanács – az osztrák parlament alsóháza – jó 180 tagját. Hagyományosan a legerősebb párt vezetője (ha sikerül kormánykoalíciót alakítania) lesz Ausztria kancellárja, az osztrák kormány feje. A „sógorok” remélik, hogy többé nem ismétlődik meg az, ami egy nemrégi néppárti kancellárral, Sebastian Kurzcal a bíróságon végződött. A reményes fiatalember (*1986), Orbán Viktor barátja, volt néppárti vezér és szövetségi kormányfő ellen minap hirdette ki Michael Radasztics bíró a Bécsi Regionális Büntetőbíróságon a (nem jogerős) ítéletet, ami szerint „bűnös” egy parlamenti vizsgálóbizottság előtt tett hamis tanúvallomása miatt., és ezért nyolc hónap felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki rá…Miután Ausztriában megkezdődött a fölkészülés a ősszel esedékes parlamenti választásra, pusztán emlékeztetőül ide írjuk, hogy a legutóbbi, a 2019. őszi választáskor az Osztrák Néppárt 71, Ausztria Szociáldemokrata Pártja 40, az Osztrák Szabadságpárt 30, az Osztrák Zöldpárt 25, az Új Ausztria és Liberális Fórum 15, és a független Philippa Beck 1 mandátumot szerzett. Természetesen a választási készülődés már elkezdődött, az igazi nagyüzemre még egy kicsit várni kell. Más volt a helyzet 45 évvel ezelőtt, 1979 tavaszán, amikor ezt írtam a Magyar Hírlap külpolitikusaként a félhivatalos kormánylap március 11-i számában:
«Niki Lauda versenyautójához hasonlóan, rendkívül rövid idő alatt kapcsolt-gyorsult választási sebességre az osztrák belpolitikai élet A múlt karácsony (és a dr. Bruno Kreisky kancellár, Ausztria Szocialista Pártja [SPÖ] elnöke által vezetett kormány számára igen nagy próbatételnek számító zwentendorfi atomerőmű-népszavazás) előtt még szóba sem jött, hogy az esedékesnél, tehát az idén októbernél előbb tartsák meg a parlamenti választásokat az Osztrák Köztársaságban.
Látszólag semmi sem indokolta a törvényhozási választások előbbre hozatalát, melynek időpontját május első vasárnapjában határozta meg a kormányrúdnál álló SPÖ. (Meglepetésre: az ellenzék első szóra egyetértett a Nationalrat megújításának gondolatával.) Kreiskyék, azaz a szocialisták az 1971. és az 1975. évi nemzetgyűlési választás alkalmával egyaránt 93 helyhez jutottak a parlamentben, ami az összes (183) képviselői mandátumot tekintve éppen abszolút többség. Mind ez ideig elegendő volt ahhoz, hogy az egyszínű, SPÖ-kormány megrázkódtatások nélkül vezesse az országot. Az ellenzéknek, tehát a dr. Josef Taus elnöklete alatt álló, majdnem egymillió tagot számláló Osztrák Néppártnak (ÖVP) nyolcvan, az FPÖ-nek, Ausztria Szabadságpártjának pedig tíz képviselője ül a Nationalratban; ez utóbbi párt elnöke Alexander Götz.
A nyugati szomszédunk belpolitikai eseményeit figyelemmel kísérő lapok – a többi között a Die Weltwoche, a Frankfurter Allgemeine Zeitung, a Süddeutsche Zeitung, a Financial Times és persze, az otthoniak is, legnagyobb részletességgel talán a bécsi Die Presse – szinte egybehangzóan a 68 esztendős szövetségi kancellár, dr. Bruno Kreisky személyes ambícióinak érvényesítési szándékát vélik fölfedezni a május 6-i osztrák parlamenti választások hátterében. De csupán csak erről lenne szó?
Kreisky sajtótájékoztatót tart a keddenként szokásos minisztertanácsi ülés után.
Kreisky, a csodafegyver; a varázsló; I. Bruno, a napkirály: a választási küzdelem motorja; az SPÖ mozdonya – és még sorolhatnánk a legkülönfélébb hízelgő (és nemegyszer éppen az ellenkező) jelzőket. A legtárgyilagosabb szemlélő sem hagyhatja azonban figyelmen kívül a pártelnök és kancellár személyiségét, varázsát. Kreisky tizenharmadik esztendeje áll az SPÖ élén; ez idő alatt az osztrák szocialisták három országos választásból kerültek ki győztesen. Az osztrákok nagy része kedveli. Kezdetben külügyminiszterként, majd pedig a kabinet élén Keleten s Nyugaton egyaránt tekintélyt szerzett hazájának és önmagának egyaránt.
Miután a politikacsinálás a polgári demokráciákban a legfontosabb „tantárgyak” közé tartozik, Kreisky kancellár élete mozgalmas évtizedeiben jól megtanulta a leckét; akár professzora is lehetne e tudományágnak. Mert például (klasszikus példaként fogják még sokáig emlegetni) újjászületése Zwentendorf hamvaiból, győztes kikerülése az (elvesztett) atomerőmű-népszavazásból, mely tudvalevőleg a kancellár ötlete s végül (ha hajszálnyi is) veresége volt… Nos, valahol itt keresendő dr. Bruno Kreisky sokat emlegetett varázsa.
Az egyedüli út (Die Presse)
Egyébként minden bizonnyal a zwentendorfi kudarc ébresztette rá az osztrák szocialistákat és személy szerint a kancellárt is arra, hogy cselekedniük kell, sürgősen tenniük kell, ha hatalmon akarnak maradni, ha eséllyel kívánnak indulni az 1979. évi parlamenti választásokon …
…Mert messze a Ballhausplatz, az osztrák kancellári hivatal, ha onnan egyszer bárki is kiköltözik! Érthető hát, hogy az SPÖ rendkívül komolyan fölmérte a helyzetét, legfőképpen az erejét, s úgy döntött: itt az alkalom, az előbbre hozott törvényhozási választás. Az első baljós jelek: Bécsben is, Stájerben is erősen csökkent a szocialista pártra szavazók száma a tartományi választásokon. Igaz ugyan, hogy az SPÖ elsősorban a Nationalratban erős, vidéken az ellenzéki polgári ÖVP a listavezető.
Ugyanez a néppárt majdnem kenyértörésre késztette Kreiskyt és legjobb tanítványát, a potenciális kancellárjelöltet, dr. Hannes Androscht. Az alkancellár és pénzügyminiszter Androsch az ÖVP támadásának tüzébe került, mivel adótanácsadói és gazdasági megbízotti irodát tart fenn feleségével együtt, s ez sokak szerint összeférhetetlen szakminiszteri beosztásával. Az ifjú és tehetséges bankszakember (Ausztria történelmének legfiatalabb pénzügyminisztere) egy időre Kreisky támogatása nélkül maradt; december elején már a kormányból való kilépést fontolgatta, amikor Anton Benya, az ÖGB, a szakszervezeti szövetség és a parlament tekintélyes elnöke mellé állt. Mindenesetre az Androsch-ügy sem használt az SPÖ-nek.
Miként az sem, hogy deficites az osztrák költségvetés, növekszik az ország államadóssága. De: a schilling – a nyugatnémet márka és a svájci frank után – még mindig a legkeményebb nyugat-európai nemzeti valuták közé tartozik. Ausztriában a nyugat-európai átlagot tekintve, aránylag kevés a munkanélküli (és a vendégmunkás is). Az SPÖ mindeddig igyekezett tartani a múlt választási ígéretét: abszolút előnyben részesíti a munkahelyek megtartását és új munkaalkalmak létesítését.
Bécsben már virítanak a választási plakátok, a szocialistákén most is a régi jelszó: „Munkahelyek megtartása – újak teremtése. Ez az osztrák út a nyolcvanas évek felé.” Január végén nyolc óra hosszat vitatkoztak az ország gazdaságpolitikájáról a parlamenti képviselők. Miközben az egyik SPÖ-vezető, Fischer azzal dicsekedett, hogy „Nincs még egy politikai párt Ausztriában, amely képes lett volna mindazt véghez vinni, amit mi…”, a néppárti Mock kétségbe vonta a foglalkoztatottsági arányt, rámutatván: „Burgenlandban 6,7 százalék a munkanélküli!”
Nem mind arany, ami fénylik – jól tudják ezt osztrák szocialista párti körökben is. Tisztában vannak vele, hogy elsősorban saját erejükre támaszkodhatnak, ha tartani akarják a gazdasági fejlődés ütemét. És egyáltalán nem biztos, hogy sikerül is – például az esztendő második felében. Ez is az oka, hogy az SPÖ nem használja ki az utolsó napig az abszolút parlamenti többségét a kormányrúd mellett. A felére rövidített választási kampánnyal csökkenti a polgári ellenzék fölkészülési idejét; teheti, hisz’ egyszínű kabinetet alkotván, nagy a helyzeti előnye.
A választók előtt még rokonszenves is lehet: fele kampányidő, fele kiadás az agitációs hadjáratban. Nyilván a választási célok segítésére is hivatott az a nyolcmilliárd schillinges program is, amely erősítő injekció az idegenforgalomnak, az állami iparnak, szolgálja a munkahelyek megtartását – és persze, a választók hangulatára is jótékonyan hat. Különösen a fiatalokéra: a választásra jogosult 5 177 000 osztrákból 472 ezer az elsőválasztó az idén.
Újra egyedül vagy ellenzékben – jelentette ki pártja minapi rendkívüli kongresszusa kapcsán adott tévéinterjújában a kancellár. Az FPÖ nem koalícióképes – mondta –, mert túlságosan régimódi (vezetősége jobbra tolódott); Taus viszont azért nem lesz koalíciós társ, mert ha győz az ÖVP, nincs szüksége partnerre. Egyértelmű tehát, hogy az SPÖ eddigi sikereit kívánja újrázni.»
„Az újságíró archívumából” rovatunkban megjelenő írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.