Negyven-negyvenöt esztendővel ezelőtt jó néhány tízezerrel többet kellett nyomtatni a Magyar Hírlap (akkor megszállottan a hitelességre törekvő napilap volt, aminek aztán sunyi politikai céllal elorozták a címét, hogy silány, gyakorta hiteltelen tartalmat öntsenek alája) szombati kiadásából, mert az olvasó „ráadásként” példásan szerkesztett, kezdetben (akár fizikailag is) színes, kiemelkedően gazdag tartalmú, mélynyomású mellékletet is kapott a napilappal együtt. Kedvelték az előfizetők és a Magyar Hírlapot naponta (netán ritkábban) vásárlók, mert a 24 oldalas Képes Melléklet kiváló és igényes, ötletekből kifogyhatatlan szerkesztője, Vincze Péter kollégánk minden hétre megtalálta azt a témacsokrot, amely egyszerre volt egyedülállóan érdekes és aktuális is. A lap újságírói versengtek egymással, hogy a lehető legizgalmasabb, legegyedibb témák feldolgozásával megjelenhessenek a mellékletben. Mi, a külpolitikai rovat munkatársai különösen előnyös helyzetben voltunk, tekintettel arra, hogy meglehetősen gyakori utazásaink közben minden alkalommal rá-rábukkantunk egy-egy egyedülállóan érdekes témára, személyre, minekutána „meg is zenésítettük” – persze a Képes Mellékletben. Az ott megjelent mintegy száz írásom közül adom közre a 21. század tudománya témakörben megjelent interjúmat. Az 1985. szeptember 21-én megjelent írás része volt a tudományos rovatért felelős Palugyai István kollégám cikk-összeállításának.
A szakemberek szerint a biotechnológia évszázadunk utolsó nagy technikai-tudományos kihívása. Nemzetközi és tudományközi jelentőségű és jellegű, sokat ígérő tudomány és gyakorlat – támasztják alá az eddigi laboratóriumi eredmények. A gyógyításban, például, egyszer majd többet adhat néhány (vagy sok) igen nagy hatóerejű orvosságnál; az ember (és persze az állatok) teljes és örök védettségét is lehetővé teheti ma még halálos, nehezen gyógyítható betegségek ellen. A mezőgazdaság és az élelmiszeripar is nyerhet a biotechnológia (remélhetőleg mindegyre gyorsuló ütemű) fejlődésével, amikor bizonyos növényeknek — alkotórészeik edzettebbé tételével — kevesebb vízre, napfényre lesz szükségük, hogy gazdagon teremjenek. A biotechnika, a biotechnológia tehát hatásos fegyver lehet az emberiség nagy részét sújtó éhínség elleni küzdelemben.
Kutatások folynak a többi között új rendszerű és alapanyagú energiagazdálkodás kifejlesztésére is, s talán már nincs messze az idő, amikor az ember biotechnikai módszerekkel ártalmatlanná szelídítheti a különösen mérgező, a környezetet pusztító vegyületeket.
A biotechnológiában különösen nagy eredményeket fölmutató japán, amerikai, francia, nyugatnémet, brit tudósok, ipari szakemberek között érdekes elvi vita alakult ki: milyen módon folytassák a nemzeti biokutatásokat, kísérleteket? A japánok például hatalmas kutató-gyártó konszerneket alakítottak ki, az amerikaiak a kis- és középüzemek, kutatóhelyek vállalkozásait tartják ígéretesnek. A szocialista országok véleménye szerint – miként az emberiség jelenét, jövőjét, boldogulását érintő összes kérdésben és döntésben – a biotechnológiában is a lehető legszélesebb nemzetközi összefogás, tapasztalatcsere, tudományos-műszaki együttmunkálkodás lehet célravezető…
A jó előre bejelentett és külföldről érkezett vendégnek negyedórával többet szán idejéből a professzor, mint a hazai újságíróknak – közli miheztartás végett az apró termetű, halk szavú, határozott asszonyka, dr. Manfred Ringpfeil igazgató titkárnője. – Mennyi időm van tehát az interjúra? – kérdezem. A válasz: negyvenöt perce…
Hatalmas virágcsokor virít egy asztalkán; a falon bonyolult csővezetékeket ábrázoló színes fénykép. Szemben nem túl nagy íróasztal, a dolgozószoba közepén viszont tizenkét személyes tárgyalóasztal. Balra iskolatábla, rajta fürge kézzel írt számok és képleték, kémiai egyenletek. Minden bizonnyal nagy viták, életrevaló ötletek és elképzelések szülőszobája…
MANFRED RINGPFEIL (*1932), a műszaki kémia professzora, az NDK Tudományos Akadémiájának rendes tagja, a Lipcsei Műszaki Kémiai (akadémiai) Intézet igazgatója 1932-ben született. Egyetemi tanulmányainak befejezése után néhány esztendeig a gyógyszeriparban dolgozott, majd az akadémia Szerveskémia-eljárástechnikai Intézetében működött. 1955 óta foglalkozik biotechnológiai problémákkal. Fő kutatási területei: a mikrobiológiai poliszaharidok előállítása, az ipari szennyvizek mikrobiológiai módszerekkel való tisztítása, a mezőgazdasági termékek átalakítása mikroorganizmusok és enzimek által. Tizenhat éve áll a lipcsei akadémiai intézet élén. Vezető tisztségeket tölt be az IUPAC (Tiszta és Alkalmazott Kémia Nemzetközi Egyesülete) biotechnológiai bizottságában. Kingpfeil profeszor szerkeszti és adja ki 1980-tól a szakmai körökben igen nagy elismerésnek örvendő Acta Biotechnologica című nemzetközi folyóiratot.
– Azt mondják, hogy a biotechnológia a jövő tudománya. Önnek mi erről a véleménye, professzor úr?
— Igen. A XX. század második felébe kellett érkeznünk ahhoz, hogy tudatosan is az emberiség szolgálatába állíthassuk a biológia, a mikrobiológia, a kémia, a technikai tudományok ismerethalmazára és gyakorlatára épülő, lendületes fejlődést fölmutató biotechnológiát. Tudományként, gyakorlatként egyaránt! A biotudományok művelői egész sor törvényszerűséget tártak föl az utóbbi évtizedekben, főleg, ami a sejtanyagcsere kémiáját, a fehérjeszintézist, az öröklődést és a sejtekben végbemenő folyamatokat illeti. Ezen az alapon megteremtődött az életfolyamatok technikai úton való befolyásolásának a lehetősége. Nincs messze az az idő, amikor természettudományosan föltárt módszerek és új műszaki megoldások segítségével – tehát biotechnológiai módszerrel – hozzáláthatunk ma még teljesen új nyersanyagok, élelmiszerek, gyógyszerek és energia termeléséhez, a természet eszményi formálásához.
– Nyers- és alapanyagokban mindegyre szegényedő világunkban izgalmas kérdés lehet: miképpen javíthatja a biotechnológia például a nyersanyagkínálatot?
– Keressük, például, a többi között a fosszilis nyersanyagok eddiginél jobb, tökéletesebb fölhasználásának a lehetőségeit, a megújítható nyersanyagok (pl. a cellulóz), illetve a másodlagos nyersanyagok újrahasznosításának, az ipari-gazdasági körforgásba való visszavitelének a módjait – mikroorganizmusok és enzimek segítségével. Fáradozásainknak máris vannak eredményei. Példaként említem a szennyvíz korszerű tisztítását, ami kettős haszonnal jár: a környezet védelmével és az ipari nyersanyagok visszanyerésével. Hasznos munkára fogott mikroorganizmusok közreműködésével még szervetlen anyagok, nehéz-, sőt ritkafémek is kivonhatók a megfelelően hígított oldatokból.
– A biotechnológia elméleti és gyakorlati eredményei hasznosításának rendkívül fontos komplexuma a forradalmasított mezőgazdasági termelés, illetve annak kiegészítése. Azzal, hogy napjainkban képesek vagyunk a mikrobiológia segítségével iparilag fehérjét előállítani, az első lépést is megtettük a nem mezőgazdasági úton történő élelmiszer-termelés felé. Függetlenül a föld minőségétől, az időjárástól, az éghajlattól és az évszaktól, már tudunk nagyipari módon takarmányt előállítani az állatállomány számára. Mégha ennek gazdaságossága jogosan vitatható is.
– Hol használható még a biotechnológia?
– Egész sor iparágban távlatot nyitott meg: a vegy- és gyógyszeriparban, az élelmiszeriparban, a színesfém-kohászatban, valamint a mezőgazdaságban és a vízgazdálkodásban is. A Szovjetunióban 1980 óta évente több mint egymillió tonna takarmányélesztőt állítanak elő. Japán nemzeti jövedelmének immár figyelemre méltó része a bioiparból származik. Mindennek ellenére a világban még csak igen kevés valósult meg abból, ami elméletileg és gyakorlatilag – a laboratóriumi sikerek alapján lehetséges lehetne.
– Mi ennek az oka, professzor úr?
– Mindenekelőtt a különböző országok eltérő gazdasági-műszaki adottságai. Általában érvényes, hogy napjainkban még hiányzik az a széles műszaki háttér, amely az új bioipari folyamatokhoz szükséges lenne. Különösen hátráltatja a biotechnológia előretörését sok országban a mérő-ellenőrző műszerek hiánya; nélkülük ellenőrizhetetlenek a folyamatok. Ezt a „technikai lyukat” persze tudósok, mérnökök együttes erővel igyekeznek megszüntetni. Ha a leghagyományosabb élelmiszeripari (tej- és tejtermékek, sütőélesztő, húskészítmények) ágazatokban sikerülne gyorsan és hatásosan előrelépni a biotechnológiai ismereteink gyakorlati alkalmazásával, ezernyi súlyos gondot oldhatnánk meg rövid idő alatt!
– Hol és milyen céllal folyik biotechnológiai kutatás az NDK-ban?
– Kormányzatunk tetemes anyagi eszközöket bocsátott a tudományos akadémia rendelkezésére a hatvanas évek végén. Tehát már akkor megkezdődött az ez irányú kutatás, amikor a mai értelemben vett biotechnológia még csak nem is létezett. Kérem, ne vegye kérkedésnek mindezt, csupán azt szeretném érzékeltetni a ténnyel, hogy az előrelátó iránykijelölés jótékonyan hatott e tudományág fejlődésére.
– Napjainkban több tudományos, oktatási központ, illetve ipari vállalat dolgozik a biotechnológiai feladatok megoldásán. Megint csak ne vegye szerénytelenségnek, ha elsőként éppen azt az intézetet említem, ahol most beszélgetünk. A Lipcsei Műszaki Kémiai Intézet 400 munkatársa 1969 óta kizárólag a biotechnológiával foglalkozik. Rajtunk kívül ugyanezen kutatási-fejlesztési irányt választotta feladatásul a Központi Molekuláris Biológia, illetve a Mikrobiológiai és Kísérleti Terápia Intézet – mindkettő közvetlen akadémiai irányítás alatt. A Kötheni Műszaki Főiskolán már évek óta képezünk bioteohnológusokat, miképpen a schwedti és a bitterfeldi vegyi kombinátok nagy tapasztalatú szakemberei között is egyre több a biotechnológia szakot posztgraduális módon elvégzett mérnök.
– Itt szeretném leszögezni: a tudományos kutatás és az ipar szoros együttműködése meggyorsítja a sokat emlegetett tudományos-műszaki forradalmat. Legnagyobb ipari üzemeink már esztendők óta figyelembe veszik közép- és hosszú távú terveikben a biotechnológiai vívmányokat, szorgalmazzák velünk az együttműködést.
– Hol tart az NDK a nemzetközi színvonalhoz mérten a biotechnológia alkalmazásában?
– Bizonyos fontos területeken sikerül lépést tartanunk a nemzetközi haladással. Ezek: a mikrobiális fehérjeszintézis fosszilis és regenerálható nyersanyagok által; takarmányok és energiahordozók kinyerése hulladékból; fémek visszanyerése hígított oldatokból. Előbbre jutásunk feltétele – vagy nevezzük szerényebben lépéstartásnak – az, hogy mennyi idő alatt sikerül ötvözni a természettudományos ismereteket, mindenekelőtt a molekuláris biológiát a műszaki tudományokkal.
– Professzor úr, köszönöm a beszélgetést!
(„Az újságíró archívumából” rovatunkban megjelenő írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)