Az újságíró archívumából: A Dubček-rejtély

1992 nyarára már egyértelművé vált, hogy Csehszlovákia kettéválik. Az is elfogadott véleménynek számított, hogy ha ez bekövetkezik, az önálló Csehországnak Václav Havel lesz majd az első számú politikusa, míg Szlovákiában az 1968-i „prágai tavasz” vezető személyisége, Alexander Dubček számíthat népe osztatlan bizalmára. Ez utóbbi elképzelést azonban meghiúsította a szlovák politikus súlyos autóbalesete és halála, amellyel kapcsolatban azóta sem tisztázott minden körülmény. Szerzőnk, aki akkor a Népszabadság prágai és pozsonyi tudósítójaként működött, ezt a témát járta körül a lap 1994. január 8-i számában megjelent interjúval…. (A nyitó képen: Alexander Dubček; forrása: www.televizio.sk.)

Alexander Dubček, az 1968-i csehszlovák reformmozgalom vezéralakja, a kilencvenes évek Szlovák Szociáldemokrata Pártjának elnöke immár több mint egy esztendeje eltávozott az élők közül, de autóbalesetének és halálának körülményei körül makacsul tartják magukat a kérdőjelek. A napokban egy bolognai vállalkozó, aki Dubček barátja volt, egy trencséni lapnak azt állította, hogy a prágai tavasz hőse nem véletlen autószerencsétlenség, hanem merénylet áldozata lett. Miután ez a feltevés nem először és valószínűleg nem is utoljára kapott nyilvánosságot, megkerestük Dubček pártjának, a szlovák szociáldemokratáknak a külügyi titkárát, Ján Sekajt.

– Van-e arra bármiféle bizonyíték, hogy Alexander Dubček merénylet vagy gyilkosság áldozata lett?

– Nincs.

– Jelenti ez azt, hogy a baleset teljesen véletlenül történt, semmilyen gyanús körülmény sem merült fel?

– Úgy vélem, hogy gyanús körülményekről nem elsősorban a szerencsétlenséggel kapcsolatban beszélhetünk, hanem inkább azzal összefüggésben, hogy nagyon sokáig tartott, amíg a kormány és a parlament úgy döntött: vizsgálóbizottságot állít fel az ügy kapcsán. Ugyanis, ha egy vezető személyiséget baleset ér, akkor általában azonnal kormánybizottságot hoznak létre. Dubček esetében ez egyáltalán nem így történt.

– Nem magyarázható-e a halogatás azzal, hogy mindez Csehszlovákia utolsó hónapjaiban zajlott le, amikor a szövetségi állam már felbomlóban volt és a prágai központi kormány sem állhatott igazán a helyzet magaslatán. Ugyanakkor a szlovák vezetés még nem önállósodott annyira, hogy érdemben eljárjon az ügyben, ráadásul maga a szerencsétlenség cseh területen következett be. Egyáltalán: ki lett volna illetékes a bizottság felállítására?

– Tény, hogy a szövetségi kormány gyakorlatilag már nemigen játszott szerepet 1992 őszén. Ez azonban sem ezt a testületet, sem a cseh vagy a szlovák kormányt nem mentesíti az alól, hogy gyorsan kellett volna reagálniuk a történtekre, elősegítve azok gondos kivizsgálását. Csak hosszú idő elteltével és pártunk többszöri sürgetése után hívták életre 1993 nyarán a bizottságot, holott a baleset 1992.szeptember 1-jén történt, és Dubček november 7-én hunyt el.

– A napokban nyilvánosságra került nyilatkozat szerint Dubček arról panaszkodott olasz barátjának, hogy miután a BMW lesodródott az autópályáról és ő kirepült a kocsiból, egy órán át kiabált segítségért – hasztalanul. Ugyanakkor a sofőrt azonnal elszállították a helyszínről. Mit állapított meg erről a szakértői vizsgálat?

– A vizsgálati anyagot én még nem olvastam, ám tudtommal az előbb elmondottak így nem felelnek meg a valóságnak. A cseh mentőszolgálat igen gyorsan a helyszínre érkezett és segített, semmilyen szemrehányást nem érdemelnek. Az olasz üzletemberrel egyébként a nyáron jómagam is beszélgettem. Nagyon rokonszenves ember, aki valóban szerteágazó kapcsolatot tartott fenn Dubčekkel már korábban, a „féllegalitás” időszakában is. Ő szervezte egyebek között utazását Bolognába, ahol az egyetem díszdoktorává fogadták Alexander Dubčeket. Nos, közel két órán át beszélgettünk, de akkor egy szót sem szólt ezekről az aggályairól vagy információiról. Őszintén szólva nem tudom, hogy nem a trencséni újságírók fújtak-e fel valamilyen bolhát elefánttá.   

Az említett interjú szerint pártelnökünk a betegágyán mondta el mindezt olasz barátjának. Ami azt illeti, a baleset után két nappal telefonon én is beszéltem Dubčekkel. Akkor ugyanis együtt kellett volna Berlinbe utaznunk a Szocialista Internacionálé kongresszusára. A „beszélgetés” mintegy öt percig tartott, de ő ez alatt öt mondatot ha elmondott. Nem hiszem tehát, hogy Dubček a betegágyán bárkinek is hosszú, részletes történetet adott volna elő a szerencsétlenség körülményeiről, erre egyszerűen már nem volt fizikai ereje, olyan állapotban volt.

– Annak idején olyan vélemények is szárnyra kaptak, hogy a balesetben a KGB, a szovjet titkosszolgálat keze is benne volt, mert Dubčeket állítólag tanúként megidézték az SZKP ellen Moszkvában folyó perre. Hiszen, ha valaki, hát ő tudott volna mondani terhelő adatokat és tényeket 1968 tapasztalataiból kiindulva…

– A meghívásról valóban írtak egyes lapok, de magát a moszkvai idézést vagy felkérést nem kapta kézhez. Ezt teljes bizonyossággal állíthatom, tudniillik én voltam Dubček utolsó titkára, így hát igen jól informálódhattam valamennyi hivatalos megkeresésről, ám ilyesmi nem akadt köztük, pedig az egész levelezése az én kezemen ment át. Kétségtelen, sok személynek és csoportnak állhatott érdekében, hogy Dubček hallgasson, ám rögtön rávágni, hogy az ő kezük van a balesetben – ez kissé erős…

– Tartják magukat azok a spekulációk is, hogy a gépkocsi vezetőjét – akit felelősség terhel a szerencsétlenségért – nagyon enyhén büntették meg, s igencsak „szőrmentén” folyt le a vele kapcsolatos vizsgálat is.

– Azt hiszem, itt rögtön az elején hibát követtek el, amikor a sofőrt vádlottként ültették vizsgálói elé, s nem mint tanút, így ugyanis nem volt köteles saját maga ellen vallomást tenni, tanúként azonban beszélnie kellett volna . Ezért azután a gépkocsivezető mind a mai napig nem mondta el, amit az ügyről tud. Személyesen annyit fűzhetek hozzá, hogy ugyanezzel a pilótával a baleset előtt egy nappal Brnóban jártunk, s úgy száguldott, akár egy bolond. Ekkor már három hónapja nem esett az eső, porszáraz volt az út. Szeptember elsején azonban bőséges csapadék hullott, ám ezt feltehetően nem vette figyelembe. Az sem kizárt, hogy egyszerűen elaludt.

Ez a gépkocsivezető a belügyminisztérium egyik sofőrje volt, a tárca vezetőjétől kértük ki. Dubček ugyanis ekkor már nem volt a parlament elnöke, nem járt neki szolgálati gépkocsi, így, ha szüksége volt autóra, hát a belügyminiszterhez fordult, aki küldött át egyet, de a vezetőt nem Dubček választotta.

– A végzetes út előtt is a szlovák belügytől kapta a kocsit?

– Igen, és Prága felé menet történt a baleset Humpolec térségében, a 88-as kilométernél.

– Milyen eredményt hozott a kocsi műszaki vizsgálata?

– Ennek anyagát nem kaptuk meg, de járt itt valaki a BMW gyártól, aki megállapította, hogy az autónak nem volt műszaki hibája, vagyis olyan baleset történt – „rendes” baleset -, amely bárhol, bármikor és bárkivel előfordulhat.

– Vannak-e az ügynek olyan fehér foltjai, amelyek felől önök szívesen tájékozódnának, de valami oknál fogva ez nem sikerül?

– Elsősorban az okoz gondot a számunkra és azt nehezményezzük, hogy akiknek a kötelességük lett volna, nem követtek el mindent a baleset alapos kivizsgálása érdekében. Végső soron ez magyarázza, hogy a szerencsétlenség körül továbbra is annyi a spekuláció. A kérdőjelek fennmaradtak, különösen azért, mert hiányzik a konkrét vizsgálati eredmény, így nem is alakíthattak ki egységes véleményt az esetről azok, akik e témával foglalkoznak. Az én megítélésem szerint baleset történt.

– Tervez-e a Szlovák Szociáldemokrata Párt további lépéseket a homályban maradt részletek felderítése érdekében?

– Nem tervezünk.

– Vagyis pártjuk a témát lezártnak tekinti?

– Nem tekintjük lezártnak mindaddig, amíg a bizottság vizsgálatának eredménye meg nem születik. Ez viszont igen lassan halad, ami azt a véleményt erősíti meg, hogy sok embernek nem áll érdekében valamennyi részlet nyilvánosságra kerülése. Összegezve, úgy vélem, hogy mindebből többé nem jön ki semmi, de ha véletlenül mégis, Dubčeken az már akkor sem segít. Mi inkább egykori elnökünk életének tanulságait szeretnénk közkinccsé tenni, ezért adjuk ki – a szlovák és az olasz fordítás után hamarosan német nyelven is – a róla szóló, kortársai véleményét összegző könyvet, melynek címe: Dubček, az ismerős és az ismeretlen .

Pozsony, 1994. január

“Az újságíró archívumából” rovatunkban megjelenő írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)