Szépséges Szombathely: ilyen volt – ilyen lett

Szombathely belvárosának a 19. század végén kezdődött nagyszabású fejlesztése számos ponton eredményezett városképileg nagyon hatásos és elegáns, igazi nagyvárosi megoldásokat (a város lakossága a 19. század utolsó évében csupán harmincezret számlált. Ilyen volt a Széll Kálmán utca nyitása a Király utca közepéből, a Király utca „kinövése” is az Erzsébet királyné utcából a Batthyány (egykor Szarvas) fogadóval szemben, a középkori városfal keleti oldalának a helye mentén. (A nyitó képen Szombathely [cskanem] barokk főtere; a kép forrása: www.szombathelypont.hu)

A Gyöngyös patak festői szépségű részleteit láthatjuk az Erzsébet királyné utcában (napjainkban Szent Máron utca)

Bár nem nyílt igazán jó rálátás, két szépséges, saroktornyos lakóház képével nyitott a belváros akkor még legelegánsabb utcája. Mindkettőt Rauscher Miksa, városunk e korszakban legjelesebb építésze tervezte ugyan, ám csak tömeghatásban volt ikerpár a két tekintélyes méretű saroktornyos épület. Előbb a keleti oldali sarok épült be 1895-ben. Ezen az oldalon – Szentmárton irányában – földszintes lakóházak sora állt, majd egy hangulatos, zárt erkélyes belvárosi villa. Sokáig megőrizte őket a város, a folytatásukban lévő püspöki malomépületekkel együtt, talán a festői szépségű Gyöngyös-partot akarták megtartani az archaikus városképi környezetével együtt, az öreg város emlékeként, amikor megkezdték egy egészen új városközpont kialakítását.

Régi városaink (például Sopron, Veszprém, Győr) napjainkban is őrzik a régi belterület ilyen, városképi szempontból nagyon értékes részleteit, mert mindennél szebben, hangulatosabban és meggyőzőbben idézik a mainál kisebb, csendesebb, emberközpontúbb város korszakát és életstílusát. Csakhogy Szombathely mindezt a 20. század második felében teljes egészében lerombolta! Hozzáteszem, hogy a század elején az utca déli oldala mentén húzódó ferences rendház is földszintes volt, emeletét csak 1936-ban kapta.

A bal oldali felvétel 1906 után készült, amikor a Legath testvérek bérháza is megépült a Király utca déli végénél, és Rauscher Miksa két gyönyörű tornyos sarokháza nyitott kaput a belváros akkor legelegánsabb utcájának a Fő tér felől érkezők számára. A jobb oldali kép 1905 előtt készült, és így láthatjuk még rajta a 18. századi lakóházat, amelynek elbontása után építették helyére a Legath-bérházat.

A Király utca nyugati oldali sarokháza, a Legáth (tulajdonképpen Legath) -testvérek bérháza csak tíz évvel az említett másik sarokház után készült el, építése 1906-ban fejeződött be. Földszintjén, az épület sarokrészén Legath Gábor nyitott élelmiszer-csemege kereskedést. Gyermekkoromban, a második világháború utáni években még Legath László működtette a csemegeüzletet. Az 1950-es évek végén az államosított élelmiszerüzletben még magam is jártam, Legathék bolti berendezése sértetlenül állt a helyén, a cukrot, lisztet hatalmas fenyőfaládákból lapátolták papírzacskóba az alkalmazottak. Az épület külsejének stílusában különös szépséggel vegyültek a historizmus dekorációjának maradványai sajátos neoklasszicista ornamensekkel, amelyeket helyenként a szecesszió formavilágának ítélnek meg kései méltatói. Sajnos, a Legáth-ház nem csak a földszinti üzlet bejáratát veszítette el, amikor a sarkot árkádosították, hanem vakolati ornamentikájának meghatározó részét is, azt a vakolati dekorációt és főpárkány feletti, díszítő jellegű oromzati építményt, amely karakteressé tette elkészültekor ezt a palotát. A Legath testvérek bérháza munkálatainak kezdetén hangulatos, 18. századi egyemeletes sarokházat kellett lebontani a helyszínen. Ennek kinézetét egyetlen fénykép őrzi. Megmutatjuk! Mértékkel dekorált lakóház volt, sarkán karos gázlámpa emelkedett ki a falsíkból…talán az utolsó emléke a falakra rögzített kovácsoltvas vázra szerkesztett eredeti világítótesteknek, az előző évszázad hiteles és hangulatos tanújaként.

Herzog Ferenc palotája, a Herceg szálló szépsége teljében, a 20. század első negyedéből.

A szemközti oldalon 1895-ben épített hatalmas tömböt, dr. Szakács Manó földbirtokos házát, amelyben eredetileg bérelhető lakások sora állt, Gothard-háznak is hívták, mert 1904-től már Gothard Sándor tulajdona volt. A 20. század elejétől Kovács Jakab, Szombathely ismert és közkedvelt vendéglőse bérelte, és szállodává alakította az épületet, földszintjén pedig kávéházat nyitott, és Kovács kávéház, majd Sabária Kávéház néven működtette.

A Kovács Jakab idején kialakított pompás és nagyon hangulatos kerthelyiséget látjuk. A háttérben Macoun Ferenc cukrászdájának hátsó bejárata látható, balra a Király utcai kovácsoltvas kerítés húzódik.

Az ambiciózus Kovács Jakab hangulatos kerthelyiséget alakított ki a hatalmas tömb északi oldalán, az udvaron. Ennek keleti oldalfala mentén egzotikus fedett pavilonsort állított, vele szemben a másik hosszanti oldalon díszes kovácsoltvas kerítés választotta el a vendéglőt a Király utca egyre élénkülő forgalmától. A telek északi végét Macoun Ferenc háza zárta, aki a kettejük megállapodása szerint cukrásztermékekkel szolgált a kávéház vendégei számára, ugyanakkor e kerthelyiség Macoun vendégeinek is rendelkezésére állt. Lényegében a két szomszédos kertet egybenyitva közösen használta nyitott vendégtérként a két rátermett vendéglős. A szórakozóhely hamar közkedveltté vált a lakosság körében.

A Macoun cukrászda és fagylaltozó, kertjének folytatásában a Hotel Palace átalakított tömbje látható, nem áll távol a valóságtól, hogy őrtornyos börtönépületnek hatott Szombathely szépséges belvárosának szívében…

Macoun Ferenc cukrászdája túlélte a második világháborút, az 1940-es évek végén még a mester tulajdonaként működött, ám az ötvenes években államosították. Magam kisgyermekként jártam még benne, akkor Kismackó néven várta vendégeit a hangulatos cukrászda. Macoun házát is lebontották a „nagyszabású” (értsd: értelmetlen), hozzá nem értők vezényletével lebonyolított városfejlesztés korában, amikor a Király utca majd minden házáról eltüntették eredeti díszeket, vagy teljesen lebontották őket. Helyén napjainkban jellegtelen modern (?) lakóház áll, amely a Macoun-ház elbontásakor került ide, a Kisfaludy Sándor és a Király utca sarkára.

Kovács Jakabnak nagyívű tervei voltak, s hosszas huzavona után, és egy perlekedést megnyervén felépítette a Hotel Kovács Nagyszálloda monumentális tömbjét a Király utca közepén 1913–14-ben, Vida Artúr tervei alapján, városképi szempontból szinte az egész belváros mértani középpontjában. Szállodája máig meghatározója belvárosunk képének, emlékét Szombathely minden vendége csodálattal viszi magával. (A Hotel Kovács Nagyszállodát itt mutattuk be.)

Akkor dr. Szakács Manó, illetve már Gothard Sándor volt bérházának tulajdonjogát Herzog Ferenc szerezte meg, és Herceg szálló, majd pedig Hotel Palace néven működött tovább. A földszinti vendéglátóhelyet 1923-tól Gráf József bérelte tőle, aki szintén sikeres vendéglőse volt városunknak. A bérlő a díszes földszinti eszpresszót Sabária Kávéház néven működtette tovább hosszú időn át.

Magát a főépületet a két világháború közötti években, sajnos, drasztikusan átépítették. Az átalakítás eredményeként a gyönyörű neoreneszánsz palotából fél év alatt ronda, ékítetlen tömbbé vált, amiről azt gondolták tulajdonosai, hogy nagyon korszerűt és divatosat, modernet és lényegeset alkottak. Valójában a nagy sarokház, elveszítve még tetőszerkezetét is, és a teljes főpárkány feletti, részben áttört, illetve kőbábos oromzatát, miáltal egy börtönépület látványát nyújtotta, amelynek sarkán őrtorony éktelenkedik. Lehet, hogy ezt a jellemzést olvasóim túlzásnak érzik, de kérem, hogy nézzék végig mellékelt képeiket! Pontosan ezt láthatjuk az utolsón!

A hosszanti, elsimított falsík közepén egyetlen, értelmetlenül nagy erkély éktelenkedett, éppen úgy, mint napjainkban a Berzsenyi téren a volt pártszékház főhomlokzatán az a három… Ez az egyetlen erkély valójában a hosszanti fal közepén elhelyezett új főbejárat esőbeállóját képezte, ezért létesítették.

Ám a jeles épület e csúnya falak között élte virágkorát: a földszint nagyszabású rendezvényekkel kápráztatta el vendégeit, az alagsori bár pedig néger dzsessz-zenekarral idézte New Orleans fergeteges zenei világát, Amerika egyik varázslatát, mígnem amerikai B 24-es („Liberator”) nehézbombázók jelentek meg Szombathely egén… A szövetségesek bombázói már csak egy tönkretett városképi értéket semmisítettek meg, és egy illúziót, mindörökre, amit éppen ők ültettek el a világ közízlésében…és amit akkor feladtak egy másikért, egy sokkal fontosabbért…

Megemlítem, hogy hasonló volt a helyzet a régi városháza Hauszmann Alajos tervezte csodálatos épületével is, amelyet átalakítása után (amikor kirakták belőle a volt színházat, második emeletet húztak rá), jellegtelen, ám hatalmaskodni vágyó neoklasszicista mamuttá alakították. A régi városházát szintén a bombázás, illetve az utána következett kényszer-elbontás semmisítette meg, noha még megmenthető állapotban volt: a nyugati oldal főfalának nagy része a főpárkány szintjéig épen maradt…Ám ez egy másik történet.

Egy másik történet, amelyhez hozzátartozik a volt Osztrák–Magyar Bank épületének szomorú sorsa is. A banképület a Petőfi Sándor utca sarkán (illetékhivatalként volt ismert a múlt évtizedekben) szintén Hauszmann Alajos munkája, akár a városháza és színház épülete, a Berzsenyi tér keleti tömbjének eredeti változata, azaz Szombathely 19. századi építészetének egyik kimagasló értéke. Ma létéért küzd, avagy még inkább: a csendes haldoklás állapotában van, alázattal és megadással viseli sorsát, pedig napjainkban lényegében még megmenthető állapotban állja megpróbáltatásait. Megmentése különösen fontos lenne: azonnali hasznosítással egybekötve megoldható is lenne, hiszen az épület jó állapotban van, mivel csak két homlokzatának felületi, vakolati felújítása szükséges, de sürgősen. Az épület fontosságát építőjének rangja adja meg: Hauszmann Alajos Hefele Menyhért után Szombathely második legrangosabb építőművésze, ami a városunkra örökített épületeket illeti.

Végezetül meg kell említenem, hogy Szombathely történetének szakirodalmában számtalan pontatlansággal lehet találkozni, elsősorban az évszámok körében. Ezeket külön kommentár nélkül most a helyes évszámok közlésével igyekeztem javítani. Semmit nem tehetek azonban az ellen a jelenség ellen, hogy például a Fő tér közepén, éppen ott, ahol valaha a várostorony állt, az erre emlékeztető felirathoz mellékelt hatalmas képen a városkapu jelenik meg, amely nem ott, hanem a Pannónia-ház közelében állt egykor. Azt sem lehet már korrigálni, hogy a Hauszmann Alajos tervezte színház és városháza épületére emlékező márványtáblán az építőművészt és gyönyörű alkotását méltatva egy másik háztömb képe jelenik meg, amelyet egy sokkal későbbi átépítés produkált, és semmi köze sem volt már Hauszmann építőművészetéhez…

Maradnak a hibás közlések, amelyeket a szíves informálás nemes igyekezete juttat az érdeklődőknek, akik ilyen módon téves adatok birtokába jutnak. Az ilyen és hasonló jelenségek ellen ugyanúgy harcolnunk kell, mint a sajnos, viszonylag már nagyon kevés megmaradt régi építészeti emlék megőrzéséért.

A megsemmisült épületek iránt pedig hasonló gyászt kell őriznünk szívünkben, mint a második világháborús bombázások során meghalt 423 főnyi szombathelyi áldozat iránt, de a városfejlesztés során elpusztult építészeti értékek iránt hasonlóképpen! Ennek a pusztításnak a mértéke messze meghaladja a bombázások során súlyosan megrongálódott 1028 épület mennyiségét. A mindezekről való megemlékezések legkülönfélébb formáiban pedig a pontos megidézés igényével illik gyászolnunk.