A magángéppel repkedő ifjú Matolcsy érdekeltségébe tartozó cég szállít milliárdokért bútorokat az apja vezette MNB érdekeltségébe tartozó Postapalotába – van ilyen, most mit tetszik csodálkozni. (A nyitó illusztráció forrása: klubradio.hu.)
A Magyar Nemzeti Bank elnöke, aki rangos szerepet vállal az Orbán-rezsim gazdaságpolitikájának alakításában; aki százmilliárdok költségvetésből való elsíbolásában működik közre a ma oly divatos alapítványok által; akinek egyik-másik közvetlen családtagja Orbán oligarchájává vált az elmúlt években a minap egy újabb eszmefuttatást tett közzé.
Ebben mintegy mellesleg megemlíti, hogy Magyarország 1936-ban állt a legközelebb fejlettségi szintben a nyugati világhoz. Lehet számolgatni, mindenesetre akármi is az eredmény, ez a megjegyzés is jól illik a Horthy-korszakot dicsőítő kormányzati politikába.
Mindenesetre, azért érdemes lenne az elnöknek talán a népi írók műveit elolvasni, átfutni a Puszták népét, József Attilát lapozgatni – hogy azért felderengjen, Magyarország akkor is igen távol állt a nyugati világtól. Irtózatos jövedelmi különbségek léteztek ugyanis, a nagy vagyonok, óriási birtokok mellett a durva és kilátástalan szegénység is. A gazdasági fejlődésnek akkor lenne értelme, ha abból lehetősége lenne részesülnie a széles rétegeknek is. Valóban, ma úgy néz ki, hogy „Mészáros” – akiről persze tudjuk, hogy Orbán – és néhány társa igen komoly vagyonokat tesz el, jórészt a közösből, a túlárazott állami megrendelésekből, az európai uniós támogatásokból is. Ma a fél Andrássy út, holnap 150 évre az autóutak kezelői joga, de lehet, hogy 500 évre, erre most nem emlékszem pontosan.
Matolcsy György mintegy mellékes megjegyzése azért mutatja a világképét, még ha nem is ez fejtegetésének a lényege. A lényeg az, hogy páran rendesen meggazdagodnak, az sem gond, ha nem saját tehetségükből, üzleti rátermettségükből, hanem a hatalomhoz való kapcsolatukból – elvégre szegény miniszterelnöknek is élnie kell valamiből. A többiek pedig így jártak, annyit érnek, amennyit.
Látjuk ezt minden területen. Miként zárulnak be a társadalmi mobilitás csatornái, milyen esélye maradt ma egy anyagilag rossz helyzetbe született gyereknek a kiemelkedésre. A közoktatás szisztematikus lebontása az egyik legnagyobb bűn, amit elkövettek. Az alkotmányosság helyreállítható, a lopott vagyon, ha egyszerűen nem is, talán visszaszerezhető, de az elveszett évek menthetetlenek.
Mindegy is. Közben a magángéppel repkedő ifjú Matolcsy érdekeltségébe tartozó cég szállít milliárdokért bútorokat az apja vezette MNB érdekeltségébe tartozó Postapalotába – van ilyen, most mit tetszik csodálkozni.
Természetesen Matolcsy György és Matolcsy Ádám két külön, önálló, felelős ember, mindegyikük csak a saját bűneiért felel. Persze nyilván hótiszták, mint a ma született csodaszarvas a vadászati világkiállításon.
Mindenesetre azért felhívnánk a figyelmet egy másik Matolcsy rokonra, akiért szintén nem felelősek a maiak. De azért lehet, hogy bizonyos írásaiba érdemes lenne belenéznie a mai Matolcsynak.
Matolcsy Mátyást, a nagybácsit, persze nem ismerhette György személyesen, mert Mátyás háborús bűnösként elítélve a börtönben halt meg. Ám a harmincas években lelkesen cikkezett arról, mint sokra értékelt szakember és mint nyilaspárti képviselő, hogy micsoda jövedelmi egyenlőtlenségek alakultak ki Magyarországon, ez milyen tűrhetetlen, és mielőbb megoldást követel.
Egy 1935-i cikkből idézve: „… leginkább a nagyon szegény emberek, cselédek és zsellérek társaságát keresi. Ha magyarul szólítják ízes magyar beszéddel válaszol, úgyhogy egykettőre hozzáférkőzik a kisemberek szívéhez. De mosolyog akkor is, ha a németajkú dunántúli községekben Heil Hitler kiáltással üdvözlik.”
Neki volt is rá ötlete, miként kell a szegényeken segíteni: vegyék el a vagyont a zsidóktól. Tudjuk, mi lett belőle. Ezzel együtt tanulságos, hogy ő mit gondolt erről a 36-os „fejlettségi szintről”.